Teljesen átalakítja az új KRESZ a biciklis közlekedést is.
A kormány megszünteti a fizikai TAJ-kártyát, és teljesen digitális rendszerre áll át az egészségbiztosítás igazolásában.
Orvosi műhiba esetén nemcsak erkölcsi elégtétel jár, akár tíz-, sőt százmilliós kártérítést is kaphat az érintett vagy a családja, és nem csak a fizikai sérülések után.
Néhány órán át nem működik majd a BKK alkalmazása.
Fokozatosan kelet felé vonul a hidegfront, amely esőt, záporokat és helyenként zivatarokat is hoz magával. Bár kedden már napsütésesebb időjárásra számíthatunk, a szél sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik, és a hőmérséklet is változékonyan alakul.
2022. július 5., 13:15
Dézsi Csaba András a város pénzhiányán viccelődött a Győrkőcfesztivál megnyitóján.
2022. július 5., 12:12
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter szerint a magyar gazdaság növekedése 2023-ban erősen lassulhat.
2022. július 5., 12:09
A nemzetpolitika területén a magyar kormány alapvetése, hogy minden magyar felelős minden magyarért, ezért döntöttek úgy, hogy a nemzet legfontosabb döntéseibe minden magyart be kell vonni, minden magyar véleménye számít – mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára kedden Budapesten.
2022. július 5., 11:11
Hoppál Péternek vakbélműtétje volt Facebook-posztja szerint.
2022. július 5., 11:08
A Népszava kiszámolta, hogy havonta százmilliárdot bukik a magyar állam az olcsónak mondott orosz gáz beszerzésén.
2022. július 5., 09:57
Amennyiben persze a MÁV szolgáltatását veszi igénybe a tisztelt utazóközönség.
2022. július 5., 08:29
A Jobbik volt elnöke utál bejárni az országgyűlésbe.
2022. július 5., 08:24
Az ukrán-magyar határszakaszon 5511 ember lépett be hétfőn Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül 4903-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden.
2022. július 5., 07:50
A kiszáradás mellett ráadásul erősödhet az algásodás is.
2022. július 5., 07:46
Kisberk Szabolcs állítása szerint magánemberként ment a Budaházy György szabadon bocsátásáért rendezett tiltakozásra, a Mi Hazánk pedig nem vett részt a tüntetés szervezésében.
2022. július 5., 06:31
Magyarországon volt a legmagasabb a naperőművek össztermelésben betöltött aránya tavaly Európában.
2022. július 5., 06:15
Időközi polgármester-választást tartanak a falu korábbi vezetőjének lemondása miatt, a Baranya megyei Sárokon vasárnap.
2022. július 5., 06:14
A zivatarok környezetében viharossá fokozódik a szél.
2022. július 4., 21:49
Az orosz-ukrán háború nyomán a kormány elsődleges céljává vált a biztonság garantálása - jelentette ki a honvédelmi miniszter a Mathias Corvinus Collegiumban megtartott előadásán, hétfőn Budapesten.
2022. július 4., 21:42
Kilencvenegy éves korában elhunyt Tóth László, az 1955-ben Európa-bajnok magyar férfi kosárlabda-válogatott tagja.
2022. július 4., 21:34
Egy mezőgazdasági vontató elgázolt egy kerékpárost Kálmáncsa térségében.
2022. július 4., 21:11
Pert nyert az ugytudjuk.hu munkatársa Dézsi Csaba András fideszes polgármestere ellen, aki azért perelte be az újságírót, mert egy éremosztó ünnepélyre azt írta, hogy az „politikai pedofília”.
2022. július 4., 21:10
A Népszava információi szerint múlt héten egy látogató kólával öntötte le az egyik kiállított festményt a Szépművészeti Múzeum Menny és pokol között Hieronymus Bosch rejtélyes világa című kiállításán.