XIV. Leó pápa a megválasztása óta még nem beszélt erről a témáról, ami miatt rengeteget támadják az utóbbi időben a katolikus egyházat. Most azonban állást foglalt.
Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
2023. február 6., 08:30
Legkevesebb 195 halálos áldozata és 440 sérültje van a hétfő hajnali földrengésnek Törökországban és Szíriában a helyi hatóságok jelentései szerint.
2023. február 6., 08:19
Teljesen átalakította az elnökválasztási előválasztások sorrendjét az amerikai Demokrata Párt hétvégén tartott kongresszusán a 2024-es elnökválasztások közeledtével.
2023. február 6., 07:35
Esetleges szökőár veszélyére figyelmeztette a lakosságot az olasz katasztrófavédelem hétfőn reggel a Törökország és Szíria határvidékén történt erős földrengés miatt.
2023. február 6., 06:51
Törökország hét tartományában legkevesebb 78 halottja van a hétfő hajnali földrengésnek – közölték a török mentőszolgálatok a reggeli első összesítésben.
2023. február 6., 06:28
Új védelmi minisztert neveznek ki Ukrajnában Kirilo Budanov vezérőrnagy, az ukrán katonai hírszerzési főcsoportfőnökség (GUR) vezetőjének személyében – közölte vasárnap David Arahamija, a parlamenti többséget alkotó, Volodimir Zelenszkij elnök mögötti Nép Szolgája párt frakcióvezetője.
2023. február 6., 06:22
Több erős földrengés rázta meg Törökország délkeleti és Szíria északi részét hétfő hajnalban, a katasztrófa halálos áldozatainak száma az első összesítések szerint eléri a százat közölték a helyi – hatóságok.
2023. február 5., 21:57
Fehéroroszország az idén korszerű orosz helikoptereket és harci repülőgépeket szerez be.
2023. február 5., 18:36
Az orosz külügyi szóvivő szerint a nyugati országok nyomására szakadtak meg az Oroszország és Ukrajna közötti béketárgyalásokat.
2023. február 5., 18:21
Ukrajna nem használja az Egyesült Államok által ígért nagy hatótávolságú fegyvereket orosz terület elleni csapásra – jelentette ki Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter vasárnapi sajtótájékoztatóján.
2023. február 5., 16:44
A Wagner alapítója szserint Bahmutért házról házra folyik a harc.
2023. február 5., 16:40
Erdőtűz tombol Olaszország turisták körében kedvelt Dél-Tirol régiójának hegyeiben – közölte vasárnap a dél-tiroli tűzoltóság a Twitteren.
2023. február 5., 15:12
Újabb korrupciós botrány robbant ki Ukrajnában: 5000 dollárért bárki megúszhatta a frontot.
2023. február 5., 15:00
Újabb öt halálos áldozata van a lavináknak Ausztriában, így a hétvégén már nyolcan vesztették életüket az ország nyugati felében lavinabalesetben - közölték vasárnap a hatóságok.
2023. február 5., 14:53
A gumicsónakból 33 embert, köztük hat gyereket sikerült kimenteniük a hatóságoknak. Az Égei-tengeren jelenleg is viharos az idő.
2023. február 5., 14:41
Áramkimaradásokat és baleseteket okozott a hó Szerbia déli részén, míg a viharos erejű szél miatt az ország egész területén történtek balesetek és fennakadások szombaton és vasárnap.
2023. február 5., 14:37
Az orosz családoknak tetszik Szabadka, ahol munkát vállalnak és ingatlant vásárolnak.
2023. február 5., 14:14
Sokakat szabadon engednek az iszlám forradalom évfordulója alkalmából kihirdetett tömeges amnesztiában.
2023. február 5., 13:35
Iránban több tízezer fogvatartott részesül amnesztiában vagy börtönbüntetése időtartamának csökkentésében az iszlám forradalom negyvennegyedik évfordulója alkalmából. A döntés az IRNA állami hírügynökség vasárnapi jelentése szerint számos, a kormányellenes tüntetések miatt őrizetbe vett embert is érint.