Brasch Bence és újdonsült felesége címlapfotón tett hatalmas bejelentést
Brasch Bence, a tavalyi Sztárbox nehézsúlyú bajnoka és és Gál Réka Ágota az ősszel házasodtak össze. Most itt egy még nagyobb hír.
Brasch Bence és Gál Réka Ágota látható a hot! magazin ma megjelent, friss számának címlapján. A színészházaspár nemrég kelt egybe, és már a fotóról is egyértelmű, hogy mit jelentenek be a lap hasábjain.
Brasch Bence és Gál Réka Ágota babát várnak!
Brasch Bence és Gál Réka Ágota első gyermeke előreláthatólag márciusban érkezik majd, ezt jelentette be a 33 éves színész és a 23 éves színésznő.
„Kisfiunk lesz! Most vagyok 24 hetes várandós. Nagyon jól érzem magam”
– mondja a leendő anyuka. Hozzáteszi, hogy az első trimesztert nem találta éppen könnyűnek, de most már jobb a helyzet:
„Iszonyatosan fáradt voltam, egy hónapig úgy éreztem magam, mintha egyfolytában másnapos lennék. Az augusztusi nagy meleget pedig egyáltalán nem bírtam! Nagyjából végigaludtam azt az időszakot. A második trimeszter viszont már sokkal kellemesebb. Most úgy érzem, tele vagyok energiával.”
Ha jól számolunk, akkor az ősszel megtartott esküvőjük ennek az első trimeszternek nagyjából a végénél lehetett.
Brasch Bencét így változtatta meg a nagy hír
A tavalyi Sztárbox bajnoka így nyilatkozik a feleségéről:
„Réka az első nő, akire folyamatosan odafigyelek, és magam elé helyezem. Amióta pedig várandós, belőlem is törnek elő az ösztönök, minél több időt szeretnék vele tölteni.”
A színészpár régebb óta ismeri egymást, de mindössze pár hónapja lehetnek együtt, a hírek szerint május környékén jöhettek össze. A feleség, Gál Réka Ágota kolléganője Brasch Bencének, egy darabban játszanak a Vígszínházban, de a színésznő még egyetemi hallgatói státuszban, gyakornokként dolgozik. Gál Réka Ágota 10 évvel fiatalabb Brasch Bencénél, és jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója. A 33 éves színész nyilatkozatából kiderül, hogy tudja, hogy az eljegyzés-esküvő-gyerekvállalás hármast a legtöbb pár náluk jóval hosszabb időintervallumon belül teljesíti.
„Kívülről azt érezhetik az emberek, hogy talán túl gyorsan halad a kapcsolatunk, de én abban hiszek, hogy ha két ember között ekkora az összhang, akkor az idő egyáltalán nem számít”
– ezt üzeni Brasch Bence azoknak, akik esetleg kétkedőek lehetnek a szerelmükkel kapcsolatban.
(Kiemelt kép: Brasch Bence Instagramja)