Sokan vagyunk olyanok, akiknek – ilyen vagy olyan okok miatt – fontos a „lengyel-magyar két jó barát” mondás, valóban érzik értelmét, odafigyelnek a két országbeli történésekre. Néhányan még a magyar fülnek annyira idegen nyelvvel is megpróbálunk megküzdeni, felkapjuk a fejünket a hírekre, egyszóval: jobban odafigyelünk. De közülünk csak kevesen vannak olyanok, akik egész életüket annak szentelik, hogy hidat építsenek a két nép között, olyat, amelynek betonja nem repedezik, s ha igen, megpróbálnak azon rögtön javítani. Ilyen „hídember” Szilágyi Szabolcs újságíró, író, tolmács, műfordító, akit legújabb könyve ürügyén szeretnék Önöknek bemutatni karácsonykor.

Állati érzelmek sokaságát örökítette meg német fotós, aki olyan ebekről készít képsorozatokat, akik éppen megpróbálnak elkapni egy jutalomfalatot.

Vannak színházi mondások. Ilyen az is: „Udvaros Dorottya nélkül nem múlik el év.” Már majdnem kivétel lett 2015. De a Kossuth-díjas színésznő „hatvanas rockdívaként” – ő mondta ezt magáról – koncertezni kezdett ősszel, amikor megjelent új lemeze, a Majdnem valaki. Aztán jól tette a Nemzeti Színház, amelynek tagja, hogy november végén vendégjátékra hívta a kaposvári Csiky Gergely Színház Augusztus Oklahomában című előadását – vele a főszerepben. Olyan alakítás ez, amelyre világszínházakat lehetne alapozni. Mivel ez nálunk aligha menne, már azzal is megelégednénk, ha műsoron tartaná a Nemzeti a kaposvári produkciót. De másról is beszélgetett a 168 Óra Udvaros Dorottyával a Nemzetiben, az öltözőjében.

Az 168 Óra olvasói már megszokhatták, hogy a lap karácsonyi ünnepi számának szerzői között neves magyar írók is vannak. Mindig egy-egy tematika mentén születnek az írásaik ilyenkor. Olyan témát választunk, amely bizonyosan meghatározta az adott esztendőt. Most, 2015 végén is csak egyetlen hívószót mondtunk az íróknak: menedék.

Karácsony minden évben van, és többnyire film is jár hozzá. Afféle romkom, tehát romantikus komikus, amin szépen mutat a szeretetszirupban megforgatott hókristály.

Életének 76. évében váratlanul elhunyt Benkó Sándor Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, klarinétos, a Benkó Dixieland Band alapítója – közölte az MTI-vel a család szerdán.

Ahogy az lenni szokott, Pintér Béla megint alaposan beleveri az orrunkat történelmi és magánbűneink kisebb-nagyobb piszkába, és mi megint lelkesen tapsolunk neki ezért. Még akkor is, ha a Szkénében nemrég bemutatott Fácántánc nem tartozik is az író-rendező legjobb darabjai közé. De az előadás, a társulat produkciója, mint mindig, most is fergetegesen jó és magával ragadó és sziporkázóan ötletes és nagyon, nagyon mulatságos.

Az olvasásnak és a színházba járásnak is csak egyetlen kockázata van: többet tudunk meg a világról. Érdemes kockáztatni, ehhez nem először ad „kulturális tőzsdetippeket” a 168 Óra. Korábbi könyvmellékletünkben jó borokat kínáltunk az olvasáshoz. Mostani összeállításunkban színielőadásokat is ajánlunk a könyvek mellett. Még beszerezhetők a művek és a jegyek karácsonyi ajándéknak. Vagy csak úgy, a világ megismeréséhez. Tényleg megéri a gondolkodás kockázata, mert ez legalább olyan szellemi haszonnal jár, amely után nem kell különadózni a hatalomnak. Most már csak azt kellene kitalálni, hogyan érjük el közösen a szellem diadalát.

Igazán üdítő, jókedvű és mégis igen tanulságos kamarakiállítás részese lehet, aki felkeresi a Magyar Nemzeti Galéria Grafikai Kabinetjét.

„Aztán majd úgyis földbe szállok,
befogadnak az óceánok,
mint öreg hajót a dörgő víz-árok,
rakétával kilőtt tengeralattjárót.”

Nála megvalósul a szintézis, a disznózsírban sült portugál halat nemcsak kiegyensúlyozza a tengeri sün rózsaszínű ikrája máltai majonézben, de fel is tételezi. A népi-urbánus kiegyezés azonban csak az alap: Lakoma című sorozatának második, az olasz konyhákról szóló szakácskönyvében is egy szarkasztikus, liberális elme nyilatkozik meg, aki az eltűnő, feledésbe menő ízek hiányát is jogosan írja a vesztébe rohanó világ számlájára. Váncsa Istvánt kérdeztük.

Csajkovszkij zenéjével, ám újszerű megközelítésben kerül színpadra A diótörő és az egérkirály című karácsonyi mesedarab nyolc alkalommal decemberben az Átrium Film-Színházban.

Kinek hiányzik a rádiókabaréból Nagy Bandó András? Erre a kérdésre kap választ, aki elolvassa cikkünket.

Ülünk Réz Pál lakásán egy szeptember végi pénteken. A Bokáig pezsgőben aznap jelent meg, az első példányokat vittük fel a társszerzővel, Parti Nagy Lajossal és a könyv szerkesztőjével, Dávid Annával. Réz úr ül a foteljében, körülötte két felnőtt gyermeke, a veje és mi hárman. Alatta a város. Pasztellesen szürke. Mellette a kávé üvegpohárban sűrű és fekete, mint a Dsida-versben. Esik: már nem melengető nyári zápor, de még nem is kemény, hideg eső. Átmeneti, mint ennek a bekezdésnek az idővonatkozása. A múlt bármelyik pillanatban nyitott jelenné elevenedik, a most pedig egyfajta lezárt történetté dermed.