Pluszpontok járnak a felvételin, ha beállnak a honvédséghez

Egy év szolgálatot követően, több pluszpont járhat majd, mint egy sikeres emelt szintű érettségi után.

2021. augusztus 28., 08:08

Szerző:

Plusz pontokat kapnak a felsőoktatási felvételihez a jövőben azok a fiatalok, akik az egyetem előtt fél- vagy egy évet szolgálnak a honvédségnél. A kormány már döntött erről, hamarosan megjelenik a rendelet is – jelentette be a honvédelmi miniszter, írja az Infostart. Benkő Tibor az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: idén 400 fiatalnak kínáltak lehetőséget ilyen szolgálatra, és 470-en jelentkeztek rá. Féléves szolgálat után 32, egy év után 64 pluszpont jár majd a felsőoktatási felvételinél. A miniszter hozzátette: remélik, hogy a jelentkező fiatalok közül többen választják majd hosszabb távon is a katonai pályát.

Benkő szerint 2017 óta folyamatosan növekszik a Honvédség létszáma. Elmondta, az önkéntes tartalékosok már több mint 11 ezren vannak. A honvédelmi miniszter szerint az afganisztáni magyar akció nem lehetett volna sikeres, ha a haderőfejlesztés keretében például nem vették volna meg a csapatszállító gépeket.

(Kiemelt kép: Benkő Tibor honvédelmi miniszter (k) és Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagy, a Magyar Honvédség parancsnoka (j) a Black Swan 2021 nemzetközi gyakorlaton, a Magyar Honvédség Bakony Harckiképző Központ újdörögdi lő- és gyakorlóterén 2021. június 15-én. Fotó: Vasvári Tamás / MTI)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.