Devizahitelek: csapdahelyzetben Orbánék

Óvatos megfogalmazás szerint is blöffnek bizonyult az az ultimátum, amelyet a kormány a bankoknak adott: lejárt a november elsejei határidő, az érintett pénzintézetek mégsem módosították a kölcsönszerződéseket és nem szüntették meg a devizahiteleket, Orbánék ennek ellenére nem álltak elő a saját megoldási javaslatukkal, csupán korlátlanná tették az árfolyamgáthoz való csatlakozás lehetőségét. Az ősz elején pedig úgy tűnt, hogy a választási kampány részeként bármi áron „megmentik” az adósokat, ha kell, egyoldalú diktátummal. Születtek is ötletek szép számmal, állítólag a háttérben gőzerővel folytak az elemzések, mégsem vagyunk sokkal közelebb ma a tényleges megoldáshoz, mint néhány hónappal ezelőtt.

Pedig a Bankszövetség is előállt a maga javaslatával, amelyről részleteket nem tudtunk meg, csak annyit, hogy a kormány csuklóból, lényegében azonnal visszautasította azt. Hogy miért, Varga miniszter érdekes indoklást adott: szerinte az nem oldja meg a problémát, mert egyrészt nem szűnnek meg a devizahitelek, másrészt az érintettek nem járhatnak jobban, mintha forintban adósodtak volna el. Ebből logikailag az következik, hogy a banki javaslat nem forintosítaná azonnal a kölcsönöket, viszont olyan törlesztési engedményeket adna, amelyek a forinthiteleseknél kedvezőbb helyzetbe hozná a devizadósokat. Kiszivárgott hírek szerint 20 százalék körüli törlesztőrészlet csökkenésről lett volna szó, ami tulajdonképpen megegyezik a kormányzati elvárásokkal.

Akkor mégis mi volt a baj? Ha a banki megoldási csomag valóban annyira rossz, akkor a lázas előkészületek után miért nem állt elő a kormány a terheket véglegesen csökkentő, saját verziójával? A hivatalos indoklás az, hogy bizonytalan a jogi háttér, a bankok ellen folyó perekben egymással szöges ellentétben álló döntések születnek, és addig nem akarnak gazdasági megoldással előállni, amíg a jogi háttér nem tisztázott és nem lesz egyfajta jogegységi határozat. Ez pedig leghamarabb decemberben jöhet létre, mert információk szerint akkor tárgyal az ügyről a Kúria, következésképp a jövő év elejétől léphetne életbe valamilyen mentőcsomag.

Az érvelés szépséghibája, hogy az ellentmondásos bírósági döntések már hónapok óta napirenden vannak, azaz a kormány már régóta szembesülhetett ezzel a problémával. Eddig egyébként sem okozott Orbánéknak gondot, ha nagyvonalúan túl kellett lépniük bírósági határozatokon és törvényeket kellett változtatniuk akaratuk érvényesítéséhez. Érdekes módon a devizahitelek kapcsán sem hivatkoztak korábban jogi bizonytalanságra, inkább a bankok elleni fellépésre igyekeztek kihasználni az ügyfelek javára szóló – nem túl gyakori – végzéseket. Ráadásul a Kúria szintjére eddig eljutott ügyekben a bíróság óvakodott felülírni azt az alapvető kötelezettséget, hogy az ügyfélnek az árfolyamváltozás kockázatával együtt törlesztenie kell a kölcsönt, csupán az árfolyam megállapításának módját és az egyoldalú szerződésmódosítás mikéntjét marasztalta el.

A kormány mismásolásának valódi oka az lehet, hogy Orbánék rájöttek arra, hogy amit célokként hangoztattak, együttesen nem valósíthatók meg. Nézzük a számokat: jelenleg mintegy félmillió szerződés van még érvényben, kicsivel kevesebb mint fele lakáscélú, a többi szabad felhasználású, az utóbbiakat is lényegében lakásvásárlásra vették fel. Egy tartozás átlagos összege közel hétmillió forint, azaz összesen 3500 milliárd forintos állományról beszélünk. Ha ezt rögtön forintosítani akarnák, nem csupán a bankoknak jelentene csapást, de a valutánk árfolyamának is. Ráadásul önmagában a forintra váltás nem hozna könnyebbséget, csak akkor, ha nem piaci árfolyamon történne, ami viszont azonnali csaknem ezermilliárdos veszteséget jelentene a bankszférának.

Erről a nyilatkozatok szerint a kormány is letett, helyette azt szorgalmazta, hogy rövidítsék néhány évre a futamidőket, a törlesztőrészleteket pedig jelentősen csökkentsék. Még egy laikus számára is azonnal látható, hogy ez fából vaskarika: ha a futamidőt mondjuk a felére csökkentjük, akkor a tartozást feleannyi idő alatt kell törleszteni, azaz a havi részlet a duplájára nő, és nem csökken, még akkor sem, ha a tartozás ötödét esetleg el is engedik. Ez az elképzelés tehát nyilvánvalóan kivihetetlen, a két cél gyökeresen ellentmond egymásnak, érthetetlen, miért álltak elő vele.

Látványos ellentmondás az is, hogy miközben Orbánék harsányan támadják a bankokat és minden felelősséget rájuk hárítanak, mondván oldják meg ők és viseljék a terheket, pontosan tudják, hogy ezt nem tehetik meg anélkül, hogy az egész pénzügyi rendszer és közvetve a gazdaság súlyos károkat ne szenvedne. Sőt, az Európai Központi Banknak is ígéretet tettek, hogy nem erőltetnek olyan megoldást, amely megrendítheti a magyar bankrendszert, azaz ezúttal is mást mondanak külföldön, mint idehaza. Ennek ellenére elvileg hozhatnának olyan döntést – már volt rá példa –, hogy figyelmen kívül hagyják a realitásokat, de azzal a pénzügyi stabilitásunkat és a növekedési kilátásokat is veszélyeztetnék.

A devizahitelesekben táplált remény és a valós mozgástér közötti különbség olyan csapdahelyzetet teremtett, amelyre a kormány egyelőre nem tud igazi megoldást. Ezért aztán sportnyelven szólva időt kért, ez a jogi hivatkozás és a mostani vérszegény előterjesztés tényleges háttere. A várhatóan decemberben megszülető jogegységi döntésig így egyrészt tovább egyeztethetnek és kalkulálhatnak, másrészt hivatkozási alapjuk lesz egy újabb megoldási javaslathoz. Józan ésszel az feltételezhető, hogy az közel lesz az MNB-féle korlátlan árfolyamgátas, egyben a felhalmozódó árfolyam-különbözetet elengedő ötlethez, amely egyébként nem áll túl távol a bankok eddig megismert elképzeléseitől sem.