Bajban a magyarok, már semmire sem elég az itteni fizetés

Régiós szinten egyáltalán nem versenyképes a magyar fizetés, Ausztriát nem hogy előzni, de még utolérni sem tudjuk ebből a szempontból.

2024. május 27., 09:49

Szerző:

Régiós szinten nagyon rossz a magyar fizetés, noha idén év elején a bérek 14 százalékkal emelkedtek. A mérték alaposan meglepte az elemzőket, nem vártak ekkora növekedést még a tavalyi átlagosan 2,9 százalékos reálbér-csökkenés után sem. A kormányzat abban reménykedik, hogy a keresetek emelkedése gyorsan átcsap fogyasztásba, így idén végre beindulhat a gazdasági növekedés. Vagyis ha a fizetéseket nézzük, idén lényegesen többet költhetnek a magyarok mint tavaly – ugyanakkor ha kicsit tágítjuk a látókörünket kiderül, hogy a magyar bérek még így is a régiós keresetek alsó harmadában vannak – derült ki a Mazars adótanácsadó nemrégiben megjelent kelet-közép-európai adókalauzából, melyet a Népszava szemlézett

Eszerint a szűkebben vett régióban a magyar minimálbér a negyedik legalacsonyabb volt tavaly, annak ellenére, hogy már a megemelt decemberi 266 800 forintos bruttó minimálbért vették figyelembe. A bruttó 266,8 ezer forintos legkisebb fizetés – 388 forintos euróárfolyamon kalkulálva – nettó 456 eurós magyar minimálbért eredményezett, ami a V4-országokkal összevetve a legkisebb összeg, tavaly Szlovákiában 526, Csehországban 666, Lengyelországban pedig 743 euró volt a legkisebb fizetés. A különbség pedig minden bizonnyal tovább nő, hisz ezekben az országokban idén is emelhetik a fizetéseket, ám idehaza, mivel már megtörtént, nem. 

Euróban nézve nem csak a minimálbéreket, de az átlagos fizetéseket nézve is messze a régiós átlag alatt teljesít a magyar gazdaság. Ez persze nem olyan nagy meglepetés – írja a Népszava –, ha meggondoljuk, hogy az elmúlt három évtizedben a magyar gazdaság mindig az alacsony bérekkel, illetve a mérséklet bérköltségekkel igyekezett versenyképes maradni. Ráadásul az elmúlt éveket a forint folyamatos leértékelődése kísérte, így érte el a gazdaságpolitika, hogy a fizetések forintban emelkedni tudtak, eközben a nemzetközi összehasonlításban a költségek kismértékben emelkedtek.

A Mazars adatbázisa szerint tavaly novemberben Magyarországon az átlag fizetés a versenyszférában bruttó 621 ezer forint volt – ez átszámítva nettó 1062 eurós fizetést jelentett, ami szűkebb régióban a ötödik legalacsonyabb adat, amivel megelőzzük a szlovákokat, ahol 970 euró volt az átlagos fizetés. De a képzeletbeli versenyben tavaly még mögöttünk végzett Románia (895 euró) és Bulgária is (798 euró). A többi környező országban mindenütt jobban éltek, legyen szó a horvátokról ( 1122 euró), a lengyelekről (1257 euró) vagy a csehekről (1410 euró). A régióban legmagasabb fizetések Ausztriában voltak, ott az átlag nettó 3253 euróra jött ki, ami több mint háromszorosa volt a nettó magyar átlagfizetésnek.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)

Vegyesen mozgott a forint árfolyama hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.