A Magyar Hangnak adott interjúban Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija értékelte a Sorsok Háza projekt kormányzati elkaszálását, a magyar zsidó felekezetek közötti feszültségeket, valamint Izrael jelenlegi háborús helyzetét és a nemzetközi kritikák jogosságát is.
Az elektromos rollerek egyre fontosabb szereplői a közlekedésnek, ezért a rendőrség tisztázott pár szabályt.
Kapu Tibor és társai indulását már sokadik alkalommal halasztják el, most újabb lehetséges indulást jelentettek be.
Agyevő amőba miatt halt meg egy gyermek Párkányban, most az orvos elmondta, hogy mit kell tudni a fertőzésről.
A Nyugati pályaudvar átmenetileg nem elérhető egyes vonatokkal.
2024. február 5., 08:45
A svéd NATO-csatlakozásról szóló zárószavazásra az Országgyűlés hétfői rendkívüli ülésén kerülhet sor, amennyiben a kormány többség részt vesz a szavazáson.
2024. február 4., 17:52
Folytatódik az enyhe, tavaszias időjárás több-kevesebb napsütéssel és olykor viharossá fokozódó széllel a héten. Számottevő csapadék nem várható, a hét második felére az éjszakák fagymentesé válnak és a nappali csúcshőmérséklet is jellemzően 11-18 Celsius-fok között alakul – derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből.
2024. február 4., 16:48
Felcsútra vezetnek a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettesének
2024. február 4., 13:26
Vasárnapra és hétfőre is citromsárga riasztást adtak ki az erős széllökések miatt több vármegyére.
2024. február 4., 10:53
A „leghűségesebb városba” hívott össze kihelyezett kormányülést Orbán Viktor miniszterelnök.
2024. február 4., 10:05
Öttalálatos szelvény nem volt, de 28 ember így is milliomos lett a szombati ötös lottó és Joker számsorsolás után.
2024. február 3., 16:06
A kormány a tavalyi átlagbérhez viszonyítva ad 32,2 százaléknyi plusz bértömeget, a lényeg az, hogy az uniós vállalásnak megfelelően az idei pedagógus átlagbér elérje a diplomás átlagbér 71,8 százalékát – mondta a Klebelsberg Központ elnöke a Mandinernek adott, szombaton megjelent interjújában.
2024. február 3., 14:58
Három tonna alapanyagot használtak fel a közel négy kilométeres kolbászhoz, mely jelenleg a világ leghosszabb kolbásza.
2024. február 3., 14:11
Az ORÖ vezetője arra készül, hogy írásbeli panasszal fordul Pintér Sándor belügyminiszterhez, mert féldisznókkal befolyásolják az erőviszonyokat a roma közéletben. Mint kiderült, nemcsak Tiszaroffon rendeztek „hagyományőrző disznóvágást” a Belügyminisztériumtól elnyert pályázati támogatásból.
2024. február 3., 13:23
A cseh volt kormányfő szerint Orbán Viktor tárgyalásának köszönhető, hogy rálátása lehet az uniós kormányfőknek, hogy hová kerülnek az Ukrajnának adott pénzek.
2024. február 3., 12:14
Orbán Viktor korábban világosan megmondta, hogy Magyarországon nem lesz terrorpárti tüntetés. A tiltást kicselezve, palesztinpárti tüntetést tartott egy anarchista szervezet pénteken Budapesten.
2024. február 3., 11:01
Dühösek és csalódottak a bicskei gyermekotthon egykori lakói, nem értik miért kapott kegyelmet a pedofil igazgató bűntársa Novák Katalintól.
2024. február 3., 09:33
Szombat hajnalban ismét feltámadt a szél, Budapesten és környékén már kora reggel erős, néhol viharos széllökést mértek.
2024. február 2., 21:04
Egy friss bejelentés szerint Bicskéig szélesítik az M1-es autópályát.
2024. február 2., 19:23
Vitézy László munkássága előtt tiszteleg műsoraival február 2-án és 3-án a közmédia. A nyolcvanhárom éves korában, pénteken elhunyt Kossuth- és Balázs Béla-díjas, Sára-Csoóri Életműdíjjal kitüntetett producer, forgatókönyvíró, filmrendező több alkotása is megtekinthető a közszolgálati csatornákon.
2024. február 2., 19:14
Egyre valószínűbb, hogy az EP-választás után a Fidesz belép az Európai Konzervatívok és Reformerek pártcsaládjába.
2024. február 2., 18:18
Karácsony Gergely főpolgármester tárgyalásra hívta a Párbeszéd, a DK, az MSZP, a Momentum és az LMP vezetőit egy lehetséges választási együttműködésről – tudta meg az ATV. A jelenlegi főpolgármester ugyanis egy közös ellenzéki listát szeretne Budapesten.
2024. február 2., 18:06
Jelentősen nőtt a 30-59 évesek körében azok aránya, akik úgy látják, hogy saját erőből nem sok esélyük van lakáshoz jutni – derült ki a K&H tavalyi harmadik negyedévben készült felméréséből, amely a harmincas-negyvenes-ötvenes korosztály lakáskilátásait vizsgálta.