Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.
Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.
Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.
A magyar lakosság körében továbbra is a legfelkapottabb az olyan lakás, amelynek ára nem haladja meg az 50 millió forintot, és legfeljebb kisebb felújítást igénye.
Az időjárás továbbra is száraz és napos marad, a csapadék hiánya miatt pedig egyre súlyosbodik az aszály az ország több térségében.
2021. augusztus 28., 15:32
Hiába váltották meg jegyeiket az emberek az eseményre, sokan be se jutottak, így inkább visszafordultak.
2021. augusztus 28., 14:37
Egy kép erejéig.
2021. augusztus 28., 12:55
Európa több nagyvárosában is demonstrációt tartanak.
2021. augusztus 28., 12:33
Az S10-es kategória magyar indulója 1:00.80 perces eredményt úszott. Pap erősebb számai még csak most következnek.
2021. augusztus 28., 12:25
A találkozót egy lépcsőn bonyolították.
2021. augusztus 28., 12:16
A negyeddöntőben 15-14-re verte Emanuele Lambertinit úgy, hogy az olasz már 10-4-re is vezetett ellene.
2021. augusztus 28., 11:54
Az Átlátszó szerint a MATE arra kötelezi a hallgatókat, hogy tanítási időben, a kiállítás szervezői által megszabott időpontokban segítsenek a szervezőknek a rendezvény lebonyolításában.
2021. augusztus 28., 11:22
Egy új kutatás megállapításai arra utalnak, hogy az egészségügyi ellátásnak egyre több fertőzöttet kell ellátnia.
2021. augusztus 28., 10:40
Örökös nélkül hunyt el.
2021. augusztus 28., 10:04
A rendőrség a lakosság segítségét kéri.
2021. augusztus 28., 09:53
Példaértékű újságírásért.
2021. augusztus 28., 09:43
Budai Gyula parlamenti képviselő épp tegnap szólította fel Karácsony Gergelyt és Fekete-Győr Andrást, hogy ne járjanak ki a nemzeti 11 meccseire.
2021. augusztus 28., 09:27
30 évre titkosították, hogy mennyibe került ez a kis utazás.
2021. augusztus 28., 08:54
Közel negyven év után nyitottak újra egy zsinagógát Budapesten. Az örökkévaló még a Vörösmarty utcában is jelen van.
2021. augusztus 28., 08:31
Az iskolások alig több mint harmada rendelkezhet oltással.
2021. augusztus 28., 08:26
Az egyetem rektora azonnal eljárást indított az ügyben.
2021. augusztus 28., 08:08
Egy év szolgálatot követően, több pluszpont járhat majd, mint egy sikeres emelt szintű érettségi után.