Nyílt levélben kérik a szombathelyi háziorvosok, hogy nyissák meg az oltópontokat
A járási tiszti főorvos nem jelent meg a bejáráson, így nem tudják elkezdeni az oltást.
Nemény András polgármester március 10-én jelentette be, hogy a kormányhivatallal egyeztetve oltópontokat létesítettek helyi mozikban és múzeumokban, amelynek segítségével mentesíthetik a háziorvosokat a nyomás alól. Csakhogy azóta a járási tiszti főorvos nem jelent meg a bejáráson, így nem kezdődhetett meg az oltás.
A polgármester szerint a működés megkezdése előtt az ő feladata lenne a korábban meghatározott feltételek teljesülésének ellenőrzése. Hozzátette: amennyiben ezt a feladatát a tiszti főorvos elmulasztja, az késedelmet jelent, és ezzel veszélyezteti a szombathelyi polgárok életét, testi épségét. Harangozó Bertalan kormánybiztos a polgármester telefonhívásaira sem reagál.
Ezt követően szombaton nyílt levelet tettek közzé Szombathely Megyei Jogú város háziorvosai, amelyben megfogalmazták, már februárban jelezték a kormányhivatal felé, hogy rendelőik alkalmatlanok tömeges oltásra, ezért támogatják az oltópontok felállítását - írja az ugytudjuk.hu.
„Szakmai elkötelezettségünk, hivatástudatunk és meggyőződésünk arra kötelez, hogy a város által biztosított, berendezett, és csak a tiszti főorvos általi jóváhagyásra váró oltóközpontok megnyitását kérjük. A Szombathely város vezetése által kialakított helyszínek lehetőséget adnak arra, hogy a járványügyi szabályokat szigorúan betartva, zsúfoltság kialakulása nélkül, a rendelői ellátásra érkező betegektől térben és időben is elkülönítve olthassunk, a leggyorsabb ütemben, ahogy azt a rendelkezésünkre bocsátott vakcinák mennyisége lehetővé teszi" - olvasható a levélben.
(Kiemelt képünk illusztráció: MTI/Filep István)