Június 20-án különleges pódiumbeszélgetést rendeznek az Óbudai Zsinagógában „Hova tart a háború?” címmel, amelyen Köves Slomó rabbi kérdezi majd Robert C. Castelt, a nemzetközileg is elismert biztonságpolitikai szakértőt.
Folytatódik a felújítás az M7-esen, így fennakadásokra számíthatnak azok, akik a Balaton felé autóznak.
Bár Magyarországon még nem vezették be az eurót, a próbaveretek már elkészültek, amelyeket akár meg is lehet vásárolni.
A vasárnapi időjárás még napos, derűs lesz, ám a nyári idő már nem sokáig marad.
Egy új programnak köszönhetően, fordulat jön a rendelőkben, ez pedig a háziorvosok szerepére is hatással lesz.
2023. június 5., 10:48
Május 30-án méltósággal viselt hosszú betegség után elhunyt dr. Konc János főorvos, a Budai Meddőségi Centrum vezetője – tudatta az Észak-budai Szent János Centrumkórház. Ma a legendás Kaáli Intézet vezetője búcsúzott tőle a nyilvánosság előtt megjelent közleményében.
2023. június 5., 09:45
Erősen indította a hetet Hadházy Ákos. Nemzetközileg egyezményesen ismert, középső ujját felmutató véleménynyilvánítással jelentkezett be a köztévé épülete elől.
2023. június 5., 09:33
Kommandós zászlóalj érkezett Észak-Koszovóba megfékezni a zavargásokat.
2023. június 5., 08:50
A Szentkirályi is beszállt a cola bizniszbe, a gépsor már készen áll.
2023. június 5., 07:59
A községbeliek közül 350-en mehettek el szavazni, többségük megjelent az urnáknál.
2023. június 5., 06:00
Csapadékosabbá válik az időjárás a jövő hét elején: többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani, emellett élénk, olykor erős szél valószínű.
2023. június 4., 18:23
Vasárnapi Facebook-bejegyzésében jelentette be Karácsony Gergely, Budapest polgármestere, hogy hivatali visszaélés miatt feljelentést tesz, miután két tanú egybehangzó vallomása is megerősítette, hogy többeket arra akartak rávenni hamis tanúvallomásokkal, hogy nyilatkozzanak a főpolgármester ellen indult, a Városháza állítólagos eladásával kapcsolatos ügyben – írja a hvg.hu.
2023. június 4., 18:01
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 22. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki.
2023. június 4., 16:52
Hétfőn kora délutántól az ország délnyugati felén több helyen várható csapadék, zömében záporok, helyenként zivatar, néhol eső is.
2023. június 4., 15:05
A Pedagógusok Szakszervezete továbbra is azért küzd, hogy az oktatásban dolgozók nélkül a kormány ne hozhasson döntéseket, továbbá a kormány és a társadalom is megbecsülje azokat, akik ezt őszintén megérdemlik.
2023. június 4., 14:47
Fontos mérföldkőhöz ért a Párbeszéd – ZÖLDEK: az Európai Zöld Párt 37. kongresszusán az európai zöld pártcsalád hivatalos tagjává választották.
2023. június 4., 14:31
Adománygyűjtő akciót indít Beregszász megsegítésére Karácsony Gergely főpolgármester és Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere.
2023. június 4., 13:35
A Várhegynek ezen a részén a második világháború óta nem volt hasonló mértékű ásatás, az ellenzéki pártok szerint csalinak használja a kormány a kordonokat.
2023. június 4., 13:07
Tetlák Örs, az ellenzéki párt országos elnökségének tagja eszement akkumulátor-gyarmatosításnak nevezte a készülő beruházásokat.
2023. június 4., 12:06
Az Országgyűlés elnöke együttérzését és őszinte részvétét fejezte ki táviratban.
2023. június 4., 11:02
Vannak munkavállalók, akik szívesen dolgoznak irodai körülmények között, de a céges irodába nem mehetnek, számukra is van megoldás.
2023. június 4., 09:50
A pedagógusokat köszöntötte ma a Belügyminisztérium, a béremelést azonban továbbra is az uniós forrásokhoz kötik.
2023. június 4., 09:14
Az elmúlt hét napban átlagosan napi tízezernél is több menekült érkezett hazánkba, többségük továbbment Nyugat-Európa felé