Az OTP Bank ezentúl egy vadonatúj telefonszámról is küldhet sms-t az ügyfeleinek. Aki ilyen üzenetet kap az tehát ne aggódjon, nem csalók próbálják átverni!
Komoly változásra készülhetnek a regisztrációs adó kapcsán azok, akik más országból származó új és használt járműveket szeretnének forgalomba helyezni.
A 2025-ös költségvetés több mint 196 millió forintjának átcsoportosításáról döntött Orbán Viktor miniszterelnök.
A két- és háromgyermekes édesanyák szja-mentessége erősítheti a munkahelyi egyenlőtlenségeket.
A kormány bejelentette, hogy jön a nyugdíjasok számára az áfa-visszatérítés, azonban most kiderült, hogy mire lesz szükség, amíg a rendszer valóban jól fog működni.
2021. november 10., 13:33
A szülői feladatok 18 éves kor után sem érnek véget, pénzügyileg sem. A felsőfokú tanulmányok, az esküvő finanszírozása, vagy az első lakásvásárláshoz önerő formájában nyújtott segítség még nem az „aláteszünk mindent” kategória, mégis igencsak jelentős összeg. Vajon mennyibe kerül mindez, és hogyan teremthetjük elő rá a pénzt?
2021. november 9., 16:24
Csaknem megszázszorozta a bevételét.
2021. november 9., 15:12
A tulajdonos ezért inkább eladja azt.
2021. november 8., 20:01
A Pénzügyminisztérium szerint az adózási eszközök révén mindent megtesznek az alacsony üzemanyag árakért.
2021. november 8., 18:39
Legalábbis a Moody's szerint.
2021. november 8., 17:57
Tisztességtelennek minősül pszichés nyomás alá helyezni a fogyasztókat a borravaló mértékének megválasztásában.
2021. november 8., 12:21
A jegybankelnök pozitívan értékelte az MNB válságkezelését.
2021. november 8., 09:06
Eggyel szemben viszont minimálisan gyengült.
2021. november 7., 16:30
A dohánygyártmányok kiskereskedelmi eladási áráról a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága dönthet jövőre.
2021. november 7., 15:17
Hasonlóan érdekes cikkeket olvashat a 168 óra legújabb számában.
2021. november 7., 12:08
Közel négyezren voksoltak a BKK szavazásán.
2021. november 7., 11:54
A klímaváltozás ellen nincs vakcina, a borászoknak kell alkalmazkodniuk a megváltozó viszonyokhoz iparági vélemények szerint. Senkinek sem jut az eszébe, hogy a klímaváltozást lehetne mérsékelni, vagy megállítani.
2021. november 7., 09:01
62,5 millióan követik a Twitteren.
2021. november 7., 08:57
Agroinform: Drasztikus átalakulást kényszerít ki a klímaváltozás a gyümölcságazatban.
2021. november 6., 18:59
A Központi Statisztikai Hivatal A Háztartások életszínvonala című kiadványának adatai szerint 292 141 nyugdíjas élt a szegénységi küszöbnél kevesebb jövedelemből 2020-ban.
2021. november 6., 17:59
Annyira gyenge a forint, hogy valószínűleg emelni kell az üzemanyagot sújtó adó mértékét.
2021. november 6., 17:02
A svéd cégóriásra is negatívan hatott az elmúlt idők drágulása.
2021. november 6., 15:39
A szakemberek szerint biztosan nem lesz ezer forint alatt a ponty kilója.