Fejlesztéseket végez a Telekom, emiatt akár órákra szünetelhet a szolgáltatás bizonyos településeken.
Csütörtökön jelentették be, hogy Gyurcsány Ferenc minden tisztségéről lemond, és visszavonul a közélettől. A DK egykori elnökének a bejelentésére Magyar Péter a közösségi oldalán reagált.
Az űrmérnöki pálya Magyarországon is egyre keresettebbé válik, jelentős karrierlehetőségeket kínálva a műszaki területen tanulóknak és dolgozóknak. Ez az a szakma, amivel milliókat kereshet.
Gyurcsány Ferenc minden politikai tisztségéről lemond.
A kormány korábban bejelentette, hogy az árrésstopot kiterjeszthetik háztartási termékekre. A döntés még nem született meg, azonban nyilvánosságra került a lehetséges termékek listája.
2022. szeptember 18., 06:27
Három helyen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Hantoson önkormányzati képviselőket, a főváros XI. és XIV. kerületében egyéni választókerületi képviselőket választanak.
2022. szeptember 17., 21:27
Leáll a kulturális élet, a nappali idősgondozás és annyi a sportéletnek is, jelentette be az egyik leggazdagabb budapesti kerület polgármesteri hivatala.
2022. szeptember 17., 20:54
A kormány célja, hogy úgy fejlessze az ország megyéit, hogy a helyi igényeknek megfelelően, együttműködésben az ott élőkkel, Magyarország 2030-ra az Európai Unió öt legélhetőbb tagállama közé kerüljön - mondta Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség Területfejlesztési Minisztériuma Hivatalának parlamenti államtitkára szombaton a Nógrád megyei Nógrád községben.
2022. szeptember 17., 20:17
A héten telitalálatos szelvény nem, de nyeremény volt.
2022. szeptember 17., 18:23
A szerb kormány nem támogatta, így feszült hangulatban, fenyegetések közepette került sor az első páneurópai LMBT-eseményre Belgrádban.
2022. szeptember 17., 17:49
A nehéz helyzetbe kerülő önkormányzatok nevében Gémesi György kezdeményezte a testületet, amit az ellenzéki párt is támogat.
2022. szeptember 17., 16:09
Az angol-amerikai történettudomány szakértője a brit Royal Historical Society tagja is volt, 74 éves korában, szeptember 15-én érte a halál.
2022. szeptember 17., 15:35
Ha valaki veszi a fáradságot és megismer bennünket, akkor megtapasztalhatja, hogy Magyarország barátjának lenni talán nem is olyan nehéz, de mindenképpen hálás feladat, vállalás - mondta Novák Katalin köztársasági elnök a Magyarország Barátai közösséget köszöntve szombaton Budapesten, a Sándor-palotában.
2022. szeptember 17., 13:45
Marad az üzemanyag- és benzinárstop, az Európai Bizottság feltételeit elfogadta a magyar kormány, és beruházási támogatást indít. Gázzal pedig jól állunk. Ez itt a kormányinfó.
2022. szeptember 17., 13:18
Bejelentette a kormány: marad az üzemanyagár- és élelmiszerstop is.
2022. szeptember 17., 12:22
Átlagosan 6-9 millió tonna kukorica terem az országban. Most jó, ha 3 millió megtermett.
2022. szeptember 17., 11:29
Orbán Viktor váratlanul összehívta a kormányát, egyben sokat sejtetően üzent is.
2022. szeptember 17., 09:41
Vélhetően az árstopokról tartanak sajtótájékoztatót.
2022. szeptember 17., 09:02
A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó pékség is pályázati támogatást nyert.
2022. szeptember 17., 08:42
Az önkormányzat szerint az ingyenes parkolás fenntarthatatlan és igazságtalan, hiszen aki az utcán tartja az autóját, magáncélra használja a közterületet.
2022. szeptember 17., 08:03
A miniszterelnöki megbízott szerint a kormány továbbra is elkötelezett a Dél-budai Centrumkórház megvalósítása iránt.
2022. szeptember 17., 07:56
Több utat is lezárnak az Európai Mobilitási Hét miatt, ezért érdemes figyelnie annak, aki a belvárosban akar közlekedni.
2022. szeptember 17., 07:31
Újabb durva csökkentést jelentett be a MOL: már csak rendelt mennyiség negyedét kapják meg a benzinkutak.