Ukrán válság: ez a szankció már húsba vágó lehet

Csalódniuk kellett azoknak, akik abban bíztak, hogy a malajziai gép lelövése utáni általános felháborodás és az annak nyomán született, erőteljesebb nyugati szankciók meghátrálásra bírják Moszkvát. Putyin ilyen könnyen nem adja fel, sőt hazai népszerűségének tudatában emeli a tétet: már nyíltan beavatkoznak az ukrán szakadárok oldalán, sőt a nagyorosz nacionalista nosztalgiát meglovagolva a balti államokkal szemben is erőt demonstrálnak. A szélsőséges pártvezér, Zsirinovszkij aligha nevezhető elfogulatlan és megbízható helyzetelemzőnek, de az ottani hangulatot jellemzi, hogy szerinte Putyin világháborút készít elő, és elsöpri Lengyelországot és a balti államokat. Ez persze marhaság, de aligha mert volna ilyet mondani, ha ezzel híveinél kicsapta volna a biztosítékot.

Az nyilvánvaló, hogy az ukrán válságot az orosz vezetés saját nagyhatalmi törekvéseinek érvényesítésére használja fel. Erősíteni akarja befolyási zónáját, ehhez egy kiszolgáltatott és megosztott, vagy felosztott Ukrajnára van szüksége, amely kénytelen alkalmazkodni hozzá. Ez az egész térség geopolitikai helyzetét megváltoztatja, és nyomást jelent a baltiakkal, Lengyelországgal, sőt a többi régiós országgal szemben is. Saját szempontjából tehát nem oktalan, amit Putyin csinál, ezért biztosra vehető, hogy el fog menni addig, ameddig csak tud. Tisztában van azzal, hogy sem az EU, sem az Egyesült Államok nem akar közvetlenül belekeveredni az ukrán konfliktusba, és főként politikai és gazdasági nyomásgyakorlással igyekeznek fékezni az orosz törekvéseket, azok hatékonysága azonban korlátozott.

Az első körben, még tavasszal felettébb óvatos szankciókkal éltek, ezek nemhogy visszariasztották volna, inkább felbátorították Putyint. A maláj utasszállító lelövése után már komolyabb lépések jöttek, az orosz energetikai cégekkel és bankokkal szembeni megszorítások, valamint a tömeges tőkekivonás már érzékenyebben érinti Moszkvát. A gazdasági szankcióknak azonban az a hátulütője, hogy azoknak is veszteséget jelent, akik hozzák, ráadásul válaszszankciókra is számítani kell. Ez be is következett: Putyinék az élelmiszerek behozatalát korlátozták jelentős mértékben, ami komoly piackiesést jelent az uniós termelőknek. A legnagyobb számszerű veszteséget Németország szenvedheti el, a GDP-jéhez viszonyítva viszont ez nem jelentős kiesés. Ennél arányaiban sokkal nagyobb kár érinti a spanyol, olasz és holland exportőröket, de a legrosszabbul a lengyelek járnak, akik sok milliárd eurónyi bevételtől esnek el. Becslések szerint az eddigi szankciók 0,5-1 százalékkal vetik vissza a lengyel GDP-t, és ezt alátámasztani látszanak az első féléves adatok: az Oroszországba irányuló exportjuk 11, az Ukrajnába menő pedig 26 százalékkal csökkent az előző évihez képest!

Mi szerencsére ennél sokkal kedvezőbb helyzetben vagyunk, a tiltással érintett magyar kivitel éves összértéke nagyjából 200 millió dollár, ami a teljes agrárexportunk mintegy 5 százaléka. Ennél nagyobb kárt okozhat a magyar termelőknek, hogy az orosz piac kiesése csökkenti az agrárárakat és növeli a hazai konkurenciát is, mivel a feleslegessé váló árutömeget megpróbálják máshol eladni, akár dömpingáron is. Ennek a hatásait egyelőre nehéz kiszámítani, de a szlovákok például máris intézkedéseket hoztak saját piacuk védelmére. A kitiltott élelmiszer hiányozni fog az oroszoknál, de ez Putyinékat még nem izgatja, hatósági árak bevezetésével gondolják megakadályozni a drágulást. Ez persze nem megoldás, de ne feledjük, nem is szokatlan arrafelé az efféle állami beavatkozás, ahogy az sem, hogy a lakosság kénytelen áldozatokat hozni a nagyhatalmi célok érdekében. Súlyos tévedés alábecsülni az oroszok teherbíró képességét: sokat szenvedett népről van szó, és nagyon sokat képes elviselni, ha nemzeti érzéseit használják ki.

Ezt érdemes figyelembe venni azoknak, akik Putyin gyors meghátrálásában reménykednek. Az nem kétséges, hogy a kölcsönös szankciók, főleg ha még újabbak jönnek, Oroszországnak jóval nagyobb károkat okoznak, mint az EU-nak vagy az Egyesült Államoknak. Moszkva tűrőképessége viszont nagyobb, részben a hatalmi rendszer, részben a történelmi-nemzeti sajátosságok miatt. Borítékolható tehát, hogy az adok-kapok még sokáig el fog húzódni, és egyelőre beláthatatlan, mikor és hogyan fog végződni. Putyinék várhatóan tovább feszítik a húrokat, lásd az utóbbi napok eseményeit, közben taktikáznak és igyekeznek megosztani az uniót, fenyegetnek, egyebek mellett az orosz légtér lezárásával, ami tényleg komoly csapás lenne több európai légitársaságnak. A gazdasági és politikai harc tehát erősödik, és félő, hogy még súlyosabb lépések jönnek.

Ilyen lenne például az, ha Ukrajna valóban korlátozná a gáz- és olajtranzitot, ahogy azt kilátásba helyezte. Az unióba irányuló orosz gázexport nagyobb része Ukrajnán jön keresztül, és főként a mi térségünk ellátását biztosítja. Ha ez a szállítás leáll, amire egyébként néhány évvel ezelőtt már többször volt példa, nehéz helyzetbe kerülnénk mi is, főként azért, mert a gáztartalékainkat feláldozták a rezsicsökkentés oltárán és a tárolókat nem töltötték fel. Elvileg hatmilliárd köbméternyi tárolói kapacitásunk van, most már állami kézen, ami 2-3 havi téli fogyasztásra elegendő. A korábbi évekkel ellentétben azonban eddig, augusztus közepéig még félig sem töltötték fel őket, pedig nyakunkon az ősz és a fűtési szezon kezdete. Ha akadozni kezd a gázimport, netán teljesen leáll, a kiesést nyugati forrásból nem tudjuk teljesen pótolni, azaz ki leszünk szolgáltatva az ukrán konfliktus alakulásának. A szankcióháború elmérgesedése tehát húsba vágóan érinthet minket a télen, nem csupán a pénzpiaci negatív hatásokkal, a tőke menekülésével, hanem akár a gázellátásban is.