A Magyar Hangnak adott interjúban Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija értékelte a Sorsok Háza projekt kormányzati elkaszálását, a magyar zsidó felekezetek közötti feszültségeket, valamint Izrael jelenlegi háborús helyzetét és a nemzetközi kritikák jogosságát is.
Az elektromos rollerek egyre fontosabb szereplői a közlekedésnek, ezért a rendőrség tisztázott pár szabályt.
Kapu Tibor és társai indulását már sokadik alkalommal halasztják el, most újabb lehetséges indulást jelentettek be.
Agyevő amőba miatt halt meg egy gyermek Párkányban, most az orvos elmondta, hogy mit kell tudni a fertőzésről.
A Nyugati pályaudvar átmenetileg nem elérhető egyes vonatokkal.
2023. szeptember 20., 10:53
Legalább nyolcmilliárd forint érkezett az elmúlt években a kormánypárti influenszereket foglalkoztató, illetve a Fidesz érdekében kampányokat folytató szervezetekhez úgy, hogy az összeg forrásáról semmi sem deríthető ki – írja a 24.hu. Csak a Megafon egyetlen év alatt kétszer annyi pénzhez jut így, mint amennyi a teljes ellenzék állami kampánytámogatása volt.
2023. szeptember 20., 10:23
A férfi azt állítja, az amerikai titkosszolgálat tagja és csak azért írta ki a trágár fenyegető üzenetet a Twitter oldalára, hogy igazolja, a hatóságok megfigyelik az amerikai nagykövetség kommunikációját.
2023. szeptember 20., 10:10
A Magyar Posta szolgáltatásainak igénybevételével és adófizetés megkerülésével gazdagodott meg a két kábítószer kereskedő.
2023. szeptember 20., 10:03
A Koppány utca és a Külső Mester út közelében fennakadásokra kell számítani.
2023. szeptember 20., 09:53
A nemzetközi szakmai testületek szerint frissíteni kell a Covid-19 elleni oltóanyagok összetevőjét, ám egyelőre nem tudni arról, hogy Magyarország milyen oltóanyagot rendelt vagy rendelhet az őszi szezonra. A szakma nem ismer adatokat a jelenleg zajló fertőzésekről – írja a Népszava.
2023. szeptember 20., 09:50
Bemutatta fejlesztési terveit a miskolci Avalon International School.
2023. szeptember 20., 09:30
2024 végéig az uniós tagállamokból érkezők vízummentessége is megszűnik. A legfrissebb hírek szerint a vízum ára is nagyobb mértékben fog nőni, mint azt korábban ígérték.
2023. szeptember 20., 08:06
Idén az első hét hónapban 42 százalékkal kevesebb lakás építését jelentették be és engedélyezték, mint az előző év azonos időszakában.
2023. szeptember 20., 07:03
A Grand Hotel Esztergomban tartja szokásos elvonulását a Fidesz-frakció.
2023. szeptember 20., 06:46
A csúcshőmérséklet a harminc fokot is megközelítheti szerdán.
2023. szeptember 19., 20:18
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 17 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán nagyrészt 25 és 29 fok között alakul, de északkeleten egy-két fokkal hűvösebb maradhat az idő.
2023. szeptember 19., 20:10
Nyolc érmet szereztek a magyarok az idei Champagne és Pezsgő Világbajnokságon.
2023. szeptember 19., 17:17
Kő András író vehette át a Groupama Arénában a sportújságíróknak járó Szepesi György-díjat.
2023. szeptember 19., 17:10
Elérte Magyarországot is a tirgrisszúnyogok által terjesztett nyugat-nílusi láz.
2023. szeptember 19., 16:55
A migrációs hullám továbbra sem csitul, idén már 125 ezer bejutási kísérletet hiúsítottak meg a déli határon a magyar határőrök és határvadászok - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten, a Szerbiába induló rendőri kontingens búcsúztatóján.
2023. szeptember 19., 16:09
A Társaság a Szabadságjogokért véleménye szerint a tüntetésen éppen a rendőrség teremtett olyan balesetveszélyes helyzetet, amiért a tüntetőket kérte számon.
2023. szeptember 19., 15:44
Elkészült a Püspökladány-Biharkeresztes vasútvonal villamosítása - jelentették be kedden Berettyóújfaluban, a térség polgármestereinek részvételével a vasúti pálya mellett tartott sajtótájékoztatón.
2023. szeptember 19., 15:36
Hiller István az InfoRádióban bejelentette, az MSZP 2024-ben is Karácsony Gergely főpolgármesterségét támogatja, de vannak feltételeik.