Szorgosan költi a tartalékot a kormány, majdnem üres a kassza – hallgat az NGM

A kormány újabb 2,6 milliárd forintot vett ki a költségvetés tartalékából, ami ezzel gyakorlatilag ki is ürült, hisz az év hátralévő részére tízmilliárd forint maradt. Az NGM hallgat a tartalék pótlásáról.

2014. augusztus 15., 17:18

Az év első hét és fél hónapjában a kormány a 113 milliárd forintos költségvetés tartalékból 83 milliárd forintot elköltött, húszmilliárdot zárolt, így az előttünk álló négy és fél hónap nem várható kiadásaira alig 10,2 milliárd forint maradt. Ez példátlanul alacsony, de arra sem volt még példa, hogy hét hónap alatt 82 milliárd forintot költsön a kormány a költségvetési házipénztárából. A tartalék esetleges pótlásával kapcsolatban két hete kerestük meg először a Nemzetgazdasági Minisztériumot, a kérdéseket a héten megismételtük – de válasz azóta sem érkezett – számolt be róla a napi.hu.

A kabinet tegnapra (augusztus 14.) datált legújabb határozatában a tartalékból 2,6 milliárd forintot vettek ki – így az 10,2 milliárdra csökkent – legalább is a Napi.hu számításai szerint, ugyanis a tartalék állapotáról sem közöl adatokat az NGM.

A mostani határozattal 241 millió forintot kapnak a kormányhivatalok felújításokra és dologi kiadásokra. A kormány arról is döntött, hogy a Nemzeti Táncszínház új játszóhelyének kialakításra 150 milliót adnak a tartalékból. Mint azt már megírtuk, a kormány a Táncszínházat kiebrudalta a budai Várban levő Karmelita kolostorból, hogy oda a Miniszterelnökség költözhessen 2016. március 15-ig. Csak a költözésre és a tervezésre a kormány 1,45 milliárd forint elköltéséről döntött korábban, ebből 756 milliót az idei rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból vettek ki.

A bíróságok 700 milliót kaptak a devizaperekkel kapcsolatos többletfeladatokra – ám a költések többsége nem a munkabérekre megy, ami a várható jelentős pluszmunkát tekintve érhető lenne –, hanem beruházásokra és dologi kiadásokra. Az emberi erőforrás tárca (EMMI) 63 millió forintot kap – közelebbről nem részletezett – „művészeti tevékenységek” támogatásra, illetve 593 millió forintot „gazdasági társaságok által ellátott kulturális feladatok” támogatására.

A nyugdíj összegének növelése érdekében többféle társadalombiztosítási megállapodás köthető, amelyek lehetővé teszik a szolgálati idő és az alapkereset bővítését is, így biztosítva a magasabb nyugdíjat, illetve az elégséges szolgálati időt a jövőben.