Budapesten csaknem 200 ezer forinttal több a fizetés, mint Szabolcsban

Nőtt az átlagbér, de az infláció okozta áremelkedést csak részben követte. 

2024. május 6., 12:53

Szerző:

Budapesten majd kétszázezer forinttal több a tisztán hazavihető fizetés, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, írja a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a Világgazdaság. Míg Budapesten 2023-ban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi nettó átlagkeresete 467 286 forint volt, addig az ország egyik legszegényebb megyéjében, Szabolcs-Szatmár-Beregben mindössze 271 320 forint, azaz közel kétszázezer forinttal kevesebb, mint a fővárosban.

Decemberben 5,5 százalékos volt a tizenkét hónapra visszatekintő infláció, így 2023-ban éves átlagban 17,6 százalékkal emelkedtek az árak. Habár a drámai mértéket öltő inflációval érthető módon sehol sem tartotta a lépést a bérdinamika, öröm az ürömben, hogy mindenütt emelkedtek a keresetek. A növekedés mértéke a főváros mellett Nógrád, Tolna és Zala vármegyében volt a legkisebb (12,9, illetve 13,2–13,4 százalék), Győr-Moson-Sopron vármegyében pedig a legnagyobb (18,7 százalék). Szintén kiugró béremelkedést mért a KSH Pest, Hajdú-Bihar és Komárom-Esztergom megyében (15,9; 15,8 és 15,2 százalékkal) – írja az RTL.

A Központi Statisztikai Hivatal Fókuszban a vármegyék, térségi összehasonlítás című kiadványa szerint az országos átlag tavaly 379 836 forint volt, ennél tehát kevesebb volt a nettó átlagbér 17 vármegyében. Közülük is Békésben, Nógrádban és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében még a 300 ezret sem érte el.  Érdekesség, hogy a fizikai munkavállalók vidéken már több helyen jobban keresnek, mint a magyar fővárosban. Míg Győr-Moson-Sopronban 359 802 volt tavaly a nettó bér, amit hazavihetett egy dolgozó, addig Budapesten mindössze 310 484 forint.

Ennyit nőtt a fizetés átlagosan egy év alatt a KSH szerint 

605 400 forint volt 2024. februárban a teljes munkaidős bruttó átlagos fizetés, ami a kedvezmények figyelembevételével 417 100 forintos nettót jelent – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.  Egy év alatt 14 százalékkal nőtt az átlagbér a KSH szerint. A medián kereset – vagyis az a középső érték, amelynél a dolgozók fele többet, fele kevesebbet keres – nettó 340 700 forint volt, ami 15,3 százalékkal több, mint egy éve. A bruttó átlagkereset 14,0, a nettó átlagkereset 13,8, a reálkereset pedig 9,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest – írja a Hvg

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 578 000 forintra becsülhető, ami 14,4 százalékkal magasabb, mint az előző év azonos időszakában. A rendszeres bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál dolgozók esetében ennél kissé kevesebb, 577 000, a költségvetésben dolgozóknál 572 900, a nonprofit szektorban pedig 602 600 forintot tett ki, ami sorrendben: 13,2, 17,7, illetve 16,8 százalékos emelkedést jelent.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Freepik)