Hajnalban érkezett: Amerika nem zuhant a szakadékba

A hétfő éjjeli határidő előtt, vagyis az utolsó pillanatban állapodtak meg a demokraták és a republikánusok az amerikai költségvetési megszorításokról, melyekkel elkerülhető a költségvetési szakadék. A képviselőház azonban már csak kedden szavazhat az egyezségről leghamarabb.

2013. január 1., 06:01

A Fehér Ház és szenátus republikánus vezetőinek sikerült megállapodniuk, ezzel elkerülhető a költségvetési szakadék – írta a MarketWatch amerikai idő szerint éjfél előtt három órával. A jelentések szerint a megállapodás – melyet a kongresszus mindkét háza még meg kell szavazzon – két hónappal elhalasztja az általános kiadáscsökkentést és tartalmazza az évi 450 ezer dollárnál többet keresők adóemelését – írja a portfolio.hu.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.