Gyuri Tündérországban

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy gazdaságpolitikai konferencia. A terem telis-tele közgazdászokkal, a prezentációk alatt itt-ott elbóbiskolt a közönség, ám ekkor Matolcsy György lépett a mikrofonhoz. A hallgatóság feléledt, a termen morajlás futott végig. Amikor Matolcsy épp azt taglalta, hogy az első Fidesz-kormány milyen „döbbenetes eredményeket” ért el a foglalkoztatás terén, Hetényi István volt pénzügyminiszter leintette a zúgolódó tömeget, s megjegyezte: „A számokkal nem bíbelődsz, igaz, Gyuri?”

Nem szokott. Ahogy egy korábbi munkatársa megjegyzi: „Bármit bemond. Szövegközgazdász.”

Az 1955-ben született Matolcsy Huba György otthoni öröksége a műveltség, a világra nyitottság. „Jól nevelt dzsentrifiú volt” – mondja róla egy pályatársa.

A hetvenes évek végén került a Pénzügyminisztérium ipari főosztályára, ahol különböző vállalati reformokban vett részt. 1985-ben a Pénzügykutató Intézetnél kezdett dolgozni, mások mellett Csillag Istvánnal, Kupa Mihállyal, Bokros Lajossal, Patai Mihállyal, Surányi Györggyel. A nagy trösztök szétszedésével, decentralizációjával foglalkozott. Azok között tartják számon, akik elindították a spontán privatizációt, amit utóbb maga is zsiványságnak minősített. Sok nagyvállalatot alakított át, ami anyagilag is jövedelmező volt: „Gondoljunk csak bele, ha csak egy százalékot kapott valaki egy óriásvállalat magánosításakor, az mekkora pénz volt a szocializmusban!” – jegyzi meg egyik beszélgetőpartnerünk. Matolcsyt ekkor a fiatal reformközgazdászok között tartották számon, aki sokat tudott a mikrogazdaságról, kevesebbet a makróról. Egy volt miniszter szerint a pályatársaival szembeni kisebbségi érzés ekkoriban alakult ki benne, s ezt csak fölerősítette, hogy mindegyikük előbb lett valaki, mint ő.

– Matolcsy hallatlanul megnyerő, kellemes társalgó, bejárta a fél világot, hamar alakít ki magának képet egy országról, városról. Ezzel vette le a lábáról Antall Józsefet, Orbán Viktort meg pláne, hiszen egyiküknek sem volt szeme a világra. Abban, hogy Matolcsynak van, alapvető szerepe volt mesterének, Kopátsy Sándornak, aki a világra való nyitottságra tanította. Arra, hogy vegye észre az utcaseprőt is, a mindennapi életből vonjon le közgazdasági következtetéseket – meséli Matolcsy egy volt kollégája, hozzátéve: ha valaki olyan embert keres, aki egy tízórás repülőúton szórakoztatni tudja, akkor Matolcsy az embere. – Ez nagyon fontos, mert egy miniszterelnök pillanatok alatt elszakad a külvilágtól, több időt tölt a hivatali munkatársaival, mint a családjával, fontos neki, hogy legyen körötte egy ember, akiben megbízik, akit akár még szeret is, s elengedheti magát előtte. És erre Gyuri kiváló, mert nem él vissza vele – magyarázza beszélgetőpartnerünk.

1990-ben a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, Antall József miniszterelnök személyes gazdasági tanácsadója, a Gazdaságpolitikai Titkárság vezetője és a Gazdasági Kabinet titkára lett. Antall József többeket is megkérdezett, tudnának-e egy fiatal, a gazdasághoz értő valakit, aki a titkára lenne, s referálna neki a gazdaságpolitikai ügyekben. Az első kiválasztott Nagy Zoltán volt, aki 1998-ban a Gazdasági Versenyhivatal elnöke lett, ám ő akkor épp külföldön tartózkodott, így Matolcsy Györgyben egyeztek meg. Matolcsy egy régi barátja erre úgy emlékszik: ezek az idők felszínre hozták „Gyuri összes jó és rossz tulajdonságát”. Azt például, hogy egyik napról a másikra szembefordul korábbi eszméivel. Tegnap még spontán privatizált, a másik nap ármánynak minősítve lépett föl ellene, s már azokat fenyegette, akikkel részt vett a privatizációban. „Intrikus, kavaró figura. Megpuccsolta Rabár Ferit, aztán később Chikán Attilát is” – emlékszik a Horn-kormány egyik minisztere.

