Legalább két ember meghalt, tizentöt ember súlyosan megsérült abban a gázolásban, amely hétfőn történt a németországi Mannheimban.
Donald Trump döntéseinek a hatására összefogtak az európai vezetők, és elkezdték kidolgozni a kontinens felfegyverezésének a tervét.
Zajlanak az események a múlt pénteki, botrányos véget ért Trump-Zelenszkij találkozó után. Amíg Amerika közölte, hogy nem kíván Ukrajnával alkut kötni, addig Európa vezetői szövetséget kötöttek a háborúban álló ország megsegítésére. Utóbbi kapcsán Orbán Viktor sem maradt szótlan.
Bár Zelenszkij pénteki találkozója az amerikai elnökkel botrányosra sikeredett, ám úgy tűnik, a világ vezetői közül továbbra is sokan nyitottak a béke előmozdítására.
Bár az ukrán elnök azért utazott Washingtonba, hogy kétoldalú megbeszélést folytasson Donald Trumppal, az Egyesült Államok elnökével az ukrajnai háború befejezésének lehetőségeiről, ám a tárgyalás óriási botrányba fulladt.
2023. február 21., 18:32
Orosz rakétacsapás érte Herszon egy forgalmas utcáját kedden. A robbanás legalább hat ember halálát okozta, és tizenketten megsebesültek – közölték a helyi hatóságok.
2023. február 21., 15:32
Spanyolország közlekedési államtitkára és az állami vasúttársaság vezetője lemondott, miután kiderült, hogy a két észak-spanyolországi régió számára megrendelt új vonatok tucatjai túl nagyok ahhoz, hogy átférjenek egyes alagutakon.
2023. február 21., 15:26
Bukarest szerint a Romániai Orosz Kulturális és Tudományos Központ (CRCSR) az Ukrajna ellen indított háború óta nem a két ország kulturális kapcsolatainak erősítését szolgálja, hanem a félretájékoztatás eszközévé vált, ezért elrendelte a kulturális külképviselet működésének felfüggesztését.
2023. február 21., 15:23
Joe Biden amerikai elnök és a Bukaresti Kilencek Varsóban tartják csúcstalálkozójukat, amelyen Novák Katalin is részt vesz.
2023. február 21., 14:36
A spanyol bíróság kedden elutasította Dani Alves fellebbezését, így a brazil labdarúgó továbbra is rács mögött marad, és óvadék fejében sem védekezhet szabadlábon az ellene felhozott szexuális zaklatási ügyben.
2023. február 21., 13:59
Vlagyimir Putyin orosz elnök ukrajnai háborúja minden szempontból stratégiai kudarc – mondta Antony Blinken amerikai külügyminiszter kedden Athénban.
2023. február 21., 12:46
Jake Sullivan Putyin beszédének legalábbis egy része alatt újságírókkal beszélgetett. Elmondta, hogy tudomása szerint Joe Biden sem nézte végig a beszédet, és hangsúlyozta, hogy Biden saját ma esti beszéde a varsói királyi vár előtt semmiképpen sem valamiféle válasz az orosz vezetőnek.
2023. február 21., 12:20
Vlagyimir Putyin orosz elnök évértékelő beszédet mondott az orosz parlament két háza előtt. Ez az első alkalom azóta, hogy legutóbb 2021-ben felszólalt, és az első alkalom a már csaknem egy éve kezdődött, Oroszország által „különleges katonai műveletnek” nevezett ukrajnai akció kezdete óta.
2023. február 21., 12:01
Szerbiának erős hadseregre van szüksége, ellenkező esetben az ország három napon belül megsemmisülhetne, ezért a katonaság és a fegyveripar fejlesztésébe az év végéig további 700 millió eurót fektet Belgrád – közölte Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök az Abu-Dzabiban rendezett nemzetközi fegyverkiállítás apropóján.
2023. február 21., 11:42
Szokatlanul alacsony a vízszint Velencében, ami miatt a csatornák alacsony állása helyenként lehetetlenné teszi a gondolák, vízitaxik és a mentősök közlekedését is.
2023. február 21., 11:16
Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának Hivatala adatai szerint csaknem 19 000 áldozata van eddig Oroszország ukrajnai inváziójának, ám független elemzések még náluk is magasabbra becslik a halálos áldozatok számát. A Brit Védelmi Minisztérium szerint azért ilyen magas a civil áldozatok száma, mert Oroszország nem tesz különbséget polgári és katonai célpont között.
2023. február 21., 08:35
Az év eleje óta 85-re nőtt a Lassa-láz halálos áldozatainak száma Afrika legnépesebb országában, Nigériában – közölte helyi idő szerint hétfőn az ország egészségügyi hatósága.
2023. február 21., 08:17
Hirtelen megnőtt a dengue-lázas esetek száma idén Bolíviában, 8700 megbetegedést és 29 halálozást jelentettek eddig – közölte Jeyson Auza egészségügyi miniszter helyi idő szerint hétfőn.
2023. február 21., 06:33
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) hétfőn elítélte Izrael azon terveit, amelyek palesztin területeken lévő zsidó telepek gyarapítását tűzik ki célul. Az úgynevezett elnöki nyilatkozatként elfogadott dokumentum hat év után az első olyan fellépést jelenti Izrael ellen, amelyet az Egyesült Államok nem vétózott meg.
2023. február 21., 06:13
Az amerikai republikánus párt több politikusa bírálta Joe Biden elnököt hétfőn kijevi utazása, illetve annak időzítése miatt, de Ukrajna további támogatásáról a republikánusok között is véleménykülönbségek mutatkoztak.
2023. február 20., 22:10
Fehéroroszország új fegyveres csoportokat, területvédelmi egységeket hoz létre – jelentette be hétfőn Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök.
2023. február 20., 22:02
Megérkezett hétfő este a délkelet-lengyelországi Przemysl város vasúti pályaudvarára Joe Biden amerikai elnök, a vonat érkezését a lengyel média élőben közvetítette.
2023. február 20., 21:54
Még a héten megegyezés várható az Oroszország elleni tizedik szankciós csomagról az Európai Unióban, a még fennálló fenntartásokat "le fogjuk küzdeni", a korlátozó intézkedéseket a következő napokban, órákban jóváhagyják a tagállamok – jelentette ki Josep Borrell kül-és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő az EU-tagországok külügyminisztereinek hétfői brüsszeli tanácskozását követő sajtótájékoztatón.