Mindenkinek joga van elkeríteni a saját tulajdonát, azonban a kerítés kialakítása, építése közben nem árt pár dologra odafigyelni!
A kuvasz korábban nagyon népszerű kutyafajta volt Magyarországon, az utóbbi években azonban inkább a kihalás fenyegeti.
Budapest VII. kerületében jelentős forgalmi változások lépnek életbe a trolibuszok zavartalan közlekedése érdekében.
Elkezdődött a 2025-ös érettségi, mutatjuk, milyen feladatokat kellett a diákoknak megoldaniuk kedden, a matematika napján.
Az OTP változtat az internetbankba történő belépésen, a közleményük szerint, így biztonságosabb lehet az ügyintézés.
2021. március 16., 10:30
Nekünk az is jó, ha ideadják a vakcinákat, és engedik, hogy megoldjuk magunk a budapestiek oltásának felgyorsítását – írta a főpolgármester.
2021. március 16., 09:53
Közülük több mint 10 százalék, 1067 ember szorul lélegeztetőgép segítségére.
2021. március 16., 09:05
„A skandináv lottón háromszor volt hatosom, az ötös lottón kétszer négyesem, és sikerült már a Joker-telitalálat is. Tavaly több tízmillió forintot nyertem” – mondta Balázs Zoltán.
2021. március 16., 08:45
Csak ebben az esetben tudnak biztonságosan működni a köznevelési intézmények – figyelmeztetett a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke.
2021. március 16., 08:22
A hírt a színésznő volt férje, Bodrogi Gyula is megerősítette.
2021. március 16., 07:42
Nem tudni, ki áll az akció mögött.
2021. március 16., 07:34
A sürgősségi szakorvos szerint vannak olyan kórházak, ahol már csak az utolsó ágyakat sikerült elcsípniük.
2021. március 16., 06:53
Nemcsak Szombathelyen, de Budapest IV. kerületében is politikai kérdéssé vált az önkormányzatok által javasolt oltópontok felállítása.
2021. március 16., 06:42
Eltévedt a városban a férfi, aki sürgős orvosi ellátásra szoruló édesapjával indult kórházba. A budapesti rendőrök segítettek nekik.
2021. március 16., 06:34
Közbiztonságra különösen veszélyes eszköz miatt is eljárás indult a Mi Hazánk tegnapi tüntetése után
A maszkhasználat szabályainak megsértése miatt 24 résztvevővel szemben, a gyülekezés miatt 273 résztvevővel szemben tettek feljelentést a rendőrök március 15-én.
2021. március 16., 05:37
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 12 fok között alakul.
2021. március 15., 20:41
Ezen a héten megkezdik az április végéig szerződésben lekötött mennyiség szállítását is.
2021. március 15., 20:28
2021. március 15., 18:11
Minden idők legeredményesebb magyar tornásza és az EMIH vezető rabbija egyaránt a Magyar Érdemrend középkeresztjét kapta.
2021. március 15., 16:25
György István szerint Magyarország az Európai Unió egyik legsikeresebb oltási programját végzi. Bepótolták az előző héten elmaradt oltások beadását.
2021. március 15., 16:24
Egy 50 éves férfi vesztette életét a balesetben, a körülményeket még vizsgálják.
2021. március 15., 15:41
Március 15-én azt mondják el a vezető ellenzéki személyiségek, hogy milyen Magyarországról álmodnak.
2021. március 15., 14:18
Piros-fehér-zöld szalagokat kötöztek szobrokra és „Kiállok az egyetemi autonómiáért” feliratú táblákat helyeztek el diákok és oktatók.