Orbán Viktor lecserélte Pintér Sándor helyettes államtitkárát, de nem a nyomkövető-fiaskó miatt

Szőke Irma szinte a teljes szalmai életét Pintér Sándor közelében, azaz a Belügyminisztériumban töltötte.

2024. február 23., 09:37

Szerző:

Megjelent a Magyar Közlönyben a miniszterelnök két határozata, amely felmenti a Pintér Sándor helyettes államtitkárát a tisztségéből és másik személyt nevez ki a posztra. A Belügyminisztériumot érintő döntés Orbán Viktor nevével jelent meg, de nem olvasható konkrét ok vagy magyarázat a bejelentésben.

A minisztériumban most komoly vizsgálatok zajlanak, ugyanis kiderült, hogy megszökött a házi őrizetből a tarpai pedofil, akit azzal gyanúsítanak, hogy több rábízott gyereket is megerőszakolt, amíg a fiatalok aludtak.

Az is nyilvánosságra került, hogy 2023. októberben és novemberben hetekre leállt a rendőrségi nyomkövető rendszer, így azok a gyanúsítottak vagy elítéltek, akik házi őrizetben voltak, és akinek lábbilinccsel ellenőrizték a mozgását, feltűnés nélkül el tudták hagyni a számukra kijelölt zónát.

Mint az a ma megjelent Közlönyben olvasható, a miniszterelnök a kormányzati igazgatásról szóló törvény alapján – a belügyminiszter javaslatára – Szőke Irma helyettes államtitkárt e tisztségéből február 29-ei hatállyal mentette fel, indoklás nélkül. Orbán Viktor ugyanakkor – szintén Pintér Sándor javaslatára – Molnár Karolinát március 1-jei hatállyal a Belügyminisztérium helyettes államtitkárává nevezte ki, vélhetően gazdasági helyettes államtitkárrá, korábban ugyanis ezt a posztot töltötte be Szőke Irma. Molnár Karolina korábban az EMMI stratégiai főosztályát vezette Kásler Miklós minisztersége idején.

Szőke Irma 1967-ben született, csaknem egész szakmai életét a BM-ben – illetve közben négy évig, amikor a második Gyurcsány-kormányban nem volt BM, az Önkormányzati Minisztériumban – töltötte. 1991-től kezdve a kormány politikai színétől függetlenül haladt előre a ranglétrán, volt ügyintéző, osztályvezető, főosztályvezető, 2014-től pedig gazdasági helyettes államtitkár.

A miniszterelnöknek nyomós oka lehetett arra, hogy leváltsa a helyettes államtitkárt, ilyen ugyanis nem túl gyakran esik meg a Belügyminisztérium háza táján, noha van rá korábbi példa. 

Pintér Sándor tavaly szeptember 30-ával, indokolás nélkül vonta vissza dr. Halmosi Zsolt r. altábornagy, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság főigazgatójának vezetői kinevezését. A tárcavezető 2023. október 1. hatállyal dr. Seres József r. ezredest bízta meg az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság főigazgatói beosztásának ellátásával.

Emellett a belügyminiszter szintén szeptember 30. hatállyal – indokolás nélkül – visszavonta Farkas Gábor r. dandártábornok, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendőrfőkapitányának vezetői kinevezését, és 2023. október 1. hatállyal megbízta a Miskolci Rendvédelmi Technikum igazgatói feladatainak ellátásával.

Ahogy Szőke Irma helyettes államtitkár leváltását, úgy a fenti szakemberek korábbi menesztését sem indokolta meg egyetlen alkalommal sem a kormány.

(Kép forrása: Kisbenedek Attila / AFP)