Saját családjára gyújtotta a házát egy tassi férfi

A rendőrség közleménye szerint a gyerekek és a feleség is a házban voltak, a férfi pedig szándékosan gyújtotta azt fel Tasson.

2023. január 11., 08:37

Szerző:

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság nyomozói egy 28 éves férfit vettek őrizetbe, aki a gyanú szerint felgyújtott Tasson egy családi házat, amiben többek között három gyermeke és volt felesége is tartózkodott.

A rendőrség arról is írt, hogy tassi asszony értesítette a rendőröket tavaly október 15-én este arról, hogy valaki lekapcsolta a ház külső villanyóráját és a gázcsapot is elzárta. Elmondta, hogy az otthonában férjével, lányával és három unokájával él. Korábban a lánya férje is velük lakott, de elváltak, ami számtalan konfliktust eredményezett a felek között. Az asszony úgy vélte, hogy volt veje bosszantja a családot, amiért nem békül ki vele a lánya. A rendőrök a helyszínre vonultak, azonban nem érték ott a férfit és a környéken sem találták.

Nem sokkal később újabb bejelentést kaptak a címről a kunszentmiklósi rendőrök. A nő most arról számolt be, hogy visszament a férfi, a ház külső létráján bejutott a tetőtérbe és tör-zúz. Az egyenruhások tudták, hogy ennek a fele se tréfa, és azonnal helyszínre vonultak. Azonban hiába siettek, a családi ház már lángokban állt mire odaértek. Rögvest a lakók kimenekítésébe kezdtek, majd – amikor a család minden tagját biztonságba helyezték – hajtóvadászatot indítottak a férfi felkutatására.

Az nyomozók a település minden szegletét átkutatták a gyújtogató után, sajnos sikertelenül, mert a férfi – a történtek után – ezidáig ismeretlen helyre menekült. Azonban a rendőrök elhivatott munkája most is eredményre vezetett. Az adatgyűjtések és tanúkihallgatások végül elvezettek a férfihez, akit tegnap elfogtak és őrizetbe vettek. A 28 éves törteli lakost jelentős kárt okozó rongálás bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként és kezdeményezik a letartóztatását.

Az eset során szerencsére a gyerekek és a felnőttek sem sérültek, de a ház tetőszerkezete teljes egészében leégett és egy gázpalack is felrobban. Az ingatlanban hatalmas, 15.000.000 forint kár keletkezett.

(Kiemelt kép: Teljesen kiégett 2022. októberében az a családi ház Tasson, amit egy 28 éves apa gyújtott rá a családjára. Fotó: Police.hu)

Az elmúlt években megugrott a bankkártyás és átutalási forgalomhoz kötődő visszaélésekből eredő károk értéke Magyarországon: a jegybank adatai szerint csak 2023 negyedik negyedévében 8,1 milliárd forintot tüntettek el a csalók az ügyfelek számláiról, a kimutatott esetek száma pedig megközelítette a 48 ezret.