2013. január 3., 08:21

Tulajdonképpen erre az egyszerű kérdésre próbál választ adni a 168 Óra, amely elkezdi 25. évfolyamát. A vezércikket író Mészáros Tamás szerint minden megtörténhet. „A mai Magyarország csupán egyetlen bizonyosságot kínál, a totális bizonytalanságot.” A hetilap digitális változatát itt lapozhatja végig.

2013. január 2., 13:57

Jókedvűen indul 2013 a pénzpiacokon, köszönhetően annak, hogy az amerikai törvényhozók munkával töltötték a szilvesztert és az új év első napját. Igaz, már korábban megegyezésre juthattak volna a fenyegető költségvetési szakadék elkerülésére, de úgy látszik, ők is szeretik a pattanásig feszíteni a húrokat. Átmenetileg mi is fellélegezhetünk, nem kell egyelőre a forint jelentős gyengülésétől tartanunk.

2013. január 2., 07:15

Nyílt levélben hívta fel a reformok fontosságára a vezetés figyelmét több tucat prominens értelmiségi Kínában, akik szerint változás nélkül erőszakos forradalom is jöhet az országban.

2013. január 1., 06:01

A hétfő éjjeli határidő előtt, vagyis az utolsó pillanatban állapodtak meg a demokraták és a republikánusok az amerikai költségvetési megszorításokról, melyekkel elkerülhető a költségvetési szakadék. A képviselőház azonban már csak kedden szavazhat az egyezségről leghamarabb.

2012. december 29., 18:45

Január elsejétől lép hatályba az új Munka törvénykönyvének több, idén elfogadott módosítása. Ezeknek a változásoknak a nagy része a szabadságra vonatkozik, de rövidebb lesz a kiküldetés időtartama, valamint a távolléti díjat is másképp kell majd számolni.

2012. december 29., 16:21

Egyetlen csapásra véget vethet az Orbán-kormány az eddigi munkabékének az egészségügyben – reagált a Népszavának a jogszabályon kívül járó juttatások kifizetésének felfüggesztésére a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke. Béltecki János kezdetben még bizakodott, hogy csak félreértésről van szó, hiszen erre az egészségügyi államtitkár szavát adta neki. Előfordulhat azonban, hogy az érdekvédelmi vezetőnek csalódnia kell, hiszen a szaktárca megerősítette a Népszava információját.

2012. december 29., 09:36

Újabb cég vonul ki Magyarországról egy elhibázott törvény miatt: januártól csak olyan vállalkozások foglalkozhatnak szemétgyűjtéssel, illetve a tárolók fenntartásával, amelyek az önkormányzatok többségi tulajdonában vannak. Az EU tiltakozik.

2012. december 29., 06:52

A budapesti repülőtér teljes induló utasforgalmi területén elérhetővé vált a vezeték nélküli internetkapcsolat az utasok számára. A 2A és a 2B terminál indulási szintjén, valamint a SkyCourtban mostantól ingyenes internetelérést biztosít a Budapest Airport.