Mindenkinek joga van elkeríteni a saját tulajdonát, azonban a kerítés kialakítása, építése közben nem árt pár dologra odafigyelni!
A kuvasz korábban nagyon népszerű kutyafajta volt Magyarországon, az utóbbi években azonban inkább a kihalás fenyegeti.
Budapest VII. kerületében jelentős forgalmi változások lépnek életbe a trolibuszok zavartalan közlekedése érdekében.
Elkezdődött a 2025-ös érettségi, mutatjuk, milyen feladatokat kellett a diákoknak megoldaniuk kedden, a matematika napján.
Az OTP változtat az internetbankba történő belépésen, a közleményük szerint, így biztonságosabb lehet az ügyintézés.
2016. május 9., 08:30
Kalapáccsal támadt alvó feleségére egy férfi hétfőre virradó éjszaka Szombathelyen, az asszonyt életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba a mentők, az elkövetőt körözik – közölte az MTI-vel a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
2016. május 9., 08:27
Nyilatkozott a Népszabadságnak az a rendőr, aki 55 évvel ezelőtt kihallgatta Kiss Lászlót és tárasait a szexuális erőszak ügyében. A védelem azt állította, hogy a rendőrségen befolyásolták a tanúkat, az egykori hadnagy szerint semmiféle pressziót nem gyakoroltak.
2016. május 9., 08:10
Eddigi tavaszi ülésszakának leghosszabbra tervezett ülésével folytathatja munkáját mától az Országgyűlés, a képviselők hét egymást követő munkanapon tanácskozhatnak a tervek szerint.
2016. május 9., 05:42
A korábbi polgármestert, Zobokiné Kiss Anitát (független) választották a Bács-Kiskun megyei Lakitelek első emberének – közölte a helyi választási bizottság elnöke az MTI-vel hétfőn.
2016. május 9., 05:12
Baranyi Krisztina, az Együtt képviselője letakarta a Kiss László feliratot az úszóedzőről elnevezett százhalombattai uszodán. Kiss László továbbra is a város díszpolgára, a címét nem vonták vissza.
2016. május 8., 19:26
Négyszáz millió forintot kapott Matolcsy György unokatestvérének cége a jegybank növekedési hitelprogramjából. Szemerey Szabolcs alig 8 milliós árbevételű vállalkozása a pénzt a Növekedési Hitelbankon keresztül kapta meg. A bank Matolcsy György másik unokatestvérének, Szemerey Tamásnak az érdekeltségében van. Az Együtt szerint közpénzt kockáztat a jegybank elnöke azzal, hogy saját családtagjait segíti kedvezményes hitelekhez – hangzott el az RTL híradójában.
2016. május 8., 18:52
Ferge Zsuzsa Széchenyi-díjas szociológus nyolcvanöt éves. Nem cserélek elveket címmel életút-interjúkötet jelent meg vele a Noran Libro kiadásában. A professzor asszony jelenleg könyvet ír az elmúlt huszonöt év szociálpolitikájáról, a 168 Órának pedig arról is beszél: példátlan, hogy egy kormány választott képviselőit ennyire ne érdekelje a társadalom, mint a Fidesz politikusait. A baloldali pártok eközben elsüllyednek a jellegtelenségben. De a legnagyobb veszély a Jobbik néppártosodása és hazug szociális demagógiája.
2016. május 8., 18:26
A Civilek Nagykovácsiért Egyesület kb. 1400 aláírást gyűjtött össze a CBA tervezett építkezés ellen. A bevásárlóközpontot a békére és nyugalomra vágyó helyiek legalább annyira nem akarjak, mint a megélhetésüket féltő kisboltosok.
2016. május 8., 16:30
A piacon óriási az érdeklődés a csokkal kombinált hitelekre, ám a családoknak leginkább tisztázó kérdéseik vannak, az aláírt szerződések száma elenyésző: a második félévben tízezren vették igénybe, idén húszezer kedvezményezettre számít a kormány. Ráadásul alig van eladó új lakás, ami van, az irreálisan drága. A kereslet és a kínálat jövőre kerülhet egyensúlyba. Szociológusok pedig arra figyelmeztetnek: egy kizárólag pénzbeli támogatás nem befolyásolja a gyerekvállalást, így a csok sem hozhat jelentős demográfiai változást Magyarországon.
