Mindenkinek joga van elkeríteni a saját tulajdonát, azonban a kerítés kialakítása, építése közben nem árt pár dologra odafigyelni!
A kuvasz korábban nagyon népszerű kutyafajta volt Magyarországon, az utóbbi években azonban inkább a kihalás fenyegeti.
Budapest VII. kerületében jelentős forgalmi változások lépnek életbe a trolibuszok zavartalan közlekedése érdekében.
Elkezdődött a 2025-ös érettségi, mutatjuk, milyen feladatokat kellett a diákoknak megoldaniuk kedden, a matematika napján.
Az OTP változtat az internetbankba történő belépésen, a közleményük szerint, így biztonságosabb lehet az ügyintézés.
2021. március 14., 14:59
A Magyar Orvosi Kamara elnöksége a hippokratészi esküvel ellentétesnek tart minden olyan megnyilvánulást, amely oltásellenes, illetve alábecsüli a járvány veszélyességét és az egyéni védekezés jelentőségét.
2021. március 14., 14:45
At LMP-s képviselő szerint az egészségügyisek mellett a szociális szférában dolgozók tették a legtöbbet a járványban az emberéletekért, miközben a háromnegyedük a bérminimumot keresi, és semmilyen extra juttatást sem kaptak pluszmunkájukért.
2021. március 14., 14:39
Szakács László szerint a kormánynak nem hitelt kellene kínálnia, hanem vissza nem térítendő támogatásokat, mint Mészárosnak és az oligarcháknak.
2021. március 14., 14:34
Az ellenzéki párt szerint a koronavírus-járvány végéig, speciális jogviszonyban dolgozhatnának a felmondott egészségügyi szakemberek.
2021. március 14., 14:18
Az ellenzéki képviselő birtokába került képernyőfotó szerint megkérték a bírókat, hogy ne beszéljenek a beoltásukról. Hadházy úgy tudja, csak az orosz vakcinát választhatták, miközben a futballbírókat már rég beoltották Pfizerrel.
2021. március 14., 13:36
Trilógiává bővült a magyar játékprogram, az első részben a karanténból kellett kiszabadulni, a másodikban pedig Győrfi Pál elől menekülve kellett WC-papírt, élesztőt és lisztet szerezni.
2021. március 14., 13:23
A járási tiszti főorvos nem jelent meg a bejáráson, így nem tudják elkezdeni az oltást.
2021. március 14., 10:53
Sebészollóval szúrta arcon és mellkason nő betegtársát egy kínai férfi egy budapesti Covid-osztályon
Menekülés közben a biztonsági őrt is megsebesítette. A rendőrök a kórház udvarán fogták el a 37 éves támadót.
2021. március 14., 09:32
A miniszterelnök szerint minden azon múlik, hogy a jelenleg elérhető vakcinák hatásosak-e a mutánsok ellen is.
2021. március 14., 09:29
Az elmúlt 24 órában 8863 új fertőzöttet azonosítottak, és 162-en haltak meg.
2021. március 14., 09:24
Hárman életüket vesztették. A rendőrök a baleset helyszínelésének idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
2021. március 14., 08:51
Egyetlen szó című dalukkal a frontember Kardos-Horváth János kiérdemelte A Dal 2021 legjobb dalszövegírója elismerést is.
2021. március 14., 08:14
7 és 14 fok között alakul majd a hőmérséklet.
2021. március 13., 19:55
A közvetítő cég a Danubia Pharma Kft., amelyet az újonnan alapított Syntonite Med Zrt. vett meg.
2021. március 13., 18:15
Minden ablak egy újabb történet.
2021. március 13., 17:34
Többfelé számítani lehet esőre, záporra.
2021. március 13., 15:53
Varga Judit szerint ennek a fogalomnak a számonkérése olyan, mintha a büntető törvénykönyv csupán abból az egyetlen egy tételmondatból állna, miszerint „jó embernek kell lenni”.
2021. március 13., 14:38
Rendőrnek adta ki magát a férfi, aki pénzbírságot szabott a szabálysértésért.