A Tesco egyik munkatársa azt állítja, egy 17 éves pizzát talált az áruház egyik fagyasztójában.
Nagy felháborodást váltott ki az egyik tátrai étterem kínálata, egy civil szervezet feljelentést is tett az ügyben.
Donald Trump súlyos következményeket helyezett kilátásba, amennyiben a Hamász nem engedi szabadon a 2023. október 7. óta fogva tartott túszokat.
Fertőző betegség terjed a gyerekek között, ezért három napra felfüggesztették az iskolába járást a tanulóknak.
Olyan digitális közlekedési táblát fejlesztettek, amely segít meglovagolni a zöldhullámot.
2023. október 5., 19:47
Kijev úgy döntött, hogy „szünetelteti” a Lengyelországgal, Magyarországgal és Szlovákiával szemben az ukrajnai gabonaimport korlátozása miatt a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) benyújtott panaszát.
2023. október 5., 19:31
Szerbia és Aleksandar Vučić szerb elnök elleni uniós szankciók kivetését sürgette a koszovói elnök az Európai Politikai Közösség (EPC) granadai találkozóján csütörtökön.
2023. október 5., 19:09
Alternatív útvonalakat és óvintézkedéseket javasol a Kolozs megyei rendőrség a gépjárművezetőknek a magyar határ és Kolozsvár között a Körösfeketetón (Negreni) egész hétvégén zajló hagyományos vásár miatt.
2023. október 5., 17:21
Sajtófotókon pózol a két előljáró.
2023. október 5., 16:37
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elítélte Hegyi-Karabah „erőszakos elfoglalását”, szankciókat sürgetett a felelősökkel szemben, és felszólítottak az Európai Unió Azerbajdzsánnal ápolt kapcsolatainak felülvizsgálására – tájékoztatott az uniós parlament csütörtökön.
2023. október 5., 15:45
Köztük egy hatáves kisfiú is.
2023. október 5., 14:29
Elon Musk amerikai média- és űrmogul Orbánnal ért teljesen mértékben egyet az Európai Parlament által „ránk kényszerített totális médiakontrollal" szemben.
2023. október 5., 12:49
Legalább tizennégy ember meghalt és több mint száz ember tűnt el csütörtökig egy gleccsertó áradásának következtében India északkeleti részén.
2023. október 5., 11:54
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója szerint továbbra sem kell nukleáris háborúra számítanunk, akkor sem, ha tudjuk, hogy Vlagyimir Putyin hatezer atomtöltettel rendelkezik.
2023. október 5., 11:31
Az Egyesült Államokon múlik, hogy megvásárolhatja-e Törökország a legmodernebb F-16-osokat. Svédország NATO-tagságának török támogatása azonban csak ezután képzelhető el.
2023. október 5., 10:26
A nagyobbik gond, hogy a tulajdonossal együtt: egy elektromos autó rémült vezetője számolt be róla, hogy „elrabolta” az elszabadult 30 ezer fontos MG ZS EV, miután a jármű „katasztrofálisan meghibásodott”.
2023. október 5., 09:26
Több áldozatnál nem volt irat. A busz Velence központjából tartott egy kempingbe a baleset idején.
2023. október 5., 08:57
Öt magyar konzul is jelen lesz a Ferencváros-Fiorentina futballmeccs helyszínén csütörtökön Olaszországban, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a magyar szurkolóknak – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
2023. október 5., 08:13
„Diszkriminatív jellegű becsmérlő megjegyzések” miatt eltiltotta a kanadai top junior jégkorong-bajnokság egyik tagszervezete, a Nyugati Hoki Liga (WHL) Kevin Constantine-t, az amerikai Wenatchee Wild vezetőedzőjét, a korábbi magyar szövetségi kapitányt.
2023. október 5., 07:56
Egyesült Államok-szerte 75 ezer egészségügyi dolgozó lépett sztrájkba szerdán béremelést követelve.
2023. október 4., 20:07
Jelenleg 12 kereskedelmi hajó tart ukrajnai kikötők felé a Fekete-tengeren – közölte Dmitro Pletencsuk, az ukrán haditengerészet szóvivője szerdai kijevi sajtótájékoztatóján.
2023. október 4., 19:56
A dohánytermékek értékesítésének fokozatos szigorítását tervezi a brit kormány. A szerdán ismertetett tervek alapján egyre magasabbra emelkedik azoknak az alsó korhatára, akik törvényesen dohányárut vásárolhatnak, mígnem hosszú távon az egész lakosságra kiterjed a forgalmazási tilalom.
2023. október 4., 19:20
Az Európai Unió tagállamainak brüsszeli nagykövetei megállapodásra jutottak az új közös európai menekültügyi és migrációs politika utolsó eleméről, a válsághelyzetekről szóló rendeletre vonatkozó tárgyalási mandátumukról, amely magában foglalja a migráció eszközként való felhasználásának meghatározását is – írja az Index.