Rejtélyes emberölések: Négy örömlánnyal végzett, mai napig nem tudják, hogy ki a gyilkos

A magyar kriminalisztika értetlenül áll az ügy előtt.

2021. július 23., 13:34

Szerző:

Magyarországon az elmúlt évtizedekben több prostituáltat is megöltek. Több esetben megtalálták az elkövetőt, ilyen volt a balástyai rém, aki 1998-ban egy zsineggel megfojtotta az áldozatát, majd testét a vonatsínekre tette. Őt sikerült elkapni, később a szegedi Csillag Börtönben öngyilkos lett.

Vannak viszont mai napig tisztázatlan esetek, mint például a 2007-2010 között elkövetett négy ember életét követelő sorozatgyilkosság. Az első áldozat V. Zoltánné 2007-ben tűnt el. A 34 éves nő senkivel nem tartotta a kapcsolatot, még gyerekeivel sem, akik nevelőszülőknél laktak. Az eltűnését nem jelentette senki. Holttestét 2011-ben találták meg.

Három év múlva gyilkolt újra

A 18 éves Ty. Angélának sem kegyelmezett a gyilkos. A nő 2010-ben a karcagi pihenőnél árulta bájait, este kilenc óra körül még látta a barátja, hogy Angéla beszáll egy bordó autóba. Ezzel nyoma veszett, és azóta sem találják. 

A következő áldozata a karcagi rémnek a 24 éves P. Piroska volt, akivel hozzátartozói az eltűnése napján még 17:22 perckor telefonon beszéltek, de 10 perc múlva már elérhetetlen volt. A 4-es főút mellett a pallagi elágazásnál találták meg a holttestét.

Utolsó áldozata a 24 éves L. Erzsébet volt. A nő  2010. augusztus 20-án kora este a karcagi kocsmában mulatott a rokonaival és a barátaival, haza viszont már soha nem ért. Másnap holtan találtak rá a Karcagot Bucsával összekötő út menti vizesárokban.

A feltételezett gyilkos ez után leállt, nem lehet tudni az okát

Talán betegség vagy halál miatt de az is lehet, hogy elköltözött.

A nyomozók mai napig dolgoznak az ügyön, amiben korábban az FBI profilozói is beszálltak. Szerintük a gyilkos kamionos volt, átutazó vagy karcagi születésű lehetett, aki rendszeresen használhatta a bordó kocsit, amivel a 18 éves Ty. Angélát elrabolta. Vélhetően korábbi párkapcsolati gondjai miatt fordulhatott hozzájuk, és emiatt érzett irántuk fékezhetetlen gyűlöletet is.

Petőfi Attila vezérőrnagy, az ORFK Kiemelt Életellenes Ügyeket Felderítő Főosztályának a vezetője elmondta, továbbra is vizsgálják az esetek között az összefüggést, hogy ugyanaz a személy követhette-e el a gyilkosságokat. Az idő múlása nehezíti a nyomozást, ennyi év után nagyon nehéz értékelhető adatokat felkutatni a helyszíneken. Egyelőre nincs konkrét gyanúsított, de együtt kezelik a gyilkosságokat.

A rendőrség kéri, aki ismertetett bűncselekményekről, azok áldozatairól, környezetükről vagy a lehetséges tettesekről bármit tud, hívja a 107-es vagy a 112-es segélyhívó számot, illetve munkaidőben a Telefontanú 06-80-555-111-es számát.

 (Kiemelt kép: Helyszínek, ahonnan eltűnt a négy prostituált Forrás: police.hu)