Fischer Iván: Nálunk nincsenek kinevezések

– Jelenleg a Berlini Konzerthaus zeneigazgatója és vezető karmestere, zeneigazgatója ugyanakkor a Budapesti Fesztiválzenekarnak is. Hogy lehet egy fenékkel két lovat megülni, illetve sikerül-e?

– Nézzen kicsit körül a világ vezető zenekarainál, ez általános szokás. Mariss Jansons zeneigazgató Münchenben és Amszterdamban, Zubin Mehta Tel Avivban, Firenzében és Valenciában, a sor hosszú. Inkább az a jellemző, hogy a fiatalabb dirigensek sokat utaznak vendégkarmesterként különböző zenekarokhoz, később azonban csak néhány zenekarra koncentrálnak. Én is ezt teszem Budapesten, Berlinben, ezen kívül csak Amszterdamba és New Yorkba járok, a többit abbahagytam.

– Ezek mellett milyen egyéb zenei tevékenység, zeneszerzés, örömzenélés fér bele aktuálisan az életébe?

– Próbálok egy-két hónapot a zeneszerzésre fenntartani, és évente egy operát megrendezni. Több időm nincs.

– Már régóta csábítgatták Berlinbe, miért pont 2011-ben jött el a pillanat, hogy igent mondott? Mennyire van ennek köze ahhoz, hogy az önök zenekarát itthon a civil kurázsi és akarat tartja fent, ami most nem a legstabilabb a válság viharában?

– A pontos történet az, hogy Washingtont váltotta fel Berlin. A washingtoni szerződésem 2011-ben lejárt, akkor hagytam magamnak egy év szünetet, kérve a berlinieket, hogy csak 2012-ben kezdjünk. Az előző évben háromszor voltam ott vendégkarmesterként, ezt tekinthetjük egy kis felvezetésnek is.

– Ha összehasonlítjuk Berlin és Budapest kulturális életét zenei téren – azért gondolom, hogy összehasonlítható, még ha Berlin kétszer akkora is, mert azt gondolom, hogy a tehetség mindenhol ott van, az nem földrajzi kérdés –, 20 éve, legalábbis Kelet-Berlint tekintve, hasonló adottságokkal indultunk.

– Nagyon különböző a két hagyomány. Berlin sokkal nemzetközibb. A zenekarok tagjainak nagy része már nem német, van itt japán, magyar, olasz, bármi. Nálunk a döntő többség magyar, két nagy csoport van: akik a Zeneakadémián végeztek, és akik Erdélyből jöttek át. Néhány külföldit is hívunk a BFZ-hez, de ők még kevesen vannak.

– És a közönségen mennyire érezhető, hogy Berlinben jobb mentális és financiális állapotban van egy koncerten?

– Semennyire. Minden közönség egyforma. Budapesten és Berlinben is úgy érzem, hogy lelkes, hűséges, a zenekart szerető közönség vesz körül. Egyik legnagyobb eredményemnek azt tartom, hogy mindkét városban nő a számuk. Itthon egy koncerttel kezdtük, és ma már háromszor telik meg a MÜPA egy műsorra, Berlinben egy év alatt 15%-kal nőtt a koncertlátogatók száma.

– Itthon mi lenne ideális helyzet egy olyan magánzenekar, mint a Fesztiválzenekar számára? Mikor tudna a tehetségéhez méltón működni?

– A BFZ nem magánzenekar. Jogilag közhasznú alapítvány, amely támogatást kap az államtól és a fővárostól is. Csak annyi a különbség, hogy a támogatást szerződések keretében kapjuk, és azért sokat kell teljesítenünk, illetve, hogy nálunk nincsenek kinevezések, mert a legfelső szerv egy ingyen dolgozó, független kuratórium. Véleményem szerint ez a forma ideális, valamennyi kulturális szervezetnek ajánlom.

– Azt mondják más zenekarok, hogy a Fesztiválzenekar a világ legjobb hangzású zenekara. Mitől? Hogy sikerült elérni?

