XIV. Leó pápa a megválasztása óta még nem beszélt erről a témáról, ami miatt rengeteget támadják az utóbbi időben a katolikus egyházat. Most azonban állást foglalt.
Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
2023. február 6., 20:40
Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn azt közölte, hogy hétnapos nemzeti gyászt hirdet a nap folyamán bekövetkezett pusztító erejű dél-törökországi földrengések miatt, amelyekben legkevesebb 1651 ember vesztette életét.
2023. február 6., 19:33
Egy Kabulban bebörtönzött újságíró szabadon engedésére szólította fel Afganisztán tálib vezetőit a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-szervezet és 14 francia sajtóorgánum.
2023. február 6., 18:31
Tömegsírokat ásnak Szíria északi részén a lakók a török-szíriai határtérséget sújtó földrengések sok halálos áldozata miatt – közölték hétfőn szemtanúk. A közösségi médiában erről videófelvételek jelentek meg.
2023. február 6., 18:21
A Kreml nem hozza nyilvánosságra a legfelső szintű orosz-izraeli tárgyalások részleteit, ily módon sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánja Naftali Bennett volt izraeli miniszterelnök szavait, amelyek szerint ígéretet kapott Vlagyimir Putyin orosz elnöktől arra, hogy nem öleti meg Vlagyimir Zelenszkij ukrán államfőt – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak.
2023. február 6., 17:29
Meghalt Lubomír Strougal, a kommunista Csehszlovákia volt szövetségi kormányfője, belügy- és mezőgazdasági minisztere.
2023. február 6., 17:01
Az orosz költségvetés 426 milliárd rubel (1 rubel=5,13 forint) olaj- és gázbevételre tett szert januárban az előzetes adatok szerint, ami 46 százalékkal kisebb a tavaly januárinál, derül ki az orosz pénzügyminisztérium honlapjára hétfőn felkerült adatokból.
2023. február 6., 16:10
Elrendelték az ankarai magyar nagykövetség átmeneti kiürítését a törökországi földrengést követően, ezzel párhuzamosan a kormány este ötven fős egységet indít útnak a katasztrófa sújtotta területre.
2023. február 6., 15:30
Oroszország eddig 660 darab iráni drónt használt az Ukrajna elleni háborúban, és hamarosan újabb drónszállítmányt kap.
2023. február 6., 15:16
Észak-koreai léggömb hatolt a hét végén Dél-Korea légterébe szöuli bejelentés szerint.
2023. február 6., 15:10
Fontos, hogy Finnország és Svédország egyszerre lépjen be a NATO-ba - mondta Mikko Savola finn védelmi miniszter hétfőn egy oslói biztonságpolitikai konferencián.
2023. február 6., 14:51
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök javasolta, hogy három hónappal hosszabbítsák meg a hadiállapotot és az általános mozgósítást a Ukrajnában.
2023. február 6., 13:34
Orbán Viktor miniszterelnök levélben fejezte ki részvétét Recep Tayyip Erdogan török államfőnek a hajnali földrengés áldozatai valamint az elszenvedett károk kapcsán, és felajánlotta Magyarország segítségét.
2023. február 6., 12:18
Újabb erős földrengést jelentettek Szíriából és Törökország délkeleti részéből.
2023. február 6., 11:47
Magyarország felajánlotta segítségét a törökországi földrengést követő mentésben, így amennyiben a helyi hatóságok ezt igénylik, akkor ötven fős egység indul azonnal útnak, hogy segítse a túlélők utáni kutatást.
2023. február 6., 11:43
Több mint 380 halottja és csaknem 1000 sérültje van eddig a hétfő hajnali földrengésnek Szíria északi részén az arab ország állami médiája és a lázadók ellenőrizte területek mentőszolgálata szerint.
2023. február 6., 10:54
Legkevesebb 284 halottjuk és 2323 sérültjük van a hajnali törökországi földrengéseknek, amelyek 10 tartományt érintenek – jelentette be Fuat Oktay török alelnök.
2023. február 6., 10:18
A svájci rendőrség titkosítás alól feloldott és a sajtó számára hozzáférhetővé tett archívumai szerint a szovjet hírszerzésnek dolgozott Kirill, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája az 1970-es években, amikor Svájcban élt.
2023. február 6., 09:59
Egy negyvenes éveiben járó anya és hét gyermeke halt meg egy hétfő hajnali lakástűzben Charly-sur-Marne-ban, Franciaországban – közölték a helyi hatóságok hétfőn.