A nyugdíjasok jelentős összegeket takaríthatnak meg, ha figyelnek a banki költségekre.
Az átutalás pénzbe kerül, azonban ezzel a trükkel kikerülheti a tranzakciós illetéket.
Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak. A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.
Egyre több magyar dönt az euróalapú megtakarítás mellett, de nem minden devizaszámla olcsó, és nem mindegy, mikor váltunk pénzt.
A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint rövid időn belül akár 50 forinttal is emelkedhet az üzemanyagok ára Magyarországon.
2013. január 24., 17:47
Putyin–Orbán-találkozó: A Kreml tulajdonrészt kérne – A paksi atomerőmű felújítása, illetve bővítése, a beruházásban való orosz részvétel lesz a vezértémája Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor január 31-én esedékes moszkvai tárgyalásának.
2013. január 24., 16:49
Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság a telefonhívásokra és szöveges üzenetekre kivetett adó miatt, értesült csütörtökön az MTI. Egy bizottsági forrás azt mondta, úgy vélik, hogy a telefonadó uniós jogot sért, a távközlési szektorra kivetett adóteherből származó bevételt az állam ugyanis – az uniós előírásokkal ellentétben – nem a telekommunikációs szektorra, a távközlési infrastruktúra fejlesztésére fordítja.
2013. január 24., 15:44
A sínek harmadát cserélni kell a 3-as metró vonalán
2013. január 24., 14:45
Népszabadság: Tarthatatlan az államadósság-csökkentés üteme
2013. január 24., 13:42
Kónya: Uniós jogba is ütközik, hogy elveszik a szolgálati nyugdíjasok státuszát
2013. január 24., 11:00
A magyar gazdaságpolitika kilenc területét alapvetően befolyásolja az, hogy kiket kér fel a Magyar Nemzeti Bank vezetésére tavasztól Orbán Viktor kormányfő – állapítja meg ma kiadott elemzésében Raffaella Tenconi.
2013. január 24., 10:12
Az mmonline információi szerint leépítheti magyarországi irodáját a Red Bull. A társaság vélhetően a csökkenő fogyasztás és a chipsadó miatt redukálja minimálisra magyarországi jelenlétét, az energiaitalt továbbra is értékesítik majd hazánkban.
2013. január 24., 09:20
Már február első hétvégéjén átköltözik a Ringier nyolcadik kerületi központjába a Népszabadság szerkesztősége, pedig nem régen még úgy volt, hogy a kiadó megválik a politikai napilaptól, amit a kisebbségi tulajdonos, a szocialista párthoz köthető Szabad Sajtó Alapítvány vett volna meg.
2013. január 24., 08:24
Az állam saját hatáskörében valósítja meg az elektronikus útdíjszedési rendszert – jelentette be a kabinet döntését Orbán Viktor. A miniszterelnök szerdán Vásárosnaményban, a kihelyezett kormányülés után tartott sajtótájékoztatót. Közölte azt is: a 2013-as költségvetés meg fog állni a lábán.
2013. január 24., 07:12
A Takarékbank senior elemzője szerint idén markánsan vissza fog esni és év végére 3,5 százalék közelébe mérséklődhet az infláció.
2013. január 24., 05:28
Az Apple megtartja ugyan előnyét a táblagépek piacán, de a Samsung és a Google erősen kikezdi részesedését – írja a MarketWatch üzleti hírportál.
2013. január 23., 17:15
Az állam saját hatáskörében valósítja meg az elektronikus útdíjszedési rendszert – jelentette be a kabinet döntését Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Vásárosnaményban, a kihelyezett kormányülés után tartott sajtótájékoztatón.
2013. január 23., 14:44
A 2013-as költségvetés is meg fog állni a lábán – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Vásárosnaményban.
2013. január 23., 13:17
Miközben a Fidesz-kormány évente százmilliárdokat von el a gazdasági szereplőktől és a nagy állami ellátórendszerektől, a jelek szerint akár ezermilliárdokat sem sajnál arra, hogy minél erősebb pozíciókat szerezzen az energetikai ágazatokban. Ez a kemény megszorítások közepette pazarlásnak, végiggondolatlan és racionális koncepció nélküli rögtönzéssorozatnak tűnik.
2013. január 23., 11:52
A feldolgozóiparban történt létszámleépítések, valamint a szezonális munkák megszűnése miatt csaknem 14 százalékkal nőtt decemberben a regisztrált álláskeresők száma Vas megyében – közölte a Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja az MTI-vel.
2013. január 22., 14:10
Magyarország 35 %-os büntető jellegű nyereségadót kíván kivetni a magyarok Svájcban lévő bankszámláira, ám egy francia tanácsadó cég szerint a magyar fél várhatóan nehézségekbe ütközik majd, amikor adatokat igyekszik beszerezni. A külföldi sajtó beszámol az MNB élén esedékes váltásról is és arról, hogy civil szervezetek kérik a Magyar Hírlapban hirdető cégeket, ne reklámozzák termékeiket a lapban.
2013. január 22., 12:46
A gyengébb forinttal szembeni kormányzati toleranciára utaló legutóbbi jelzések heves negatív forintpiaci árfolyam-reakciója megmutatta, hogy van mozgástér a forint további gyengüléséhez, bár a kormány tűréshatára ezzel kapcsolatban nyilvánvalóan továbbra is korlátozott a gyenge forint valószínűsíthető gazdasági és politikai ára miatt – közölték hétfői helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.