– Sok munkával, odaadással, állandó újításokkal, a kollektíva motiválásával, azzal, hogy a Fesztiválzenekarban mindenki úgy érzi, fontos szereplő, szükség van rá, és tudjuk egymásról, hogy magasra rakjuk a mércét.

– Mennyire érezhető a Fesztiválzenekarban, hogy halódik a hazai kultúra, ha halódik egyáltalán?

– Sokan érzik így, de ettől lehet függetlenedni, elhatározás kérdése. Mi sok hazai vihart átéltünk, hiszen 1983-ban kezdtük ezt el. Végig az vezetett bennünket, hogy a nemzetközi porondon versenyezzünk és ne a hazain. Ez valamennyire függetlenít az itthoni folyamatoktól, persze nem légmentesen. Például érzékenyen érint az, hogy csökken a kimagasló képességű utánpótlás. De fel vagyunk készülve rá, van erre is megoldás.

– Mi a megoldás?

– Már zeneiskolás korban figyeljük a gyerekeket, és ha kell, több fiatalt hívunk külföldről.

– Február 11-ig úgy volt, hogy lehet, hogy végre öné egy Grammy-díj is. Ha jól tudom, ez még hiányzik a trófeák közül. Min múlt, hogy eddig ezt nem kapta meg?

– A Grammy amerikai szervezet, ott szavaznak, európaiak csak ritkán kapják meg, most se lett a miénk. Nem baj, rengeteg díjunk van. A siker szép, örülünk neki, de nem ez a cél. A cél annak a minőségnek az elérése, amit mi magunk határozunk meg.

– Berlinben önt nem is annyira a város kulturális vezetése akarta, hanem a zenekar maga, mert öntől várták, hogy elérjék teljesítményük határait. Hol tart azóta a projekt?

– Az elején, de nagyon sokat fejlődött ott a zenekar, és a koncertek minősége is, ezt jelzi a közönségnövekedés. Persze ez az első év, itthon már eltelt 29.

– Mi mondható el a két zenekarról, ha összehasonlítjuk őket?

– Nagyon különböző, egész más struktúrában működnek. De mindkettő lelkes, egységes, odaadó, lehet, hogy előbb-utóbb hasonló lesz, mert végül is ugyanazzal a módszerrel dolgozom velük.

– A Konzerthausban a zenei programba is beleszólhat. Mennyire cél magyar szerzőket megismertetni a berlini közönséggel?

– A nemzeti hovatartozás nem szempont. Csak azt nézzük, hogy melyik darab jó, melyiket szeretnénk eljátszani a közönségünknek.

– Kiváló roma zenészeink vannak munka és zenekar nélkül. Egyszer már tett arra kísérletet, hogy integrálja Lendvay Józsefet és Ökrös Oszkárt a Fesztiválzenekarba. Vannak, lesznek még ilyen irányú törekvések?

– Felmerült bennem, hogy jó lenne egy félig roma ifjúsági zenekart létrehozni, ahol egymás mellett ülnek romák és nem romák. Remélem, lesz rá időm.

– Az új technológiák és hordozók megjelenésével – IPhone, Mp3, letöltések stb. – mennyire alakult át a világ klasszikus zenei piaca? Mit hoz, hozhat a jövő? Kell-e erre, illetve mire kell a zenekaroknak készülni?

– Ma már minden letölthető és többnyire ingyenes. Felvételt készíteni nem üzlet, új célt kell kitalálni. A fényképezéshez szoktam ezt hasonlítani. Azt se a nyereségért csináljuk, hanem azért, hogy megmaradjon.

– Februárban volt a Figaro bemutatója a Művészetek Palotájával közösen. Kotta nélkül vezényli a művet. Melyik műfajt vezényli amúgy szívesebben: operát vagy szimfonikus műveket?

– Mindkettőt, de operára kevesebb időm van, ezért ez hiányzik. Talán sikerül fenntartani, hogy minden évben legyen legalább egy...