A Központi Nyomozó Főügyészség szerint senkit nem alázott meg az új vezérkari főnök
Visszautasította a Böröndi Gábor, Honvéd Vezérkari főnök elleni feljelentést a Központi Nyomozó Főügyészség. Mint írták, Böröndi Gábor csak a szövetséges NATO-tagállamokban is szokványos kiképzésre kötelezte a honvédség sofőrjeit, ami nem megalázó.
Visszautasította a Központi Nyomozó Főügyészség azt a panaszt, amely szerint Böröndi Gábor, a Honvéd Vezérkar új vezérkari főnöke megalázó és bántalmazó kiképzésre kötelezte volna a honvédség sofőrjeit május elején. A feljelentés alapjául szolgáló panasz szerint az a fajta alapkiképzés, amit Böröndi a parancsnoki sofőrök számáramájus 5-én, a szentendrei laktanyában előírt kiképzése alkalmas volt a résztvevők emberi méltóságában való megalázására.
A Főügyészség álláspontja azonban az esettel kapcsolatban az volt,
„A feljelentés-kiegészítés során beszerzett adatok alapján megállapítható, hogy a feljelentő által megalázónak vélt kiképzési feladatok a NATO szövetséges fegyveres erői által is alkalmazott kiképzési módszertan szerint kerültek összeállításra.”
Mindehhez hozzátették, „a parancsnoki gépjárművezetők harcászati kiképzése a kiképzési terv keretein belül, szakmailag megalapozott módszerek szerint történt, és az is kiemelendő, hogy ugyanezen módszereket alkalmazták – és alkalmazzák – több alakulat személyi állományának képzése során is.”
Böröndi, aki karrierje jelentős részét a NATO brüsszeli központjában, összekötőként töltötte, korábban megígérte, kultúraváltást vezet be a Honvédségben, mert a jelenlegi helyzet értékítélete szerint „a háborút megelőző, utolsó készültségi fok”, a haderő pedig szerinte nem elég felkészült.
(Kiemelt kép: Böröndi Gábor és Sebastian Kęciek lengyel védelmi miniszter. Fotó: A Lengyel Köztársaság honlapja)