Donald Trump döntéseinek a hatására összefogtak az európai vezetők, és elkezdték kidolgozni a kontinens felfegyverezésének a tervét.
Zajlanak az események a múlt pénteki, botrányos véget ért Trump-Zelenszkij találkozó után. Amíg Amerika közölte, hogy nem kíván Ukrajnával alkut kötni, addig Európa vezetői szövetséget kötöttek a háborúban álló ország megsegítésére. Utóbbi kapcsán Orbán Viktor sem maradt szótlan.
Bár Zelenszkij pénteki találkozója az amerikai elnökkel botrányosra sikeredett, ám úgy tűnik, a világ vezetői közül továbbra is sokan nyitottak a béke előmozdítására.
Bár az ukrán elnök azért utazott Washingtonba, hogy kétoldalú megbeszélést folytasson Donald Trumppal, az Egyesült Államok elnökével az ukrajnai háború befejezésének lehetőségeiről, ám a tárgyalás óriási botrányba fulladt.
Közeledik a nyár, ez pedig azt jelenti, hogy hamarosan ezt a nagyvárost is ellepik a turisták, azonban idén már jóval több adót kell majd a nyaralóknak fizetniük, mint korábban.
2023. február 23., 16:50
Visszaálltak az ukrajnai háború előtti szintre az üzemanyagárak Németországban – közölte csütörtökön a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis).
2023. február 23., 15:56
A cseh kormány újabb katonai segélyszállítmányt hagyott jóvá Ukrajnának, és továbbra is küldeni fog felszereléseket a készletekből – közölte csütörtökön a védelmi miniszter.
2023. február 23., 15:36
Az uniós állampolgárok továbbra is erős szolidaritást éreznek Ukrajna iránt és támogatják az ukrán népet segítő intézkedéseket – olvasható az Európai Bizottság által csütörtökön közzétett Eurobarométer-felmérésből.
2023. február 23., 15:35
A nem mindennapi esetre a gyártó is felfigyelt.
2023. február 23., 13:47
Svédország kész Leopard harckocsikat küldeni Ukrajna részére, amit már a következő segélyszállítmányukkal együtt vinnének.
2023. február 23., 12:50
Oroszország idén tovább fejleszti nukleáris triádját, a hatóságok továbbra is prioritásként kezelik Oroszország védelmi képességeinek megerősítését – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön, a haza védelmezőjének ünnepe alkalmából a fegyveres erők aktív és veterán tagjaihoz intézett köszöntőjében.
2023. február 23., 09:52
Gyorsan eszkalálódik a helyzet Izraelben azután, hogy az izraeli hadsereg szerdán rajtaütést hajtott végre a ciszjordániai Nabluszban.
2023. február 23., 08:59
Épp az általa elkövetett gyilkosságról tudósítottak az újságírók, amikor az elkövető őket is lelőtte
A fegyveres gyilkosságról tudosító újságírókat is lelőtte a tetthelyre visszatérő gyilkos. Ezután egy közeli házban rálőtt egy 9 éves kislányra és megsebesítette a gyerek anyját is.
2023. február 23., 08:44
A hétvégén lezuhant egy repülőgép a Fülöp-szigeteken, amelynek roncsait szerdán találták meg. A repülőnek mind a négy utasa meghalt.
2023. február 23., 07:53
2022-ben mintegy ötmillió menekült érkezett, ha számításba vesszük az Ukrajnából menekülteket. Nélkülük csaknem egymillió, de ez a szám így is nagyon magas.
2023. február 23., 07:48
Erős, 6,8-as magnitúdójú földrengés rázta meg csütörtök hajnalban Tádzsikisztán gyéren lakott, Kína Hszincsiang tartományához közeli részét.
2023. február 23., 07:33
Ismeretlen tettesek rálőttek egy rendőrre szerda éjjel Észak-Írországban. A rendőr állapota stabil, de válságos.
2023. február 23., 06:50
Öten meghaltak az arkansasi Little Rock város közelében történt repülőgép-szerencsétlenségben helyi idő szerint szerda délután.
2023. február 22., 21:05
Immár 91 orosz katonát vádol azzal az ukrán főügyészség, hogy a Kijev melletti Bucsában rendezett mészárlásban bűnös.
2023. február 22., 20:52
Isszám Csebbi, az ellenzéki Republikánus Párt vezető politikusa Kaisz Szaíd elnök egyik legfontosabb ellenfele is Tunéziában.
2023. február 22., 20:34
Portugália elnöke a legmagasabb állami kitüntetést, a Szabadságrendet adományozta oda Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek.
2023. február 22., 19:24
A Nemzetközi Újságíró Szövetség kizárta soraiból orosz tagszervezetét és annak tagjait, mivel azok Ukrajna megszállt területein is elkezdték szervezni alapszervezeteiket.
2023. február 22., 19:11
Újabb hat német gyártmányú Leopard 2A érkezhet az ukrajnai frontra, ezúttal a spanyol kormány felajánlásából.