Megszállták a rendőrök a bulinegyedet - meg is lett az eredménye

Majdnem száz rendőr részvételével tartottak komplex bűnügyi, rendészeti akciót a főváros V., VI. és VII. kerületében, a razziában 29 embert fogtak el - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden a police.hu oldalon.

2024. augusztus 6., 10:55

Szerző:

Azt írták, a szombatról vasárnapra virradóra tartott akcióban a rendőrök 751 embert igazoltattak és 29-et fogtak el vagy állítottak elő: ötöt kábítószer birtoklása, kettőt garázdaság, négyet egyéb bűncselekmény elkövetése miatt, kettőt pedig azért, mert eltiltás hatálya alatt vezettek.

Úgy folytatták, hogy a rendőrök közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása, illetve engedély nélküli vezetés miatt egy-egy esetben, forgalomból kivont jármű miatt két esetben tettek szabálysértési feljelentést.

Hozzátették, hogy közlekedési szabálysértések miatt két további szabálysértési feljelentést tettek, 16-an bírságot kaptak, míg közterületi alkoholfogyasztás miatt két embert bírságoltak meg. Megtaláltak egy intézetből szökött fiatalt, három emberhez pedig mentőt hívtak, mert rosszul voltak.

Közölték azt is, hogy az akcióban 42 taxi ellenőrzését követően a Budapesti Közlekedési Központ munkatársai három jegyzőkönyvet vettek fel. A hatóságok ellenőriztek egy V. kerületi szórakozóhelyet is, a rendőrök ott egy embert fogtak el kábítószer birtoklása miatt, tízet pedig mintavételre állítottak elő - áll a közleményben.

Bulinegyed: ellepik az utcákat a rendőrök

Megerősített éjszakai és hétvégi járőrözéssel őrzi a rendőrség a bulinegyed biztonságát az ott lakók és szórakozók érdekében – közölte Rétvári Bence államtitkár még júliusban, amelyet a Pénzcentrum közölt.

Az államtitkár Oláh Lajos országgyűlési képviselőnek válaszolt: a képviselő azt kérdezte: „milyen eredményt hozott Miniszter Úr Belső-Erzsébetvárossal kapcsolatos vizsgálata, különös tekintettel egy új rendőrőrs létesítésére vonatkozóan?”.

Rétvári Bence közölte, nagyjából 1 négyzetkilométernyi területet értenek a bulinegyed alatt: a Budapest V. kerület, Erzsébet tér/Deák tér, Széchenyi István tér, a Budapest VI. kerület, Király utca, Nagymező utca, a Budapest VII. kerület, Rákóczi út Blaha Lujza tér és Király utca közötti szakasza, valamint a Nagykörút vonala a Blaha Lujza tértől a Jászai Mari térig. Hozzátette: csak Belső-Erzsébetvárosban hétfő, kedd és szerdai napokon 32, csütörtök, péntek és szombati napokon 58 rendőr járőrözik. Ezt egészíti ki a BRFK havi egy nagyobb, bűnügyi és rendészeti ellenőrzése. Ezeken a rendőri állomány és a társszervek átlagosan 100–150 fővel vesznek részt.

Mint kifejtette: a tapasztalatok és a statisztikák alapján kijelenthető, hogy a közbiztonság erősítésére inkább az éjszakai órákban van szükség –  írja a lap.

A kampányban már előkerült a bulinegyed biztonsága

Egy májusi határozatban a kormány új rendőrőrs létrehozását szorgalmazza a belvárosi bulinegyedben, a Gozsdu udvar és környékén. A Magyar Közlöny májusi számában megjelent egy kormányhatározat, „Belső-Erzsébetváros közbiztonsági helyzetének javításával kapcsolatos feladatokról”. Az Orbán Viktor által jegyzett, 1142/2024. (V. 14.) számú határozat szerint a kormány megvizsgálta Belső-Erzsébetváros közbiztonsági helyzetét, és arra jutott, hogy a közbiztonsági helyzet kormányzati beavatkozást igényel.

Mint az a határozatból kiderül, a VII. kerület hosszú évek óta csak bulinegyedként emlegetett részében megerősítené a rendőri jelenlétet a kormány. Nagy Márton, mint az állami vagyonért is felelős nemzetgazdasági miniszter feladatául azt szabták, hogy vizsgálja meg egy új rendőrőrs létesítésének lehetőségét Belső-Erzsébetváros területén – írja az RTL. Pintér Sándor belügyminiszter feladata pedig az, hogy a közbiztonság megerősítése céljából „a szükséges rendőri erőt biztosítsa”.

A határozat egy hónapot adott a két minisztériumnak a cselekvési terv kidolgozására. A kerület polgármestere korábban is kérte, hogy több rendőr legyen a bulinegyedben

„Bár a belügyminiszternek már többször írtam levelet – legutóbb május elején –, hogy legyen több rendőr Erzsébetvárosban, de a válasz nem tőle, hanem kedd este (mikor máskor?) kormányhatározat formájában Orbán Viktortól érkezett meg. A kormány mindaddig, amíg be nem köszöntött a kampány nem gondolta, hogy foglalkoznia kellene az erzsébetvárosiak gondjaival. Most azonban két dologról is rendelkezik a kormány, egyrészt a nemzetgazdasági miniszternek meg kell vizsgálnia egy új rendőrőrs létesítésének lehetőségét Belső-Erzsébetváros területén, másrészt pedig a belügyminiszternek biztosítania kell Belső-Erzsébetváros közbiztonságának megerősítése céljából a szükséges rendőri erőt. Ezek pontosan azok az intézkedések, amelyeket én is követeltem 2019 óta több alkalommal”– írja Facebook oldalán a kerület polgármestere.

Niedermüller Péter ennek ellenére üdvözli az intézkedést és segítséget is ajánlott fel. Azt írja: „Ma reggel felkértem az ingatlangazdálkodásért felelős önkormányzati cégünk vezetőjét, vizsgálja meg, hogy Belső-Erzsébetvárosban van-e olyan önkormányzati ingatlanunk, amely a célnak megfelelő lehet. Amennyiben van, akkor azt ingyenesen felajánljuk a rendőrség számára, sőt a fenntartási költségekhez is hozzájárulunk. Mindezek mellett a már biztosítottakon felül, további szolgálati lakásokat is felajánlunk a rendőrség számára, amennyiben arra szükségük van.”