A kormány bejelentette, hogy jön a nyugdíjasok számára az áfa-visszatérítés, azonban most kiderült, hogy mire lesz szükség, amíg a rendszer valóban jól fog működni.
Jelentősen megcsappanhat a jövőben a Temu népszerűsége, feltéve hogy az Amazon tényleg elindítja legújabb projektjét Európában.
Nagyon úgy tűnik, hogy akadt egy kis probléma a nyugdíjasok áfa-visszatérítésével kapcsolatban.
Az infláció hatására gyakorlatilag minden élelmiszer egyre többe kerül, ám az áremelkedés mértéke nem azonos.
A forint árfolyama öthavi csúcsot ért el, és úgy tűnik, hogy egy darabig meg is tapadhat ezen a szinten.
2014. augusztus 17., 14:43
Béremelésre és egy sor további lépésre van szükség Németország részéről az Európai Unió gazdaságának beindításához – mondta Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért, és társadalmi összetartozásért felelős európai uniós biztos a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapban megjelent interjúban.
2014. augusztus 17., 08:54
A következő egy-másfél évben a nemzetközi piacokon, a kereslet-kínálat alapján, továbbra is 100 dollár körül ingadozik az átlagos olajár, az üzemanyag árakat Magyarországon azonban a forint és a dollár árfolyama is meghatározza – mondták az MTI által megkérdezett szakértők.
2014. augusztus 15., 17:18
A kormány újabb 2,6 milliárd forintot vett ki a költségvetés tartalékából, ami ezzel gyakorlatilag ki is ürült, hisz az év hátralévő részére tízmilliárd forint maradt. Az NGM hallgat a tartalék pótlásáról.
2014. augusztus 15., 15:36
Az elmúlt két évben ez már a negyedik alkalom volt, amikor a kormányfő a valósnál közel feleannyi adófizetőről beszélt, melyhez képest az aktuális adat gigantikus növekedésről árulkodik.
2014. augusztus 15., 08:59
A devizahiteles-csomag és az Ukrán leánybank teljes goodwilljének leírása miatt történelmi mértékű veszteséget szenvedett el az OTP Bank a második negyedévben, vesztesége meghaladta a 150 milliárd forintot. A bank készült erre felkészíteni a piacot, kérdés, mennyire sikerült.
2014. augusztus 15., 05:33
Gyakorlatilag befejeződött a nyári betakarítású növények idei aratása az országban – közölte a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára.
2014. augusztus 14., 14:03
Kiugróan jól teljesített a magyar gazdaság a második negyedévben, köszönhetően főként az ipar és az építőipar teljesítményének. Még a Gyurcsány-kormány idején, 2006 elején nőtt utoljára ekkora tempóban a GDP. Fő exportpiacaink sajnos nem szerepeltek ilyen jól.
2014. augusztus 14., 13:00
A magyar gazdaság eddigi idei teljesítménye alapján valószínűleg javítani kell majd a magyar hazai össztermék (GDP) egész évi növekedésére érvényben lévő előrejelzéseket – jósolták londoni pénzügyi elemzők a második negyedévről szóló előzetes GDP-becslés csütörtöki ismertetése után.
2014. augusztus 13., 19:49
Alig változott a forintárfolyam szerdán a bankközi devizakereskedelemben: este hét órakor 313,52 forinton állt az eurójegyzés a kora reggeli 313,73 forinttal szemben.
2014. augusztus 13., 16:16
Míg az uniós élelmiszerexportra kivetett orosz szankciók alig, inkább közvetett hatásukkal érintenek minket, addig a gáz- és olajtranzit korlátozásának ukrán ötlete húsba vágó következményekkel járhat. Köszönhetően annak, hogy még mindig jórészt üresek a hazai gáztárolók, holott ilyenkor már tele szoktak lenni, készülve a fűtési szezonra.
2014. augusztus 13., 12:05
Hatéves mélypontra süllyedt a brit munkanélküliségi ráta a júniussal végződött negyedévben, de ezt egyelőre nem kíséri érzékelhető bérnövekedés.
2014. augusztus 13., 08:34
Olvasom Csizmadia Ervinnek az augusztus elsejei Népszabadságban megjelent „Ellenzéki önmaghatározás” című cikkét, melyben többek között ezt írja: „Orbán Viktor és a Fidesz gyakran mondja magáról, hogy őket a politika gyakorlata érdekli, ám ha valaki kormányhoz közel álló konzervatív szerzők kisebb példányszámú folyóiratokban megjelent dolgozatait is olvassa (ez számomra természetesen foglalkozási kötelezettség), akkor rájön: szó sincs elméletellenességről, sőt a Fidesz fölényét éppen az adja, hogy rendszerré rakta össze, amit a világról gondol.”
2014. augusztus 13., 07:20
Magyar bankok egyes osztályzatait rontotta kedden a Moody’s Investors Service, elsősorban arra a véleményére hivatkozva, hogy a devizaalapú hitelek ügyében hozott és tervezett intézkedések növelik a veszteségek kockázatát.
2014. augusztus 12., 19:52
Eddig mintegy négyezer ellenőrzés során 37 millió forint bírságot szabott ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a szezonban. A vizsgálatok augusztus végéig tartanak.
2014. augusztus 12., 17:09
Év közben utoljára 2009 júliusában láttunk a mostani júliusinál nagyobb áremelést a szolgáltatásoknál. Vérszemet kaptak a szolgáltatók?
2014. augusztus 12., 11:42
Évről évre több magyar próbál az Egyesült Királyságban munkát, megélhetést találni. Ha egymillióan nincsenek is, a hivatalosan statisztika szerint 2002 és 2013 között összesen 143 678 magyar állampolgár kért társadalombiztosítási számot a szigetországban ahhoz, hogy munkát tudjon ott vállalni.
2014. augusztus 12., 10:49
Ahogy tanítványai búcsúznak tőle: Dr. Varga Szilvia és Dr. Takácsi-Nagy Zoltán.
A betegről mindent tudni – tetőtől talpig.
Ő nem csak hirdette, mi a személyre szabott orvoslás.
Hálásak, akik tőle tanulhattak, és hálásak a betegek, akik neki
köszönhetik a gyógyulást.