És valóban. Matolcsy György, mivel közel állt Antallhoz, Rabár Ferenc akkori pénzügyminiszter összes intézkedését megkontrázhatta. Rabár a Beszélőnek erről így nyilatkozott utóbb: „Vele remekül össze tudtunk dolgozni, különösen az elején. Nem is lett volna semmi baj, ha ő azután részletkérdésekben nem támasztott volna mindig valamiféle konkurenciát a kormányon belül. Az utolsó nagy összeveszésünknek is tulajdonképpen az én erkölcsi felháborodásom volt az oka, tudniillik Matolcsy az akkor készülő költségvetéssel nem értett egyet, és olyan nyilatkozatot tett a sajtóban, hogy azt reméli, nem fogják elfogadni a költségvetést, de ha mégis elfogadnák, akkor meg abban reménykedik, hogy a következő évben az egész össze fog omlani. Érti a helyzetet? A kormány egyik tagja azt mondja, hogy reméli, az egész összeomlik.”

Matolcsy ezzel a manőverrel nemcsak Rabárt túrta ki a kormányból, hanem önmagát is – alig több mint fél év után Antall József elküldte. Matolcsy 1990 novemberében a Mai Napnak azt mondta: „Én nem a pénzügyminiszter személyét támadtam, hanem azt a keresletkorlátozó gazdaságpolitikát, amit képvisel.” Kupa Mihály, az Antall-kormány második pénzügyminisztere nem finomkodott, amikor a Beszélőnek 1997-ben azt mondta: „Matolcsy György mindenbe belepofázott.”

Matolcsy az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankhoz bukott, s miután 1994-ben hazajött, légüres térbe került. Megalapította a Privatizációs Kutatóintézetet, majd ebből lett a Növekedéskutató Intézet, amelyet rövid megszakítással 2010-ig igazgatott. Lényegében egyszemélyes intézet volt, ami jelezte: szakmailag magára maradt.

– Ekkor ment át a legnagyobb változáson – állítja egy régi ismerőse. Szembeszállt a Bokros-csomaggal, szakmailag is szakított a liberálisokkal. Ezzel persze nem volt egyedül, a csomag többeket is eltérített jobbra vagy balra. Főleg jobbra, mert ott nagyobb tér volt. Orbán Viktor ekkor találkozott Matolcsy Györggyel, aki megkezdte a fiatal politikus közgazdasági „megtérítését”. „Harmadik utas, romantikus” – mondja róla egy egykori pénzügyminiszter. Korábbi barátja szerint ezeket a jelzőket ma már nem lehet egyértelműen ráhúzni. Ezt támasztja alá Matolcsy 2004-ben megjelent, az Amerikai birodalom című könyve, amelyben keynesi alapon kezdte bírálni a magyar rendszert: válság esetén nem megszorítani kell, hanem pénzt fecskendezni a gazdaságba. Matolcsy Joseph Stiglitz és Paul Krugman Nobel-díjas közgazdászok tanait felvállalva ment szembe az ortodox vagy neoklasszikus gazdaságpolitikákkal.

Aztán jött az óriási csalódás: Orbán Viktor 1998-ban nem vette be a kormányába. Azt mondják, egyszerűen nem merte, mert Matolcsyt annyira nem kedvelték a Fideszben. Viszont baráti kapcsolatban maradtak. A pénzügyminiszter ekkor Járai Zsigmond volt, a gazdasági miniszter Chikán Attila, a jegybankelnök pedig Surányi György. Matolcsy erről az időszakról úgy nyilatkozott a Magyar Nemzetnek: a kormányba olyan vezető gazdasági szakemberek kellettek, akik személyükben garantálják a nemzetközi pénzügyi és stratégiai befektetőknek, a tőkepiacoknak, az IMF-nek és a Világbanknak, az Egyesült Államoknak és a meghatározó európai országoknak, hogy a „magyar gazdaságpolitika józan-reális lesz”. Az egyensúlypárti vonal azonban megszakadt: Matolcsy addig-addig sugdosott, míg kifúrta Chikánt, Orbánék pedig nekimentek Surányinak. „Chikán azóta is utálja Matolcsyt” – mondta egyik forrásunk. Chikán 2012-ben úgy fogalmazott az Indexnek: „Én személyében egyáltalán nem haragszom Matolcsyra, a gazdaságpolitikájára viszont igen, mivel gondolatmenete nem felel meg a realitásoknak.” Matolcsy gazdaságpolitikája Chikán Attila szerint „tankönyvszerűen megvalósíthatatlan”.

2000 és 2002 között Matolcsy György gazdasági csúcsminiszter lett, s elkészítette az első Széchenyi-tervet, amelynek keretében kalappal öntötték a pénzt a gazdaságba. Főleg a fideszes önkormányzatok és a Fideszhez közel álló vállalkozások kaptak pénzt. Orbánnal együtt ő is mert nagyot álmodni. Ahogyan egy akkori munkatársa mondta, „Gyurinak víziói vannak”, amelyekhez sem keretek, sem szakmai megfontolások nem kapcsolódnak.

– Folyton zizegett, tele volt ötletekkel, kicsit sem érdekelték a következmények. Mindemellett állandóan meg akarta győzni a másikat a maga igazáról, a kis- és középvállalkozások vagy éppen a lakásépítés fontossága például örök mániája volt – mondja egy másik akkori ismerője. Több forrásunk egybehangzóan állítja: Matolcsy György szerint mindig mindennek másképp kellene lennie, mint ahogyan épp van. A véleményét soha nem valami mellett, sokkal inkább valami ellen fogalmazza meg.

