DK: Orbánnak és Matolcsynak saját vagyonával kell felelnie a csődért
A Demokratikus Koalíció hiányosnak tartja a Fidesz vagyonzárolási javaslatát.
„Vannak olyan személyek, akik államigazgatási tevékenységi körben” hozzájárulhattak ahhoz, hogy a Quaestorral kapcsolatos helyzet kialakuljon – mondta hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján Varju László, az ellenzéki párt alelnöke. A független képviselő közölte, olyan módosító javaslatot készítettek, amely szerint Orbán Viktor kormányfőnek és Matolcsy György jegybankelnöknek saját vagyonukkal kell felelniük a Quaestor csődjéért.
A politikus azt mondta, az ügy károsultjainak kezdettől fogva azzal kellett szembesülniük, hogy a kormány mindent megtesz azért, hogy kibújjon a felelősség alól.
A Fidesz egy „látvány-törvénytervezetet” nyújtott be, amivel megpróbálja elfedni, amit az elmúlt hetekben elmulasztottak – jelentette ki Varju László aki szerint a javaslat nem tesz meg mindent azért, hogy a felügyeleti oldal korán tudjon figyelmeztetni, nem tesz a bennfentes tevékenység hatékonyabb szabályozásáért és nem ad választ a közpénzek külső kihelyezésére. Hozzátette: olyan széles körű hatósági jogosítvány kialakítása, mint ami az előterjesztésben szerepel, az egész vállalkozói szektort veszélyezteti.