2016. május 8., 13:50
Újra indul az MSZP országos választmányi elnöki posztjáért Botka László, a versenyben Hiller István lesz az ellenfele. A szegedi polgármester azt mondja: annál inkább szerepet vállal pártjában, minél erősebb lesz a szocialistákban az a szemlélet, hogy nem túlélésre kell játszani. Botka kitérő választ adott arra, hogy ez azt jelenti-e, ellenzéki kormányfőjelölt szeretne lenni, szerinte arra a feladatra nem bejelentkezni kell. A demokratikus ellenzéki oldalnak pedig üzeni: felesleges az árnyékbokszolás, most akkor sem tudnák a győzelemre legesélyesebb jelölti listát összeállítani, ha összeadnák valamennyi emberüket.
2016. május 8., 12:00
Árokba csúszott és az oldalára borult egy autóbusz a Noszlop és Bakonypölöske közötti úton, Noszlophoz közelebb vasárnap délelőtt, közölte honlapján a katasztrófavédelem.
2016. május 8., 11:25
Sok kritika éri a családi otthonteremtési kedvezményt, a csokot, miként a lakásépítési áfa csökkentését is, mondván: az intézkedéseknek inkább árfelhajtó hatásuk van, és a pénz különben sem azokhoz a családokhoz megy, ahol igazán szükség lenne rá. Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerint az övék nem kommunista kormány, és állítja, nagyot nyitottak a rendszeren, de ez elsősorban nem szociálpolitikai, hanem gazdaságélénkítési és demográfiai program.
2016. május 8., 10:05
A kormánypártoknak mindenek előtt a lakitelki választás a legfontosabb ezen a hétvégén, itt a testületet is feloszlatták, vagyis képviselőket és polgármestert is választanak.
2016. május 8., 09:38
Kamatostól követelheti vissza az állam a csok-ot, mert a bankok szabálytalanul utalhatták ki a kedvezményt február és április között. Egy februári törvénymódosítás miatt ugyanis osztatlan közös tulajdonú ingatlanra nem jár csok. Erre áprilisban hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium. A bankok viszont az elmúlt két hónapban mégis adtak ilyen kedvezményt ingatlanokra is. Az RTL Híradónak nyilatkozó szakértő szerint családok mehetnek tönkre, ha vissza kell fizetniük a kedvezményt.
2016. május 8., 07:31
Takáts Zsuzsanna volt az a 18 éves nő, akit 1961-ben megerőszakolt két társával Kiss László, az akkor 21 éves úszó. A tettesek és a közvélemény is idáig úgy tudta, hogy már nem él. Az érintett azonban – egy ügyvéden keresztül – megkereste a RTL-t, hogy felelevenítse a múltat. Volt férjétől hallotta, hogy újra előkerült az ügy, aminek ő volt az áldozata.
2016. május 8., 06:30
A 17-es, a 19-es és a 41-es villamos helyett pótlóbuszok közlekedtek a Bécsi út/Vörösvári út és a Katinyi mártírok parkja között műszaki ok miatt – írja a BKK.
2016. május 8., 05:07
Vasárnap hosszabb-rövidebb napos időszakokra van kilátás, de több helyen kialakulhatnak záporok, zivatarok – írja az Időkép. A légmozgás mérséklődik, csak északon, északkeleten élénkül fel helyenként. Hajnalban 6-11, délután 17-22 fok közötti értékeket mérhetünk.
2016. május 7., 19:55
Zenéléssel egybekötött tiltakozást tartott Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar szombat délután a Vörösmarty téren, miután a Fővárosi Közgyűlés váratlanul háromnegyedével csökkentette a Budapesti Fesztiválzenekar éves támogatását.