50 perc: Az izraeliek szerint az arab kultúrában csak az erő számít

Naivitásnak érzik az izraeli zsidók, hogy korábban reménykedtek abban, hogy a palesztinokkal kialakítható valamilyen pozitív, előremutató kapcsolat.

2024. október 28., 14:00

Szerző:

2023. október 7-én a Hamász katonái áttörtek a Gázai övezetből és megtámadták a közeli településeken élőket, illetve a Nova fesztivál résztvevőit. Azóta 1 év telt el, sok dolog megváltozott. A 168.hu felületén látható 50 perc című külpolitikai műsorban Hidas Judit és Erdős Judit mesélték el a tapasztalataikat Szalai Kálmán műsorvezetőnek, a Tett és Védelem Alapítvány elnökének, a Neshama TV műsorában. 

Mindenkire hatással volt Izraelben a terrortámadás

Hidas Judit, író, újságíró és Erdős Judit, EMIH Magyar Zsidó Szövetség marketingért felelős vezetője áprilisban 4 napot tölthettek Izraelben, egy szervezet hívta meg őket. Az útjuk során számos helyre ellátogattak, többek között megnézték az október 7-i terrortámadás helyszínét.

Az október 7-i terrortámadás sokkolta a lakosságot. Több szempontból is megrázó volt, elsőként is rá kellett döbbenniük, hogy nem számíthatnak minden esetben a katonaságra. A másik pedig, hogy az emberek szemlélete is sokat változott a palesztinokkal szemben.

„Sokan már nem tudnak bízni, azt érzik, talán naivak voltak, mert azt gondolták, hogy a palesztinokkal alakul valamilyen pozitív, előremutató kapcsolat, és most úgy érzik, ez egy ez ilyen álságos dolog. Most az izraeli zsidók úgy ítélik ezt meg, hogy a palesztinok részéről az egész barátkozás csak arra irányult, hogy megöljék őket”

– mondta a beszélgetés során Erdős Judit.

Elárulták, minden izraeli lakos érintett valamilyen formában. Volt alkalmuk egy olyan emberrel beszélgetni, aki civileket mentett ki a Nova fesztivál helyszínéről a támadás idején, de találkoztak édesanyákkal, akiknek a gyermekeik jelenleg is a Gázai övezetben harcolnak.

Sok embernek kellett elhagynia az otthonát, Erdős Judit és Hidas Judit jártak a Nir Oz kibucban, ami a támadás óta teljesen elnéptelenedett. Erre a területre még azóta sem tudtak visszatérni az emberek. Nagyon sok mindenkit kitelepítettek, vannak családok, akik hónapok óta kénytelenek hotelekben élni. A területen az ingatlanok nem alkalmasak arra, hogy ott családok éljenek, sokan mégis alig várják, hogy visszatérhessenek, ami megdöbbentő volt a számukra.

 

Megváltozott Izrael megítélése az elmúlt 1 évben

Az események hatására Izraelben nagyon nagy lett az összetartás, ugyanakkor a világ többi része elítéli a terrortámadásra adott izraeli válaszcsapásokat.

A műsor 2 vendége hangsúlyozta, az izraeliek pontosan tudják, hogy az arab kultúrában nagyon fontos a dominancia, épp ezért nem lehet egy ilyen terrortámadás után barátságosan nyitni, egyezkedni velük, mert csak az erőből értenek. Ugyanakkor a világ nagy része ezt nem érti, mivel nem ismerik közelről az arab kultúrát, és ahol béke és együttműködés van, ott nehéz elhinni, hogy ez nem mindenhol működik.

Az utazásnak az egyik nem titkolt célja volt, hogy az emberek pontosabb képet szerezzenek arról, milyen Izrael egy évvel a támadás után.

„Elég sok újságot, lapot megkerestem ezzel a témával, mert azt gondoltam, hogyha újságíróként mondjuk van az embernek 10 megszólalója és ráadásul nem egy helyről, hanem 10 helyről egy kicsi országból északról délről keletről nyugatra, akkor az úgy elegendő forrása ahhoz, hogy egy lap úgy gondolja, ez egy megfelelő tájékoztatást lesz egy cikknek a megírásához. Ennek ellenére már magától a témától a legtöbben visszaugrottak és kitérő válaszokat kaptam”

– meséli Hidas Judit.

Az említett cikk végül megjelent az Indexen, de rájött, hogy ténylegesen van ezzel szemben Magyarországon félelem, ellenérzés. Szerinte ezt részben okozhatja az, hogy Izrael viszonylag messze van, és minél messzebb történik valami, annál nehezebb átlátni, hogy pontosan mi zajlik, nem könnyű megérteni a sok apró részletet. Úgy véli, egyértelműen érezhető, hogy a témával kapcsolatban van egyfajta elutasítás.

50 perc a világról, a világért

Az 50 perc című műsor kizárólag a 168.hu felületén látható. A műsorban olyan beszélgetések láthatóak, amelyek során közélet és hatalom, konfliktusok és háborúk, közügyek és világpolitika kerül terítékre zsidó szemszögből. A műsorvezető nem más, mint Szalai Kálmán, a Tett és Védelem Alapítvány elnöke, aki aktuális és örökérvényű kérdéseket jár körül meghívott vendégeivel minden héten. 

(Kiemelt képünkön Erdős Judit és Hidas Judit láthatóak. Forrás: 50 perc)

Dobray Sarolta szerint egy bántalmazó kapcsolatból kilépni nagyon hosszú időbe telik, hiszen az erőszak általában egy erős lelki kötődés után jelenik meg. Üvegfal című regénye nyomán azonban sokan szembesültek a saját helyzetükkel, így változást tudott elérni az erről való közgondolkodás terén. A népszerű író-újságíró többek között erről beszélt a kizárólag a 168.hu felületén látható Dobd be magad! című műsorban. Ne hagyja ki!