2013. március 4., 10:46

Elhunyt Armando Trovajoli olasz zeneszerző, Vittoro de Sica és Ettore Scola több alkotásának, valamint Sándor Pál Miss Arizona című filmjének komponistája, akire egy közkedvelt szerzeménye nyomán ragadt a „Róma hangja” név.

2013. március 3., 17:38

Nem könnyű kaland, filmnek sem. Női történet lenne, ha nem látnánk benne annyi rettenetet, kínzást, ölést. És világossá lesz az is: aki bármilyen kis csavar is egy erőszakos, megtorló gépezetben, arra már aligha passzol makula nélkül a Hófehérke-mese.

2013. március 3., 10:55

A filmes díjkiosztó szezont „csacska évadnak” is nevezi a nemzetközi kritika. Nem véletlenül. Ahány szervezet, annyi díj és annyi ítélet. Megesik az is, hogy nemcsak utólag, hanem már előre is kritizálják az Oscar-gálát és a szervezőket. Most is így történt. Ugyanis az Amerikai Filmakadémia „elfelejtette” jelölni Ben Afflecket a legjobb rendezőnek, miközben ő lett volna a legesélyesebb az Oscarra. Los Angelesben, a helyszínen nézte végig a 85. Oscar-ceremóniát NÁVAI ANIKÓ.

2013. március 3., 09:57

Jakab Attila említi, hogy a hittan helyett lehet választani erkölcstan tantárgyat. Ez a Kamarás István vallás- és irodalomszociológus és munkatársai (filozófusok, teológusok, pszichológusok, kultúrantropológusok) által kidolgozott és akkreditáltatott Embertannak a jelenlegi oktatási kormányzat által átnevezett változata.

2013. március 3., 09:47

Fischer Iván egyike a világ legsikeresebb zenekarvezetőinek, és ez azért van így, mert elképesztő víziókkal bír, ha egy zenekar alapításáról vagy fejlesztéséről van szó. Szinte az összes híres zenekarral dolgozott már Clevelandtől Izraelig. Jelenleg Berlin egyik legfontosabb együttesét, a Konzerthausét igazgatja, de mellette nem hanyagolja el a Fesztiválzenekart sem Budapesten, ami nemzetközi viszonylatban a világ egyik legnagyobb sikertörténetének számít a klasszikus zene terén az elmúlt 25 évben. Velük nemrég a Figarót dirigálta fejből, majd visszatért Berlinbe, ahol többek közt Brahms zongoraműveivel ismerteti a közönséget, vagy olyan tehetségeket fedez fel, mint a horvát Dejan Lazić, mert ehhez is kiváló érzéke van: a nem mindennapi tehetségekhez.

2013. március 3., 07:03

Föl fogom szenteltetni a Nemzeti Színházat – közölte a Pesti Műsor Online-nak adott interjújában Vidnyánszky Attila. A színház újonnan kinevezett igazgatója, aki július 1-én lép hivatalba, úgy fogalmazott: „A Nemzeti ügye, mint ahogy a nemzet lelke is, igazán metafizikus dimenzióban ragadható meg.

2013. március 2., 14:36

Esterházy Péter Esti című könyvének frissen megjelent német nyelvű kiadásáról közölt recenziót a Die Presse szombaton.

2013. március 2., 12:14

Olvasva Jakab Attila Hatalmi hittan című cikkét, eszembe jutott az a napja elemi iskolai tanulmányaimnak a múlt század harmincas éveinek az elején, amikor azzal érkeztem haza délben, hogy törvénytelen gyerek vagyok.

2013. március 2., 09:01

Vizesárkok oldalában virít, lövészárkok partján nem nő. Ilyen a magyar flóra. A megosztottság mintha öröklődő átkunk lenne. Illuzionistáink persze ezt puszta politikai pluralizmusnak láttatják.

2013. február 28., 06:31

Értékmentők címmel 32 magyar képzőművész – köztük Ámos Imre, Gedő Ilka, Perlrott Csaba Vilmos, Jankay Tibor – mintegy 100 alkotásából nyílik kiállítás csütörtökön a Magyar Zsidó Múzeumban, a május 20-ig tartó Goldmark Fesztivál kezdőrendezvényeként.