A nyugdíj összegének növelése érdekében többféle társadalombiztosítási megállapodás köthető, amelyek lehetővé teszik a szolgálati idő és az alapkereset bővítését is, így biztosítva a magasabb nyugdíjat, illetve az elégséges szolgálati időt a jövőben.
Ettől a hónaptól sok pénzintézetnél olcsóbban lehet bankolni a banki díjstopnak köszönhetően, ám az intézkedésnek akár hátrányai is lehetnek.
Elkészült a 2026-ra tervezett költségvetés, amit Nagy Márton benyújtott Kövér Lászlónak. Ebből az is kiderül, hogy mekkora összeget szán a kormányzat a nyugdíjakra.
Ezt kell tenni a NAV szerint az szja-bevalláskor, ha valakinek fizetendő adója maradt.
Az árréstop újabb területet hódíthat meg a magyar gazdaságban.
2015. április 10., 10:13
A bank vezetése közleményében arról írt, már tájékoztatta a csoportos létszámcsökkentésről az illetékes munkaügyi központot, a lebonyolításról, feltételekről pedig konzultációt folytat az üzemi tanáccsal.
2015. április 7., 14:20
A legfittebb munkahelyekről készült felmérés első műhelybeszélgetésén elhangzott: bár az egészségfejlesztést a világon egyre komolyabban veszik a munkáltatók, a magyar cégek több mint 40 százaléka nem foglalkozik a kollégák fizikai és mentális állapotával.
2015. április 6., 14:23
Semmibe ne bízzon húsvétkor az, aki ittasan balesetet okoz. A kárt ugyanis még a részeg bicikliseken is behajtja a biztosító, akár másfél milliós értékig. A kártérítési ügyek egy évig is elhúzódhatnak, és ha a sérült járműre csak kötelező biztosítás van, akkor megeshet, hogy ez idő alatt egyetlen fillért sem kap a tulajdonosa.
2015. április 6., 10:07
A Financial Times hosszú hírben ad képet arról, hogy Lengyelországban egyre többször jogi akadályokkal, a hatóságok gáncsoskodásával kénytelenek szembenézni a külföldi befektetők. A cikkhez készült kiegészítő jelentés rögzíti, hogy Magyarországon a kormány szívesen büszkélkedik a kecskeméti Mercedes-üzemmel, de az eltelt évtizedekben az ágazat már nagyságait is megnyerte – nagyvonalú állami támogatással, alacsony működési költségekkel, adókedvezvményekkel.
2015. április 4., 13:05
A kormány a legnagyobb magyarországi építőipari cégekkel – köztük a Közgéppel – kötött szerződést az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti, 29 kilométeres szakaszának megépítéséről, amelyhez uniós támogatást is igényeltek 2013 végén. A Miniszterelnökségen viszont már elkészült annak a kormányhatározatnak a tervezete, amely felbontaná a szerződést, a kormány így egy laza csuklómozdulattal tolta el a pénzcsap közeléből a Közgépet – értesült belső forrásból a Népszabadság.
2015. április 3., 10:50
Annyi ellentmondásos, egymást cáfoló kormányzati nyilatkozat hangzik el a Quaestor-ügyben, hogy még a legjóhiszeműbbek is elgondolkodnak: mi állhat a háttérben, mi az, amit ennyire takargatni akarnak?
2015. április 1., 18:56
Még nem hagyta jóvá Brüsszel hazánk 2020-ig szóló vidékfejlesztési programját, amelynek elemei összesen 1250 milliárd forintnyi uniós pénzt hozhatnak. A hatalmas összegű agrártámogatások hatása eddig kevéssé látszik a magyar mezőgazdaság versenyképességében.
2015. április 1., 07:09
Segítőkész nyugdíjasokat toboroz karitatív munkára alkalmi juhásznak az Összefogás az Egyenlő Esélyekért Nonprofit Közhasznú Kft. őszre, a társaság bakonykúti telepének legelőjére.
2015. március 30., 14:30
A Demokratikus Koalíció hiányosnak tartja a Fidesz vagyonzárolási javaslatát.
2015. március 30., 12:09
A Quaestor-ügy messze túlnőtt a brókerbotrányon, az újabb és újabb információk alapján összeálló kép a politika, a hatalom és egyes pénzügyi körök ijesztő összefonódására utal, aminek az állami szervek is részeseivé váltak.
2015. március 28., 19:59
Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 13. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki.
2015. március 28., 08:17
Bízz a Fideszben – hirdette a kormánypárt az őszi, helyi választások során, ám négy évi drága és téves adópolitika után ez nem lesz könnyű a befektetők számára. Még akkor sem, ha a párt a múlt hónapban stabil adópolitikát és egyéb piacbarát intézkedéseket ígért az EBRD-nek – a Financial Times.