A nyugdíjasok jelentős összegeket takaríthatnak meg, ha figyelnek a banki költségekre.
Az átutalás pénzbe kerül, azonban ezzel a trükkel kikerülheti a tranzakciós illetéket.
Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak. A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.
Egyre több magyar dönt az euróalapú megtakarítás mellett, de nem minden devizaszámla olcsó, és nem mindegy, mikor váltunk pénzt.
A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint rövid időn belül akár 50 forinttal is emelkedhet az üzemanyagok ára Magyarországon.
2013. február 4., 12:52
Szociális katasztrófa fenyeget 10-15 éven belül a nyugdíjrendszer átalakítása nélkül – jósolják szakértők a demográfiai trendekre és az öngondoskodás rendkívül alacsony szintjére alapozva. A költségvetés képtelen lesz finanszírozni az ellátásokat ahhoz, hogy azok a nyugdíjasok többségének normális megélhetést biztosítsanak, ráadásul százezrek csak minimális juttatásokra lesznek jogosultak.
2013. február 3., 15:17
Timothy Ash a london Standard Banktól úgy látja, Matolcsy György valóban arra hajt, hogy ő legyen a jegybank új elnöke – írja a Bloomberg. A szakértő abból vonta le ezt a következtetést, hogy a WSJ-nek adott tegnapi interjúban a miniszter az MNB részéről kizárta a sokkterápiát, valamint azt, hogy az intézmény a kormány terveit finanszírozza.
2013. február 3., 07:37
Az osztrák Kurier, amely egyébként csak igen ritkán foglalkozik Magyarországgal, most arról ír, hogy a politikai beavatkozások elriasztják Magyarországtól a befektetőket. A visszaállamosítás már az osztrák államvasutak érdekeltségét is fenyegeti.
2013. február 2., 19:35
Az Orbán-kormány által „felszámolt” gazdasági stabilitást biztosítaná az ERM-2, az euróövezet előszobája, amelynek bevezetését 2015-től javasolja az MSZP elnöke – kommentálta Tukacs István szocialista képviselő azt, hogy a fideszes Kocsis Máté szombaton veszélyes kapkodásnak minősítette Mesterházy Attila elképzelését a magyarországi euróbevezetés ügyében.
2013. február 1., 19:10
Orbán Viktor jobbkeze szeret nagyot mondani és rajong a szép, kerek számokért. Legutóbbi nyilatkozatában ismét egymillió új munkahelyet ígért 2020-ig, amire szükség lesz a külföldön dolgozó, szerinte félmillió kitűnő munkaerő visszacsábításához. Mindezzel csupán az a baj, hogy mind a számok, mind pedig a szándék távol állnak a realitásoktól.
2013. február 1., 06:45
Orbán Viktor elment a medvebarlangba, hogy az energiáról tárgyaljon – írja beharangozójában a Wall Street Journal.
2013. január 31., 19:36
A kormány a mai napon Budapesten megvette, visszavásárolta azokat az eszközöket – például gáztározókat, szerződéseket – amelyeket az előző kormányok privatizáltak – nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Moszkvában az MTI-nek.
2013. január 31., 12:59
Míg Bulgáriában megszavaztatják a lakosságot a kormány atomerőmű-építési terveiről (egy korábban leállított nukleáris projekt folytatásáról), itthon a kabinet már döntött a választók megkérdezése nélkül – közölte az LMP. Orbán Viktor titokban seftel az ország energiaellátási és környezeti biztonságával Putyin elnökkel – vélekedik az ellenzéki párt, hozzátéve, hogy ezen a titokban tartott, átláthatatlan alkun Magyarország biztosan csak veszíthet.
2013. január 31., 11:10
Családi biztosokkal segítené a KDNP a hitelcsapdába került családokat – közölte a kereszténydemokraták frakciószóvivője csütörtökön az M1 Ma reggel című műsorában.
2013. január 31., 09:33
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 11,75 pontos csökkenéssel, 19 382,82 ponton nyitott csütörtökön.
2013. január 31., 07:49
Kissé erősödött a forint a főbb valutákhoz képest csütörtök reggelre a szórványos éjszakai kereskedésben a nemzetközi devizapiacokon.
2013. január 31., 05:37
Az LMP arra kéri a kormányt, hogy hagyjon fel a foglalkoztatási adatokkal való bűvészkedéssel, és végre teremtsen valódi munkahelyeket a közfoglalkoztatás helyett – szögezte le közleményében Szél Bernadett LMP-és országgyűlési képviselő, a Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság tagja. Az LMP tavasszal mutatja be munkahelyteremtési programját.
2013. január 30., 18:34
Az eddigi aktivitási adatok arra vallanak, hogy meredeken tovább lassult Európa felzárkózó gazdaságainak növekedése 2012 utolsó szakaszában, a magyar és a cseh gazdaság pedig recesszióban zárta az évet – jósolták szerdai átfogó prognózisukban londoni pénzügyi elemzők.
2013. január 30., 17:10
Az MSZP szerint megbukott a 2013-as költségvetés, ezért az ellenzéki párt arra szólítja fel Orbán Viktor miniszterelnököt, tegye egyértelművé, hogy miféle megszorításokkal kívánja újra megsarcolni a lakosságot – közölte Tukacs István szerdán az MTI-vel.
2013. január 30., 16:12
Az MSZP a nyugdíjvédelmi alappal, a magánnyugdíjpénztárakkal, a bányásznyugdíjakkal és a nyugdíjkasszával kapcsolatban vár választ kérdéseire a kormánytól.
2013. január 30., 14:09
Az Orbán-Barroso találkozó fő tétje a kormány számára az, hogy Brüsszel mennyire kezeli szigorúan a magyar gazdaságpolitikával szembeni kritikákat, és azok szellemében milyen újabb korrekciós lépéseket vár ahhoz, hogy kikerüljünk a túlzott deficit eljárás alól. Ez alapvetően befolyásolhatja a Fidesz választások előtti osztogatási mozgásterét és sikerpropagandáját.
2013. január 30., 08:31
Nem lesz automatikus bírságolás az elkésett adatszolgáltatás miatt, hiszen a törvény ilyen rendelkezést nem tartalmaz, és az elsődleges cél sem ez, hanem a fiktív cégek kiszűrése – mondta Kenesei Judit, a Fővárosi Törvényszék Cégbíróságának elnöke az MTI érdeklődésére két nappal azelőtt, hogy lejár a határideje a társas vállalkozásokkal kapcsolatos bejelentési kötelezettségnek.
2013. január 29., 14:24
Újabb 25 bázisponttal 5,50 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén a monetáris tanács.