Kgfb, első 24 óra: a vártnál lényegesen alacsonyabb díjak
Meglepően alacsony díjon kötöttek kötelező gépjármű felelősségbiztosítást az első napon az autósok, a CLB alkusz online felületén a 11 ezer 600 forintos átlag tarol – adta hírül a cég az első összesítés tapasztalatát. Az idei kampányban is az árukapcsolás a jellemző, ezek közül a lakásbiztosításos együttkötés a sláger a biztosítóknál, erre a konstrukcióra akár 50 százalékos kedvezményt is adnak. A dízelautósok idén nem járnak jól, drágább lesz a díjuk, a balesetet okozott járművezetők tarifáját viszont már nem lehet tovább emelni, a túl költséges ügyfelektől inkább megválnak a cégek, felmondják a szerződésüket.
Átlagosan 11 ezer 600 forinton kötöttek kötelezőbiztosítást az autósok az első napon, ami cáfolja az eddigi híreket, miszerint drasztikusan drágulnak a kgfb-díjak – közölte Németh Péter a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója az alkuszi a portálon eddig kötött szerződések áttekintése után. Az árukapcsolás idén is jellemző a kampányra, a sláger a lakásbiztosítás: aki kgfb-lakásbiztosítási kombinációt választ, az akár 50 százalékos kedvezményt is kaphat a kötelező díjából. A cég szakértőinek értelmezése szerint a biztosítóknak nemcsak a lakáskötvények számának a növelése, hanem a régi szerződések megújítása, vagyis a tartalom minőségének a javítása is célja – magyarázza Németh Péter. A cég értékesítési és kommunikációs igazgatója szerint a biztosítók határozott törekvése, hogy a kgfb-ről az embereknek a lakásbiztosításuk is azonnal jusson eszükbe. Ez mindenképpen az ügyfelek érdekét szolgálja. Eközben egészen egyértelmű, hogy ezzel megkezdődött a lakásbiztosítási árverseny is – szögezi le az alkusz.
Az új tarifatáblázat és a feltételek gyors elemzéséből az is kiderül, hogy a kampányban idén a fővárosiak a vidékieknél jobban járnak, utóbbiak díját ugyanis ezúttal nagyobb százalékban drágítják, míg a budapestieket kisebb áremeléssel fogják sújtani. Igaz – magyarázza Németh –, a korábbi években elsősorban a vidéken élőket kényeztették kedvezőbb tarifával a biztosítók, így most inkább kiegyenlítik a régiók közötti különbséget.
A dízel üzemű autókat is „elővették” a biztosítók, ám az idei kampány nem ezeknek a típusoknak kedvez sőt, a benzinesekhez képest akár 10 százalékkal is drágább lehet a biztosításuk. Van olyan cég, amelyik a benzinesek díját jelentősebben csökkenti, miközben a dízelesekét csak minimálisan drágítja.
Egy idei, tavasszal hozott új rendelet értelmében a balesetet okozó ügyfeleket nem lehet extra díjemeléssel sújtani, ezért a biztosítók az átlagosnál több „költséges” ügyfelüktől is megválhatnak – hívja fel a figyelmet Németh.
A sokáig kedvezményezett kis-flottások és több autót üzemeltető magánszemélyek, valamint a nagy tehergépjárművek egyéni tulajdonosai is az idei kampány vesztesei lehetnek, mert jelentősen drágul a díjuk.
A CLB szakértői szerint pillanatnyilag úgy tűnik, az alapdíjakat összességében minimálisan ugyan, de megemelik a szolgáltatók, bár a különféle kedvezmények még módosíthatják a tendenciát. Ezért érdemes mindenkinek körültekintően, a kalkulációk elvégzése után dönteni és a lakásbiztosításokról sem megfeledkezni – figyelmeztet Németh.