Hivatalos a Szép-kártya összeghatári bővítése

Augusztustól lép életbe a Magyar Közlönyben hétfő este megjelent rendelet.

2023. június 20., 12:55

Szerző:

Gulyás Gergely miniszter előzetes bejelentésének megfelelően hivatalossá vált a kormány döntése „a Széchenyi Pihenő Kártya felhasználásának veszélyhelyzetben történő eltérő alkalmazásáról”.

Ennek értelmében a Szép-kártya kerete az év végéig 200 ezer forinttal emelhető – idézi a határozatot a 24.hu.

Béren kívüli juttatásnak számít ugyanis, ha a munkáltató a munkavállalónak 2023. december 31-ig „a Széchenyi Pihenő Kártya juttatás céljából nyitott korlátozott rendeltetésű fizetési számlájára az Szja tv. 70. § (8) bekezdése szerinti éves rekreációs keretösszegen felül, attól függetlenül, utal még legfeljebb egyszer 200 ezer forintot”.

A lehetőség hidegélelemre is vonatkozik, a rendelet melléklete pontosítja az elfogadóhelyeket, illetve azt, mi számít élelmiszernek. Egyúttal meghatározták azt is, hogy alkoholra, cigarettára nem vonatkozik a kedvezmény.

 

A miniszterelnök által aláírt módosítás alapján az új szabályok augusztus elsejétől lépnek életbe.

(Kiemelt kép: Széchenyi Pihenőkártya elfogadását hirdető felirat egy Adyligeti vendéglátóhelyen, a Léda Étterem és Pizzériánál. Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László)