2016. július 23., 13:46

2016. július 23., 12:16


A Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából, július 1 és 6 között, 1000 fő megkérdezésével készített reprezentatív közvélemény-kutatásban vizsgálta a pártok támogatottságát. A Fidesz szavazóinak aránya a májusi mélypont után újabb egy százalékpontot növekedve, 24 százalékos. Az MSZP ötödik hónapja 12 százalékon áll, míg a Jobbik támogatottsága ebben a hónapban újabb egy százalékpontot csökkenve újabb mélypontjára csúszott, és már csak 10 százalékon áll. Ezzel a két párt közötti, a második helyért folyó versenyben az MSZP továbbra is hibahatáron belüli előnyben van.

2016. július 23., 10:05

Sokan gondolják, hogy a 2008-as, következményeiben még azóta is tapasztalható pénzügyi válság a felelős a kiélesedő társadalmi konfliktusok egy részéért. Hiszen a világ azóta láthatóan veszélyesebb, ridegebb lett, és váratlan pontokon mutatja a bomlás jeleit. Igaz ez a tétel? Hogyan borítja fel az életet a krízis, és miféle, addig talán csak lappangó ellentéteket hív elő? Síklaki István szociálpszichológust kérdeztük.

2016. július 23., 08:16

Magyarországon jelenleg háromszázezer embernek nincs háziorvosa. Az egészségügyi rendszerből kiszorulók évi ötvenmilliárdot fizetnek csalóknak, kuruzslóknak, pusztán a gyógyulás reményéért. Szerzőnk is bejelentkezett egy csodaszűrésre, de aztán nem várt fordulat következett.

2016. július 23., 06:14


Az önkormányzatok érintő kormányzati lépéseket kritizálta két budapesti fideszes polgármester Tusványoson. A XVI. kerület polgármestere szerint visszafejlődnek az önkormányzatok, amiből nagy baj lesz. A véleményét Orbán Viktornak is megírta, de választ nem kapott – írja az Index.

2016. július 22., 18:23

Magyarország egyelőre nem kívánja sürgetni az euró bevezetését, mert amíg a magyar gazdasági fejlettség nem éri el a megfelelő szintet, a csatlakozás vesztese lehet. „Lehet eurónk, de mostanában azért nem lesz” – mondta a nemzetgazdasági miniszter Tusnádfürdőn a KarcFM-nek.

2016. július 22., 18:23

Az irgalmasságban mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek. Ezt tapasztalhatják azok az egyházi és világi szervezetek, egyesületek, amelyek 2015 nyara óta vesznek részt a menekültek istápolásában. Ahogy az emberi erőforrások miniszterének kabinetfőnöke, Deák Imre az Evangéliumi Testvérközösség lelkészének, Iványi Gábornak jelezte: a kormány májusban döntött arról, hogy „a tömeges bevándorlással kapcsolatos humanitárius faladatokat” a minisztérium által koordinált Karitatív Tanáccsal, valamint a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatallal közösen kívánja ellátni. A tanács a Magyar Máltai Szeretetszolgálattól a Vöröskeresztig öt szervezetet egyesít. Kik az ötök és miért épp ők a kiváltságosok?

2016. július 22., 14:26

Panasszal fordult az ügyvédi kamarához Mikola István biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár volt felesége – írja a . Fülemen Róza azt kifogásolja, hogy a politikus válóperes ügyvédje néhány hete megvásárolta az MKB Banktól a család bedőlt devizahitelét.

2016. július 22., 13:36

Három nappal a határidő lejárta előtt arról értesítette a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) az állami iskolák igazgatóit és igazgatóhelyetteseit, hogy ne felejtsék el kitölteni és elküldeni a vagyonbevallásukat. Nagyon vicces kérés. A pedagógus és vagyon szavak ritkán kerülnek ugyanabba a mondatba. A törvény szerint viszont vagyonbevallást kell készítenie annak, akinek befolyása van a közpénzek elköltésére. A Klik szerint a iskolavezetés is ilyen.

2016. július 22., 12:31

Nyomozás indult a Matolcsy-féle MNB-s alapítvány, a PADA ügyében „hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt” – írja az . A feljelentést Tényi István magánszemély tette. A nyomozással a főügyészség az első kerületi rendőrkapitányságot bízta meg.

2016. július 22., 12:04

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija szerint félretájékoztatták a magyarországi viszonyokról Ronald Laudert, a Zsidó Világkongresszus elnökét, aki egy lapinterjúban Magyarországot nevezte Európa leginkább antiszemita országának.

2016. július 22., 11:28

2016. július 22., 10:52

A Vasúti Dolgozók Szabad szakszervezetének (VDSzSZ Szolidaritás) elnöke szerint létszámhiány van a vasútnál, nincs elég jegyvizsgáló, ezért fordulhat elő, hogy napi 16 órára is beoszthatók hozzájárulásukkal. Halasi Zoltán arról is beszámolt a Esti gyors című műsorában, hogy miután több munkatársat is kirúgtak, mert nem voltak hajlandóak egyedül dolgozni a vonaton, a vasúti cég most megfenyegette a betegszabadságon lévő dolgozókat és az őket betegállományba helyező orvosokat. A MÁV-Start Zrt. azonban azt mondja, nincs jegyvizsgálói létszámhiány és nincs szükség menetrend módosításra sem.