Így pazarolnak el ezermilliárdot Orbánék
Miközben a Fidesz-kormány évente százmilliárdokat von el a gazdasági szereplőktől és a nagy állami ellátórendszerektől, a jelek szerint akár ezermilliárdokat sem sajnál arra, hogy minél erősebb pozíciókat szerezzen az energetikai ágazatokban. Ez a kemény megszorítások közepette pazarlásnak, végiggondolatlan és racionális koncepció nélküli rögtönzéssorozatnak tűnik.
Az E.On gáznagykereskedelmi és tároló cégének állami kivásárlása eldöntött tény, de hivatalos információt a konkrétumokról, főként az árról egyelőre nem ad a kormány. A kiszivárgott hírek ellentmondásosak mind az értékbecslést, mind pedig az áralkut illetően: a különböző források 340-700 milliárd forint közötti értékről és 600-1000 milliárd közötti árról beszélnek. Az eltérések óriásiak, és kívülállóként nehéz felmérni, mi a realitás, ténylegesen mennyit érhet a két cég és mennyit fogunk fizetni értük. Az előbbi vélhetően sosem fog kiderülni, az utóbbit viszont előbb-utóbb megtudjuk.
Az egész ügylettel nem az a fő gond, hogy túlfizeti-e a Fidesz-kormány vagy nem, bár a több százmilliárdos árkülönbség nem csekélység, és biztos lenne helye akár például az oktatásban, az egészségügyben vagy a kulturális kiadásokban. Az igazi baj az, hogy egyáltalán szükség van-e az államosításra, és tudják-e Orbánék, mit fognak kezdeni a megszerzett cégekkel. Ez a kérdés hírek szerint még a Fidesz berkein belül is vitát kavar, nem beszélve az MVM-ről, ahol azért az energetikában és a piaci viszonyokban járatos szakemberek is dolgoznak. Aligha véletlen, hogy az ügylet egyik fő bírálója az MVM korábbi vezérigazgatója, aki minden bizonnyal belát a kulisszák mögé.
A megvásárolandó cégeket és a hazai körülményeket közelebbről vizsgálva valóban nehéz gazdasági rációt találni az államosításban. A nagykereskedelmi E.On-cég az oroszokkal kötött gázszállítási szerződésen kívül lényegében semmivel sem rendelkezik, ráadásul hosszú ideje stabilan és súlyosan veszteséges. A számunkra nem túl kedvező szerződés 2015-ben lejár, tehát újat kell kötni, amiről egyébként állítólag már folynak a tárgyalások a magyar kormány és az orosz fél között. Emiatt tehát felesleges megvenni a céget, főleg annak fényében, hogy Orbánék maguk határozzák meg a belföldi értékesítési árakat. Azzal tehát, hogy állami tulajdonba kerül a gáz-nagykereskedelem, ellentmondásos helyzet alakul ki: a kormány politikai okokból mesterségesen csökkenti a gázárat, az ebből eredő óriási veszteségeket viszont teljes egészében a költségvetésnek kell állnia.
Érthető, hogy az E.On szívesen megszabadul ettől a tehertől, akárcsak a gáztárolóitól, amelyek bevételét a rezsiköltség csökkentés lázában drasztikusan lefaragták, mivel ez a költségelem eltűnik a lakossági számlákból. Az állam tehát itt is biztos veszteséget vállal be, ráadásul stratégiai tartalékként sincs szüksége rá, mert arra 300 milliárdos beruházással, a Mol-lal közösen épített tárolót. Racionális érvet tehát itt is nehéz találni a vásárlási szándékra és sok százmilliárd elpazarlására, különös tekintettel arra, hogy az ügylet nyomán importfüggőségük fikarcnyit sem csökken, továbbra is ki leszünk szolgáltatva az orosz és egyéb szállításoknak, valamint a világpiaci ármozgásoknak.
