Zero Dark Thirty – A Bin Laden-hajsza
Nem könnyű kaland, filmnek sem. Női történet lenne, ha nem látnánk benne annyi rettenetet, kínzást, ölést. És világossá lesz az is: aki bármilyen kis csavar is egy erőszakos, megtorló gépezetben, arra már aligha passzol makula nélkül a Hófehérke-mese.
Főhősnőnk, a CIA-s nő kezében nincs még egy pisztoly sem, egyetlen fegyvere a makacssága. Amellyel éveken keresztül üldöz egy gyanús férfit, hite szerint Oszama Bin Laden futárját. Általa véli elérni az Al-Káida-vezért.
Egyfajta monománia lesz ez az életében, akármelyik táján jár is a világnak. Megszállottság, amelyet nem néznek jó szemmel sem a felettesek, sem a férfi kollégák. De itt most – szerencséjére?, szerencsénkre? – egy rendezőnő alkot, aki megérti a másik asszonyt, van türelme kivárni a mese végét.
Amely szintén nem felemelő. A siker szenzációs és üres. Régebben az efféle kalandos filmek kitüntetéssel, díszsortűzzel, parancsnoki kézfogással végződtek. Ezúttal egy köszönömöt sem látunk, csak a magányt, az ürességet. Madách írta illúziók nélkül az űrjelenetben, amikor a Földnek már csak egy szelete látszik: „A cél halál, az élet küzdelem...”
A film adós marad „az emberarcú ellenség” ábrázolásával, elegendő hívószónak tartja a 9/11-es dátumot. S tán emiatt nem eléggé sokrétűek, árnyaltak küzdő hőseink arcvonásai sem. (Pedig a vetítési időbe beleférne.)
Vajon a maga halálát halta-e Oszama? Emlékszünk a másik terrorista diktátorra, Szaddámra, akit egy szemétdomb melletti veremből húztak ki az amerikai katonák. Tűrnie kell, hogy bőrét tapogassák, szakállát próbálgassák, szájába kotorjanak, nyálát vegyék, DNS-vizsgálat alá vessék, fogait kontrollálják, üregeit vizitálják. A rókalyuk lakója mindig egy senki. Élve vagy halva is az.
(Rendezte: Kathryn Bigelow, főszerepben Jessica Chastain, minimáljátéka dacára a legjobb drámai női alakítás Golden Globe-jával kitüntetve.)
Bölcs István