Az újabb csapás 2002-ben érte: a Fidesz megbukott, Matolcsy pedig a semmibe zuhant. És ekkor fellázadt. Azt mondta, Orbán Viktor miatt veszítette el a Fidesz a választásokat, majd 2006-ban ugyanezt röpiratban is megírta. Az őt ismerők szerint azóta is csuklik, ha eszébe jut ez a botlása, de végül megúszta. Orbán megbocsátott neki, méghozzá azért, mert a Fideszen belüli kritikusokkal – Áder János, Pokorni Zoltán, Kósa Lajos – szemben külső kapaszkodókat keresett. Mikola István, Martonyi János, Stumpf István befolyása így erősödött, és velük erősödött Matolcsyé is, aki nem veszítette el a miniszterelnök barátságát, sőt, ahogy egy közös ismerősük mondja: „Az elmúlt 15 évben Orbán Viktor legalább annyi időt töltött Matolcsyval, mint Simicska Lajossal. Óriási belső törést okozna Orbánban, ha elengedné a kezét. Az, hogy mennyire szívbéli a kapcsolatuk, kiderül a kormányfő nyilvános megszólalásaiból is: Nem tud senki sem mondani olyan összeget, amelyért a jobb kezemről hajlandó lennék lemondani. Vagy:

Matolcsy Györgyegy közgazdasági géniusz. Ráadásul »mi mindig is úgy gondolkoztunk Matolcsy miniszter úrral, hogy a munkamegosztás közöttünk, az úgy fest, mint Németország újjáépítésekor. Tehát hogy a miniszterelnök, az kvázi Adenauer, és a gazdasági miniszter meg kvázi Erhard. Sosem vált meg egyik a másiktól.« Az MNB-botrány kapcsán pedig kijelentette: a földnek az éggel kellene összeszakadnia, hogy meginogjon a bizalma.”

A második Orbán-kormányban, a nagy gazdasági összeomlás utáni években Matolcsy György szabadságharcot vívott a nemzetközi szervezetekkel, például az IMF-fel. Widermann Helga, akkori kabinetfőnöke azt írja a Sakk és póker című, MNB-s pénzből megjelentetett könyvében: „Jó költségvetési, államadóssági vagy éppen foglalkoztatási adataink viszont gazdaságpolitikánk unortodox jelzőjét is új megvilágításba helyezték: a magyar modellre ma már nem azt mondják, hogy szokatlan, csak egy nagy blöff. Sokkal inkább azt, hogy kreatív.”

– Na, ez biztos, kreatívan ki tudják találni, hogy miként lehet egyszeri intézkedésekkel szebbé tenni a számokat – mondta erre egyik beszélgetőpartnerünk.

Matolcsy György nemzetközi megítélése eltér attól, amit bizalmasai láttatni szeretnének: amikor 2013-ban a Magyar Nemzeti Bank elnökévé nevezték ki, a Der Standard úgy vélte, a pénzügyi stabilitás legfőbb őre olyasvalaki lett, aki a pénzügyi szegmens üzleteit hókuszpókusznak, a rablás és lopás kedvesebb módjának minősíti. És egy idézet a Die Presséből: a matolcsyzmus „féktelen öntömjénezést, nagyszabású bejelentéseket és fellengzős víziókat takar”. Egy neves magyar közgazdász úgy látja őt: ha Orbán azt kéri, fesse át az eget, neki csak egy kérdése lesz: milyen színűre? Szerinte Matolcsynak nem sok köze volt a nagy ügyekhez, a keleti nyitáshoz, a magánnyugdíj-pénztári pénzek lenyúlásához vagy Pakshoz, sőt a monetáris politikában sem talál ki önállóan semmit. Ráadásul mióta Matolcsy a jegybank élén áll, Orbán Viktor gazdaságpolitikáját sokkal inkább Rogán Antal és Lázár János határozza meg – sok esetben az ő párharcuk.

2012-ben Matolcsy azt nyilatkozta a CNN-nek, a magyar „tündérmese” egy éven belül sikeres lesz. Tündérország közgazdásza azóta is írja a mesét, amiben azonban most váratlan fordulat következhet be. Valamennyi beszélgetőpartnerünk a leghatározottabban állítja: biztos, hogy nem ő látta meg a lehetőséget a Magyar Nemzeti Bank nyereségében, mások ihlették, de ő került nagy bajba. Régi jó ismerőse úgy véli:
– Ha öt éve azt mondják nekem, hogy Gyuri korrupciógyanús ügyletekbe keveredik, nem hittem volna el. Ő nem olyan. Ez Orbán-betegség. Hatott rá az, amit a Fideszben lát: hogy minden megszerezhető.