Az OTP Bank ezentúl egy vadonatúj telefonszámról is küldhet sms-t az ügyfeleinek. Aki ilyen üzenetet kap az tehát ne aggódjon, nem csalók próbálják átverni!
Komoly változásra készülhetnek a regisztrációs adó kapcsán azok, akik más országból származó új és használt járműveket szeretnének forgalomba helyezni.
A 2025-ös költségvetés több mint 196 millió forintjának átcsoportosításáról döntött Orbán Viktor miniszterelnök.
A két- és háromgyermekes édesanyák szja-mentessége erősítheti a munkahelyi egyenlőtlenségeket.
A kormány bejelentette, hogy jön a nyugdíjasok számára az áfa-visszatérítés, azonban most kiderült, hogy mire lesz szükség, amíg a rendszer valóban jól fog működni.
2023. június 22., 16:35
Magyarországon és globálisan is inflációt csökkentő folyamatok indultak el, így év végére már 10 százalék alá kerülhet a fogyasztói árindex.
2023. június 22., 16:32
A Balaton sokadik célpont lett a hozzánk látogató külföldiek körében – derült ki a KSH adataiból.
2023. június 22., 11:26
Karácsony Gergely főpolgármester végre közérthetően magyarázta el a Lánchíd autómentesítésének okait a Jazzy Rádió Business Class című műsorában László Csaba és M. Szűcs Péter mikrofonja előtt.
2023. június 22., 10:06
Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2023. június 22., 07:31
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma teszi közzé az áprilisi bérek alakulását.
2023. június 21., 14:11
Mintegy 520 milliárd forintos óriásberuházással 900 új munkahelyet hoz létre a kínai Huayou Cobalt, amely Ácson építi fel első európai üzemét, ahol katódot fog gyártani elektromos akkumulátorokhoz.
2023. június 21., 12:52
Szerdától a gázolaj ára bruttó 4 forinttal emelkedett, de péntektől újabb emelés jön.
2023. június 21., 12:26
Bár a 2022-es népszámlálás teljes eredményét csak ősszel hozza nyilvánosságra a Központi Statisztikai Hivatal, néhány érdekes részadatot már most tudhatunk. Az egyik ilyen, hogy ugyanannyi vályogépítésű otthon van Magyarországon, mint panellakás.
2023. június 21., 07:26
A kedd esti jegyzésekhez képest vegyesen mozgott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggel a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2023. június 20., 16:21
A nyugati szövetségesek által Oroszországra kivetett kőolajexport-szankciók úgy tűnik, egyelőre nem működnek.
2023. június 20., 14:17
A kamatfolyosó azonban száz bázisponttal csökkent.
2023. június 20., 12:55
Augusztustól lép életbe a Magyar Közlönyben hétfő este megjelent rendelet.
2023. június 20., 10:15
A veszélyhelyzetre történő hivatkozással három törvénymódosítás is megjelent hétfőn este a Magyar Közlönyben.
2023. június 20., 07:37
Ma tartja kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa.
2023. június 20., 07:23
Vegyesen mozgott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden reggel a bankközi piacon hétfő estéhez képest.
2023. június 19., 19:36
A holland tőzsdéken a földgáz ára rekord alacsony, de az MVM Magyarországon mégsem csökkent, így profitja rekordmértékű lehet.
2023. június 19., 15:01
A nyári idénymunkák közül egyre több elérhető a diákok számára is. Jellemzően 15 év felettieknek kínálnak állásokat a nagyobb diákmunkaerő-közvetítők, a kukorica címerezéstől a növénynemesítő munkákig többféle elfoglaltság közül választhatnak a dolgozni vágyó fiatalok.
2023. június 19., 14:41
Egy év alatt országosan 15,6 százalékkal, Budapesten pedig 16,5 százalékkal emelkedtek a lakbérek.