Novák Katalin titkárságvezetője bruttó 2,4 milliós fizetésért dolgozik

Nem csak a titkárságvezetőnek lesz milliós a fizetése, de a titkársági munkatársnak is. Novák Katalin gazdaasszonya (azaz házvezetőnője) sem panaszkodhat.

2024. május 3., 10:06

Szerző:

Novák Katalin volt köztársasági elnök tikárságvezetője bruttó 2,4 millió forintot vihet majd haza havonta, a két titkársági munkatárs 1 millió illetve 850 ezer bruttót keres majd, a gazdasszony bruttó 700 ezer forintot – közölte az RTL Híradóval az Országgyűlés Hivatala.

Novák Katalin államfői megbízatása február 26-án szűnt meg, amikor az Országgyűlés elfogadta lemondó nyilatkozatát, amit a február 2-án kirobbant kegyelmi botrány miatt nyújtott be. Államfői fizetést kap élete végéig, a törvény alapján bármikor kérheti, hogy az állam biztosítsa méltó lakhatását.

Amint arról a 168.hu is írt, Hadházy Ákos csütörtökön számolt be arról, hogy a háromfős titkárság mellett még egy ember segíti munkájában a volt köztársasági elnököt. A független képviselő Facebook-oldalán osztotta meg, mit talált a parlament belső hálózatán. Az Országgyűlés Hivatala Novák Katalinnak a háromfős titkárságon kívül biztosít egy negyedik beosztottat, egy gazdaasszonyt.

„Azt eddig is tudtuk, hogy a három titkárnőt megigényelte, de a házvezetőnőről eddig cselesen hallgattak. A minap azt válaszolta a hivatal a sajtónak, hogy házat nem igényelt Katalin asszony, de azt elfelejtették hozzátenni, hogy házvezetőnőt azt igen” – írta Hadházy Ákos, aki szerint az exelnökök juttatásairól szóló törvény erről szóló paragrafusa kétértelmű, mert értelmezhető úgy is, hogy akkor is kaphat „gazdasszonyt", ha nem igényel állami rezidenciát és a saját házában lakik. „Az intranetes honlap szerint tehát így értelmezték a dolgot” – közölte a képviselő.

A törvény alapján a titkárság elhelyezéséhez helyiséget kell biztosítani. Az Országgyűlés Hivatala a három titkárnőnek három különálló szobát adott.

 (Kiemelt képünk forrása: Novák Katalin hivatalos Facebook oldala)