Az időjárás továbbra sem fordul nyáriasra, sőt, egyelőre a kora tavaszi idő dominál.
Mindenkinek joga van elkeríteni a saját tulajdonát, azonban a kerítés kialakítása, építése közben nem árt pár dologra odafigyelni!
A kuvasz korábban nagyon népszerű kutyafajta volt Magyarországon, az utóbbi években azonban inkább a kihalás fenyegeti.
Budapest VII. kerületében jelentős forgalmi változások lépnek életbe a trolibuszok zavartalan közlekedése érdekében.
Elkezdődött a 2025-ös érettségi, mutatjuk, milyen feladatokat kellett a diákoknak megoldaniuk kedden, a matematika napján.
2016. február 1., 16:11
Lapzártánkig már több mint tizenhatezer aláíró támogatta a Miskolci Herman Ottó Gimnázium tantestületének az oktatási rendszert kritizáló felhívását. Tanárokat kérdeztünk, s akik mertek beszélni, azt mondták, betelt a pohár. Közben a miskolci gimnázium tantestületének támogatására szervez tüntetést a Pedagógusok Szakszervezete. Egyes vélemények szerint azonban a szakszervezetek csak elmossák a kontúrokat, így a politika könnyen belemászhat az eseményekbe.
2016. február 1., 16:08
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) hétfőn a közoktatás szervezeteihez intézett nyílt levélben szólított fel a köznevelési kerekasztal bojkottjára.
2016. február 1., 15:32
Nem csak Miskolcon lesz fáklyás vonulás február 3-án, a pedagógusok a központi rendezvény mellett az ország több pontján, köztük a fővárosban és több megyeszékhelyen is demonstrálnak majd. A jelek szerint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) korábbi igyekezete, hogy a tanárokat „lekösse” a tüntetések időpontjára, éppen ellenkező hatást váltott ki.
2016. február 1., 14:55
A Demokratikus Koalíció (DK) a vagyonnyilatkozatok nagyobb átláthatóságát és visszakereshetőségét sürgeti.
2016. február 1., 13:22
A populizmus következménye az, hogy mindenütt vannak Donald Trumpok, így Európában is, miközben az amerikai politikus karikatúra ugyan, de nem vicc. Akár a világ legerősebb országának elnöke is lehet belőle. Európai változatai nem olyan nagyhangúak és magabiztosak, mint ő, de ők is fennhéjáznak, irreális dolgokat ígérnek, a nemzet nagyságára hivatkoznak, Orbán-tól Le Pen-en át egészen a német AfD-ig- írja a Spiegel.
2016. február 1., 13:17
Többnyire felmentést vagy enyhe, felfüggesztett börtönbüntetést kaptak a jobboldali közbeszédben évtizedekre rács mögé kívánt balliberális potentátok. A Fidesz a bíróságokat hibáztatja az ítéletek miatt, az ellenzék a szerintük kabinet által vezérelt ügyészséget ostorozza, mert az nem indított nyomozást kormánypárti ügyekben. A csütörtöki 168 Órában annak jártunk utána, vajon a nyomozóhatóság végzett rossz munkát, vagy a valóság állt távol a politikai leszámolásra szomjazók elvárásaitól?
2016. február 1., 12:57
1946. január 26-án Sopronban, polgári családban született. 1964-ben lépett be a Szent Benedek-rendbe. 1971-ben Pannonhalmán szentelték pappá, 1989-ben Esztergomban avatták püspökké. 1990 és 1993 között a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára. 1991 óta főapát Pannonhalmán. Eddig háromszor, 2002-ben, 2009-ben és 2014-ben hosszabbították meg tisztségét. 1976-ban az ELTE BTK-n történelem–német szakos tanári diplomát szerzett. 1985-ben ugyanott doktorált, majd 1997-ben habilitált, PhD tudományos fokozatot szerzett. Benedek-rendi szerzetes, aki a Regula szabályai szerint és szellemében éli életét, végzi munkáját, vezeti, irányítja közösségét a Márton-hegyen. Katolikus főpap, aki túllép Pannonhalma határán, példát ad és irányt szab nyájának, híveinek, népének. Ugyanakkor tanár, pedagógus, hittudós, közösségszervező és irányító, közéleti személyiség. Őt köszöntjük hetvenedik születésnapján.
2016. február 1., 11:59
A fenntartható városért kategóriában idén Kaposvár mellett Budapest XIII. kerülete kapta a Holnap városáért díjat, amelyet a City Hungary Program keretében adták át.
2016. február 1., 10:54
Miközben a kormány százezres leépítéssel riogat a közszférában, csúcsra ugrott a közmunkások száma. A javuló foglalkoztatási számok főként ennek, valamint a külföldön dolgozók egy része beszámításának köszönhetőek.
2016. február 1., 09:58
Bicsár Attila tizenöt év után otthagyja az Alabárdos éttermet, sőt elhagyja az országot is. Úgy látja, nem biztosított itthon egy séfnek a biztos nyugdíjaskor.