Mindenkinek joga van elkeríteni a saját tulajdonát, azonban a kerítés kialakítása, építése közben nem árt pár dologra odafigyelni!
A kuvasz korábban nagyon népszerű kutyafajta volt Magyarországon, az utóbbi években azonban inkább a kihalás fenyegeti.
Budapest VII. kerületében jelentős forgalmi változások lépnek életbe a trolibuszok zavartalan közlekedése érdekében.
Elkezdődött a 2025-ös érettségi, mutatjuk, milyen feladatokat kellett a diákoknak megoldaniuk kedden, a matematika napján.
Az OTP változtat az internetbankba történő belépésen, a közleményük szerint, így biztonságosabb lehet az ügyintézés.
2016. május 7., 13:38
Az LMP módosító indítványt nyújt be a bejegyzett élettársi kapcsolat megvédéséért – írja közleményében Szél Bernadett és Schiffer András, az ellenzéki párt társelnökei.
2016. május 7., 13:23
Egymásba rohant három személyautó a 7-es főúton, Székesfehérvár belterületén, a Kadocsa utcai szakaszon – közölte a katasztrófavédelem.
2016. május 7., 10:14
Lakástűzben meghalt egy ember szombaton reggel a Veszprém megyei Kisapátiban – közölte a katasztrófavédelem.
2016. május 7., 08:16
Hunčík Péter pszichiáter, politológus, az interetnikai és multikulturális problémákkal foglalkozó somorjai (Samorín) FORUM Intézet vezetője az ELTE Kelet-Európa Története Tanszékének meghívására előadást tartott bölcsészhallgatóknak Budapesten. A 168 Óra Online országa jövőjéről kérdezte Václav Havel egykori csehszlovák elnök kisebbségügyi tanácsadóját.
2016. május 7., 04:55
Vesztegetés, hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség tizenkét rendőr, illetve volt rendőr ellen, akik egy autópálya-alosztály dolgozóiként több mint egy éven át koordináltan követtek el korrupciós bűncselekményeket – közölte az ügyészség pénteken az MTI-vel.
2016. május 6., 16:19
Ötvenmilliárd forint osztalékot fizet a költségvetésnek a jegybank a tavalyi eredményéből – mondta Matolcsy György a Magyar Nemzetnek adott interjúban.
2016. május 6., 15:44
Körmend polgármestere szerint a helyi rendészeti szakközépiskolában történtekkel kapcsolatban az ATV internetes portálján megjelent híradások nem a valóságot tükrözték, rémhírkeltőek és alkalmasak arra, hogy a város jó hírét, valamint a körmendiek biztonságérzetét is rontsák.
2016. május 6., 15:14
Több taxis is állítja, hogy a fő gond nem az Uber, hanem maga a Budapest Közút Zrt. taxis divíziója, illetve annak vezetője. Egyes körök éppen erről akarják elterelni a figyelmet az Uber körüli hajcihővel.
2016. május 6., 14:34
Amihez csak hozzányúl Mészáros Lőrinc, arannyá válik a kezében. A felcsúti gázszerelőnek például sikerült felélesztenie haló poraiból egy csőd szélén táncoló céget, az R-Kord Kft.-t. A vállalatot – Femol 97 Kft. néven – 19 évvel ezelőtt a szintén felcsúti Molnár Csaba alapította, aki évekig kiváló viszonyt ápolt Orbán Viktorral, ám kapcsolatuk idővel megromlott. A viszony elhidegülésének következtében a többmilliárdos árbevételű, a közbeszerzéseken addig rendre sikeres cég látványos hanyatlásnak indult: megrendelői elfordultak tőle, 214 milliós környezetvédelmi bírságot szabtak ki rá, számláit zárolták, így hitelhez sem juthatott. Ekkor jött Mészáros Lőrinc, megvásárolta Molnár családi cégét, s most újra száguld az R-Kord. Ezt azonban az eredeti tulaj már nem érhette meg.
2016. május 6., 14:26
Tűz keletkezett egy társasház erkélyén Miskolcon, a Corvin utcában – közölte a katasztrófavédelem.
2016. május 6., 14:10
A Fővárosi Főügyészség elutasította az Együtt – a Korszakváltók Pártja feljelentéseit, amelyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványai ellen tettek – ismertette a döntést pénteki budapesti sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt elnöke.
2016. május 6., 14:10
Sorsdöntő lesz Vona Gábor számára, hogy a választási győzelemmel hitegetett párttagság egy újbóli kudarc után továbbra is hivatalban tartja-e az akkor már több országos választást elvesztő pártelnököt – írja elemzésében a Nézőpont Intézet.
2016. május 6., 11:57
A létminimum számításának új módszertanáról folytat egyeztetéseket a szakszervezetekkel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) – . A lap szerint őszre lehet kész az új modell, amely alacsonyabbra vinné le a megélhetéshez szükséges minimumjövedelmet.
2016. május 6., 11:19
Márciusban az ipari termelés volumene 4,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Majdnem minden szektorban csökkenés volt, az ipari termelés több mint negyedét adó járműgyártásban csakúgy, mint a vegyipari és gépipari ágazatokban. Visszaesett az export és az import is.
2016. május 6., 10:38
Elkerülhetetlen, hogy a kórházak pénzügyeinek irányítását is megerősítse az állam – nyilatkozta az ÁSZ ellenőrzésvezetője.
2016. május 6., 10:17
A Fideszben sokan utálják, bohócnak tartják, a pályatársak, köztük a jobboldaliak is, elhatárolódnak tőle. Közvetlen munkatársait, beszélgetőpartnereit azonban magával tudja ragadni – már ha nem közgazdaságról van szó. Több nyelven olvas, kedves, jó humorú, imád élni, főleg jól élni. A számok semmit sem jelentenek neki, de vannak nagyívű víziói. Amit Matolcsy Györgyről, a magyar tündérmese megálmodójáról, a Magyar Nemzeti Bank elnökéről, Orbán Viktor miniszterelnök jó barátjáról, Antall József egykori bizalmasáról mindenki egybehangzóan állít: egyedül képtelen lett volna kigondolni, miként lehetne egyéni célokra költeni a jegybank nyereségét.
2016. május 6., 10:13
Hatósági áras lehet a temetkezés egy része, így drágulhat is – írja a Világgazdaság. Újra elhalasztják a szociális temetés bevezetését.