Elhunyt Frank Tibor történész

Az angol-amerikai történettudomány szakértője a brit Royal Historical Society tagja is volt, 74 éves korában, szeptember 15-én érte a halál.

2022. szeptember 17., 16:09

Szerző:

Elhunyt Frank Tibor professzor, akadémikus, világszerte elismert egyetemes történész, anglista-amerikanista - közölte az Eötvös Loránd Tudományegyetem Angol-Amerikai Intézetének vezetősége szombaton.

Az ELTE Bölcsészettudományi Karának internetes oldalán azt írták, Frank Tibor szeptember 15-én hunyt el.

Frank Tibor 1948-ban született Budapesten, oktatói munkáját 1971-ben kezdte meg az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.

1973-ban, az akkori Angol Nyelv és Irodalom Tanszéken meghonosította az angol nyelvű, brit és amerikai szakirodalmon alapuló történeti szakképzést. 1992-94 között az Amerikanisztika Tanszék vezetője, majd 1994-ben az ELTE Angol-Amerikai Intézetének alapítója és első igazgatója (1994-2001) volt. 1997-ben kapta meg egyetemi tanári kinevezését. 2006 és 2014 között újra az intézet igazgatója volt.

1998-ban szerezte meg az MTA doktora címet, 2013-ban levelező, 2019-ben pedig rendes tagjává választotta a testület.

2016-ban elnyerte az ELTE oktatóinak és kutatóinak kiemelkedő teljesítményét elismerő rektori kiválósági különdíjat. Frank Tibor 2018 óta professor emeritusként dolgozott az ELTE Angol-Amerikai Intézetében. 2006-ban tagjai közé választotta a londoni székhelyű, brit Royal Historical Society.

Frank Tibor elsősorban politika- és társadalomtörténetet tanított. Kutatási eredményei közül kiemelkednek azok, melyeket a transzatlanti migráció, ezen belül a magyar kivándorlás történetének vizsgálatával ért el - írták az oldalon. Frank Tibor halálával a magyar és nemzetközi történetírás, felsőoktatás, filológia, anglisztika és amerikanisztika és általában a haladó gondolkodás pótolhatatlan veszteséget szenvedett - írták az oldalon.

(Kiemelt kép: Frank Tibor. Fotó: Wikimedia Commons)

Tegnap 21:22

Nagy Eszter ötpárti ellenzéki jelölt a szavazatok 60,81 százalékának, összesen 1204 szavazatnak a megszerzésével kerekedett felül a Fidesz-KDNP jelöltjére, Bálványkövi Istvánra leadott 714 szavazattal (36,06 százalék) szemben.